Kedves Dorka!
Azért írok, mert úgy érzem, hogy most aztán tényleg minden összejött az életemben, és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. 24 éves főiskolás lány vagyok, 3 éve vagyunk együtt a párommal. Mindketten tanulunk még, mellette pedig dolgozunk, így tudjuk fenntartani a közös albérletünket, sajnos egyikünket sem tudja a családja anyagilag támogatni, úgyhogy nagyjából csak saját magunkra, illetve egymásra számíthatunk. Az elmúlt hónapokban rengeteg nehézséggel kellett szembe nézni az iskola és a munka terén egyaránt, így alig jutott időnk egymásra. Én a főiskolán az utolsó félévemet végzem, egyre sürgetőbb a szakdolgozat leadási határidő, mellette pedig szinte minden nap túlórázom a munkahelyemen. A párom hasonló életvitelt folytat. Az utóbbi időszakban észrevettem, hogy napközben egyre kevesebbet beszélünk, esténként otthon alig szól hozzám, ha egymás mellett vagyunk, akkor jellemzően nyomkodjuk a telefonjainkat, alig élünk szexuális életet. Tudom, hogy számára nagyon fontos a karrier, és hogy a tanulmányait be tudja fejezni – ezek nekem is ugyanúgy céljaim, jelenleg viszont úgy érzem, hogy a kapcsolatunk teljesen háttérbe szorult, s elkezdett fakulni az együtt töltött időnk. Mit tudnék tenni annak érdekében, hogy újra visszataláljunk egymáshoz? Szeretném ha minden olyan lenne, mint a kapcsolatunk elején.
Evelin
Kedves Evelin!
Levelében jól érezhető a kétségbeesettség afelett, hogy kapcsolatát helyre hozza. Ez teljesen természetes! Hiszen mindketten nagyon fiatalok még, mindketten az életüknek egy olyan szakaszában vannak, amelyben teljesíteni kell, le kell fektetni a jövőbeni rendezett élet alapjait. Alapvetően példás, hogy ezt Önök ilyen tudatosan teszik. A helyzet ambivalenciáját az okozhatja, hogy közben pedig ez a fiatalság ideje, s úgy tűnhet, hogy pont arra nincs idő, hogy ezt kiélvezzék. Bizony, ez az a kor, amikor a sok teendő mind összesűrűsödik. Ráadásul a főiskola utolsó, stresszes időszaka még inkább rátesz egy lapáttal a helyzetre. Önök a párjával mindketten keményen dolgoznak, nem csoda tehát, hogy úgy tűnik, kikopik a szerelem, a szenvedély, a romantika és a közelség a mindennapokból.
Egy párkapcsolatban természetes, hogy egy idő után a heves érzelmeket felváltja a biztonságot és állandóságot jelentő, nyugodt érzelmi állapot. Hiszen az elején majd’ kiugrik a szívünk, amikor meglátjuk a másikat, a viselkedésünk és a szervezetünk máshogy kezd el „viselkedni”, felfokozott állapotban vagyunk. Ezt túl sokáig nem lehetne bírni, hiszen teljesen kimerülnénk, ilyen állapotban a hétköznapi, normál életritmus nem lenne fenntartható. Nem lehet, hogy ez a változás ijeszti meg? Kiegészülve a külvilágból érkező nagymértékű nyomással? Feszülten sokszor félreértelmezzük a saját érzéseinket is, ez teljesen normális reakció.
Azt kellene végiggondolnia, hogy ez „csupán” egy fejben kialakult félelme, mely a stresszes élethelyzetéből adódik, vagy valóban olyan jeleket vél felfedezni a hétköznapokban, melyek arra utalnak, hogy a párjával elkezdtek eltávolodni egymástól?
Azt javaslom, hogy próbáljon meg őszintén beszélgetni a párjával arról, hogy mit érez, hiszen talán egyetlen beszélgetés is sokat segítene azon, hogy a félelme elmúljon. Azt gondolom, hogy jelen helyzetben a türelem és a kitartás a legfontosabb. Érdemes kivárni, hogy a főiskola végeztével elmúlik-e az az érzése, hogy a kapcsolat ellaposodik, vagy továbbra is fennáll a helyzet.
Üdvözlettel:
Kajos Dorka
