Robi
Bízom benne, hogy Sára valóban megérti, hogy azért akarok találkozni Lillával, mert a személyes találkozó sokkal hatásosabb, mint az üzengetés. Láttam rajta, hogy nem bízik meg bennem feltétlenül, de talán én magam sem bízom magamban egészen.
Ez azért csak féligazság. Tudom, hogy mit akarok és mit nem. A családomat akarom és könnyű kalandot semmi esetre. A lányaimat meg egy békés életet, amelyet szeretek. A feleségemet sem akarom elveszíteni, mert mindig kitartott mellettem, rá számíthatok minden percben. Szeretem is.
De. És ezzel a nyomorult devel van a gond. Arra nem hivatkoznék, hogy az ember mindennek ellent tud állni, csak a kísértésnek nem, mert bölcs megállapítás. Nyugtalan vagyok, és amióta Lillával csetelgettem, kezdem megismerni a rosszabbik énemet. Az ördög nem hagyott nyugodni, mert izgalmassá tette a beszélgetéseinket, sőt mi több, sokszor felizgultam, ahogy az a lány rám írt. Nem tettem semmit, nem mentem a mosdóba, inkább lehervasztottam magam, mert mégiscsak nős vagyok, mégse hagyott nyugodni a dolog. Mit tagadjam, élveztem a játékot, a kitárulkozást és hogy nagyon kellek valakinek. És ez a valaki nem akárki, hanem egy olyan csaj, aki után tízből tizenegyen megnyalnák mind a tíz ujjukat. Egy ilyen vetett rám szemet. Hát nem érdekes? Dögöljek meg, ha van még valaki rajtam kívül, aki nem élvezné a helyzetet.
Persze, hogy ideges voltam délután, sőt át is öltöztem, de csak azért, mert foltos lett az ingem. Megkértem Anyát, vasalja ki a kéket, és ezért olyan pillantást kaptam, mintha édeshármasra kértem volna fel. Tehetek én róla, hogy valamihez hozzáértem?
Merem remélni, hogy az ún. találka után nem lesz balhé. Próbáltam megígértetni vele, hogy nem tesz majd szemrehányást, de ezt ismerem. A nők tekintettel gyilkolnak, nem szavakkal. Azokkal is, de a némaságuk öldöklőbb, mint szavaik. Meg szexmegvonást is alkalmaznak, mintha az lenne a jutifalat a számunkra.
Azért választottam egy szimpla cukrászdát, mert eszem ágában sem volt romantikus színezetet adni a találkozónak. A közelünkben van egy, Lilla azt mondta, neki jó. Úgy hiszem, ő nem sejti, mi a találkozásunk valódi célja. Márpedig én nem akarok játszadozni tovább, csak meg akarom mondani, ez az egész nem mehet így tovább, nincs végkifejlete a köztünk lévő kapcsolatnak. Nem lehet. Ennyire egyszerű, nincs ezen mit ragozni. Megiszunk egy kávét, aztán mindenki megy a maga útjára.
Leparkolok, de csak három utcával odébb találok helyet. Ezért biztosan kések egy pár percet, de talán megvár. Feltéve, ha előbb érkezik.
A cukrászdában teltház van. Mi a fene? Másoknak sincs más esti elfoglaltsága, csak ott üldögélni? Vagy ez valami randizós hely?
Belépek, szétnézek, Lilla sehol. Egy nyomorult asztalka áll csak a sarokban, azonnal lecsapok rá. Hozatok egy ásványvizet, ki van száradva a szám, és várok. Lesem az ajtót, közben meg vizsgálom az embereket. Sok korombeli nő cseverészik a barátnőjével, de vannak jóval idősebbek is, hatvan és a halál közöttiek. El sem tudom képzelni, miről tudnak már beszélgetni, hiszen az életük az utolsó etápban van. Kicsit elszégyellem magam, ezért iszom pár kortyot.
Tizenöt perce várok, amikor megjelenik Lilla. Istenien néz ki. Amikor belép, körbepillant, az egyik pincér merev tekintettel bámulja, aztán nyel egyet. Fekete testhezálló felső van rajta, kivágott, láttatja a melleit. Farmerja kiemeli a csípőjét és a fenekét. Nincs mit tenni, el kell ismerni, tökéletes. Amikor meglát, cinkosan elmosolyodik, és kacéran hátracsapja a fejét. Szemét félig lehunyja, mintha zavarná a fény, aztán elindul felém.
Ez a nő, ez a bomba test engem akar. Hogy szakadna le a plafon…
– Szia! – mondja olyan könnyedén, mintha tegnap váltunk volna el. Felállok, ad két puszit, és az illatától padlót fogok. Az a megkaphatsz engem-illata van, amitől menten kifekszem.
– Bocs, hogy késtem! – Nem magyarázkodik, inkább közli. Megszokhatta, hogy így is működik, mindig megvárják. Igaza van, én se pattantam fel és mentem haza, hanem vártam a csodát.
– Semmi gond – hebegem zavartan.
– Látom, rendeltél! – nevet. – Na, a víztől nem lesz jókedved!
Gyönyörű és kedves.
– Te mit kérsz? – kérdem gyorsan.
– Egy martinit, vagy nem… Tudod, mit igyunk mindketten valami erősebbet. Whisky? Vagy Jäger?
Tátva marad a szám. A Jägerben maradunk.
– Annyira örülök, hogy el tudtál jönni! – mondja széles mosollyal. – Ugye, nem érzed erőszaknak ezt a helyzetet? Vagy, ha igen, az sem baj, mert én szívesen vagyok erőszakos, ha rólad van szó. Megéri.
Nem feltételesen mondja, hanem jelen időben. Egyszóval, azt hiszi, azért vagyok itt, hogy lefektessem.
– Lilla – kezdem, de legyint.
– Ne légy ilyen komoly! Nem kell félned tőlem! Én nem anyuci vagyok, és amit szeretnék, az neked is jó lesz!
– Épp erről akarok beszélni! Én nem akarom, hogy nekem jó legyen, ahogy te mondanád. Azért jöttem…
Ekkor megfogja a kezem, és finoman sétál ujjaival a tenyeremben. A rohadt életbe…
– Nem, te nem azért jöttél, hogy ezt mond! Ezt hazudtad otthon. Te akarsz engem, csak gyáva vagy bevallani. Nézz a szemembe, és mondd, hogy nem kívánsz!
Még mindig fogja a kezem, a tarkóm is bizsereg. A melle irreálisan kerek és olyan feszesen áll, hogy melltartó nélkül is biztosan kinyomná a felsőjét.
– Nem tudom ezt mondani – nyögöm ki.
– Na, látod! – csap le diadalmasan.
– Viszont ez nem jelenti, hogy meg is tenném. A feleségemet akarom, a családomat, mert számomra nincs náluk fontosabb.
Lilla szemében gúny van.
– Csodásan hazudsz, mondták már? – néz rám azzal a hatalmas zöld szemeivel. – Robi, ne tedd! Rövid az élet ahhoz, hogy ne használjunk ki minden lehetőséget.
– Értsd már meg…– kezdem, amikor megjelenik a pincér a Jägerekkel, leteszi, és halkan csettint egyet a nyelvével, csak úgy lazán jelezve, hogy a szerencse fia vagyok, és ő irigyel.
Tudom, hogy Lilla is észreveszi. Hangosan felnevet, és kezét belefúrja a tenyerembe. Otthagyja, és úgy fekszik benne az a kis tenyér, mint macska az ágyban. Kényelmesen, elnyújtózva és szexre éhesen. Mi a franc van velem? Egy kéz ezt váltja ki belőlem, akkor mi lenne egy egész testtel, amely kemény, feszes és gömbölyű?
Folytatjuk…
Kép forrása:Pinterest