Pszichológus válaszol- “Mellettem van, mégis magányos vagyok..”

„…hogy lehet, hogy nap mint nap itt vagyunk egymás mellett, de mégis olyan magányos vagyok?”

Kedves Dorka!

Jó ideje érik már bennem a gondolat azzal kapcsolatban, hogy a 9 éve tartó kapcsolatom számomra nem nyújtja már azt a biztonságot és melegséget, mint amit eleinte nyújtott, s nem érzem magam boldognak a párkapcsolatomban. 30 éves, jogi asszisztensként dolgozó nő vagyok. 8 éve élünk együtt, ez idő alatt alig töltöttünk együtt minőségi időt, esténként én általában végzem a házimunkát, illetve elfoglalom magam otthon, ő pedig szintén ugyanezt teszi – a probléma csak az, hogy mindent teljesen külön csinálunk. Alig járunk el bárhová együtt. Én az utóbbi időszakban elkezdtem  kimozdulni otthonról, egyre többet találkozom a barátaimmal, s amikor szórakozni megyünk, akkor óhatatlanul megismerek új embereket is, ami nekem nagyon tetszik – viszont úgy érzem, hogy nem helyes másfelé „kacsintgatnom”, hiszen a párkapcsolatom megmentése kellene hogy legyen az elsődleges jelenleg. Össze vagyok zavarodva, nem értem hogy hogy lehet, hogy nap mint nap itt vagyunk egymás mellett, de mégis olyan magányos vagyok?

 

Kedves Levélíró!

Nehéz leírni azt a folyamatot, melynek során két egymást számára fontos ember észrevétlenül eltávolodik egymás mellől, és paradox módon kialakul a társas magány állapota. Ez a jelenség létezik! Azért érzi, mert habár látszólag nem változott semmi – együtt élnek, a napok telnek, teszik a dolgukat… – mégis megkopott az érzés.

Ez egyébként egy kapcsolatban természetes folyamatnak tekinthető. A lángoló szerelem tüzének ki kell egy kicsit aludnia, még mielőtt mindent feléget. Az viszont nem mindegy, hogy a szerelem mivé alakul át.

Ön szerint a párja is érzi ugyanezt? Vagy ez az érzés elsősorban Önben ébredt fel? Az őszinte és egyenes kommunikáció minden helyzetben jolly-joker megoldás, érdemes lenne beszélnie az érzéseiről a párjával is.

A közös élmények jelentik a kapcsolat alapján. Teljesen jogos, ha úgy érzi, hogy a házimunka és az egymás-mellett-lét nem tartja fenn az érdeklődést a másik személy felé. Az pedig, hogy másfelé „kacsintgat”, szintén érthető viselkedés. A napraforgó is arrafelé fordul, ahol süt a Nap, keressük a jó élményeket, a pozitív visszajelzéseket, igényeljük azt, hogy figyeljenek ránk. Nem feltétlenül kell ezt azonnal bűntudattal megélni. Lehet, hogy ez a tapasztalása inkább csak egy jelzés arra vonatkozóan, hogy a kapcsolata nem nyújtja Önnek azt, amire vágyik. Talán ez pusztán egy intő jel, ami arra ösztönözheti, hogy kicsit önmagába nézzen, mérlegelje a jelenlegi élethelyzetét, s ennek tükrében a lehető legjobb döntést tudja hozni a hogyan-tovább-bal kapcsolatban.

Üdvözlettel:

Kajos Dorka

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here