Bea sokáig töprengett, mit válaszoljon az edzőnek. A baj nem a józan eszével volt, hanem azzal, hogy Pálfi kedves volt és túl jóképű. No, meg szélhámos. Ennél nagyobb vonzerő nem kell a nőknek, hiszen mind tudja, hogy nem akar szenvedni, mégis önként megy a vágóhídra. Ahogy a régi öregek mondták: Kell a jó? Nem kell! Kell a rossz? Noná, hogy kell! Ő is ezt érezte, és sejtette, hogy nem biztos, hogy jól jár majd vele, de úgy érezte, meg Pálfi tud változni, hisz nemrég is mennyire kedves és óvó volt vele szemben. Hát nem erre vágyik minden nő?
Így az üzenet elolvasása után két órán át megpróbált nem válaszolni, nehogy már azt higgye az a Don Juan, hogy ő azonnal ugrik. De ahogy letelt a százhúsz perc, azonnal igent mondott.
„Szívesen találkozom veled, mint megmentőmmel! És köszönöm még egyszer, hogy ott voltál, ahol kellett!” – írta vissza.
Úgy érezte, ezzel nem mondott sokat, de azért érezni lehetett benne a hajlandóságot. Azt viszont tudta, hogy semmiképp nem akar a városka legforgalmasabb helyén randizni, mert a pletyka már így is elterjedt róla, a végén majd azt mondják, hogy neki tökmindegy, csak nadrág legyen rajta.
Őszintén megdöbbent, amikor Tibor mintha kitalálta volna a gondolatát, a Serclit javasolta, ami még nem volt felkapott étterem, de kellemesen otthonos volt, és a hírek szerint jó konyhával büszkélkedhetett. Menten jó kedve lett, ahogy elolvasta a férfi örömét, és nagyon meglepődött, hogy ki is merte mondani, mert eddig nem tapasztalta, hogy nyitott lenne az érzelmek területén. Másnap hétre beszélték meg, aminek anyja cseppet sem örült.
– Mondd, te nem bírsz megmaradni a fenekeden? – kérdezte ingerülten.
– Anya, eddig azt hajtogattad, hogy ne maradjak egyedül, most meg veszekszel! – nézett rá szemrehányóan, de pontosan tudta, honnan fúj a szél.
Az asszony nem rejtette véka alá, hogy csapodárnak tartja, az edzőt meg pláne, és azt felelte, sokkal jobban örülne Kálmánnak, aki mellett biztos anyagi háttérrel rendelkezhetne, ha elveszi.
– Kilóra nem akarnál eladni annak a sótlan idiótának? – fortyant fel a lány. – Komolyan mondom, nem értelek. Anyukám, hiába van pénze, hidd el, nem azt akarja számolgatni velem. Le kell vele feküdni, világos? És nem egyszer.
– Ne légy közönséges, azt nem bírom! Az eszemmel értelek én, vagy inkább a szememmel, de azért ez a Pálfi nem a megbízhatóság mintaképe…Még én, az anyád is hallottam róla egyet s mást, gondolhatod, hogy akkor mennyi minden van mögötte.
Bea elnevette magát. Anyja szigorú arcát látva az jutott eszébe, hogy milyen szerencse, hogy neki fia van, és nem kell majd megvédenie egyetlen ragadozótól sem. Legfeljebb a nőiektől, de azok talán nem annyira félelmetesek. Aztán eszébe jutott a gimi, és azonnal megváltoztatta a nézeteit.
– Különben is zavar, hogy most támadtak meg, de te a bevert orroddal képes vagy beülni valahová, ahelyett, hogy várnád, hogy elmúljanak a foltok az arcodról.
– Élnem kell tovább az életem. Remélem, hogy többé nem történik velem ilyesmi, és most nem leszek egyedül az utcán. Nem félhetek életem végéig. Vedd úgy, hogy a megmentőmmel találkozom, aki hálát érdemel, nem bírálatot! Jó?
Az asszony nem válaszolt. Hálát…No, persze, ha nem úgy nézne ki, mint a fiatal Delon, hanem úgy, ahogy az öregedő Maradona, akkor is kedve lenne a lányának flörtölni vele? Nem biztos. Végül beleegyezett abba, hogy vigyáz Levire, de most a saját ágyában, a saját szobájában, hogy ne okozzon neki sok kavarodást. Bea érezte, hogy a csatát megnyerte, ezért boldogan elviharzott, és az járt a fejében, vajon mennyire öltözzön ki? Elvégre még harminc sincs, nem húzhat kisestélyit, különben se illene a helyhez. De egy csinos, nyakbakötős felső és farmer magassarkúval elég jó döntésnek tűnt. No, reszkess edző bá, jövök, gondolta, és hazafelé beugrott a drogériába szempillaspirálért.
Pálfi szája fülig szaladt a válaszra. Az egész edzés alatt úgy vigyorgott, mint egy idétlen kamasz, amit többen észrevettek, de csak Gyuszi bácsi tette szóvá:
– Mi van, fiacskám, talán megnyerted a lottó ötöst? – nézett rá méltatlankodva. – Bár jobb, mintha idegbeteg lennél, mint az elmúlt félévben.
– Jaj, Gyuszi bá, ne macerálj már! Neked semmi se jó! Örülök, hogy élek, hogy szép az idő, már ez is baj?
– No, persze…Szép az idő! – morogta az öreg. – A te korodban az időjárás nem számít, még akkor se, ha szar esik az égből. Ti a lányoknak örültök, meg annak, ami a lábatok között van!
– Tibi, bá, mehetünk öltözni? – szólalt meg hirtelen egy fiúcska, akinek szemmel láthatóan nem volt jókedve.
– Menjetek csak, aztán nekem semmi betegeskedés, lassan már nem lesz senki, akit beállíthatok, mert mind kidőltök! – vetette oda neki és egy gyors barackot nyomott a fejére.
– No, megint kanos! – gondolta Gyuszi bá. Csak akkor ilyen kedves a fiúkkal.
Az edző azonban nem törődött tovább vele, csak az járt a fejében, hogy milyen remek este vár majd rá, és hogy Beának milyen szép, izmos teste van. Olyan, amilyet szeret. Nem kigyúrt, de nem puha, mint az idősebb nőké. Bea gyönyörű, és ha minden jól megy, nem sokára megnézheti közelről minden porcikáját. Hogy szereti a szexet, jól tudta, de hát ki ne szeretné? Hátra simította a szemébe hulló tincset, és elégedetten nyugtázta, nincs az a nő, aki ellent tudna állni neki. És ez így van rendjén. Hogy ebből lesz-e több, mint pár édes numera, azt csak a Jóisten tudja, ő azonban bőszen reménykedett. A gyűrűt még nem szaladt megvenni, de akár az is előfordulhat, ha ez a szép lány beadja a derekát. Ledobta a törölközőt, amit eddig oly lelkesen szorongatott, és elindult megkeresni az előbbi, szomorú arcú gyereket.
Másnap reggel olyan viharra ébredtek, hogy félő volt, a zuhogó eső sose fog elállni. Egy órán át ömlött, mire a pálya olyan lett, mint a kacsaúsztató.
Bea nem tudta eldönteni, lesz-e aznap edzés, de akkor jutott eszébe, hogy a csütörtök ki szokott maradni, így amikor Levi megemlítette, hogy átmenne Zalánékhoz, nem bánta. Egyre nagyobb izgalommal várta a találkozót, és utolsó pillanatban még beszaladt egy parfümériába, hogy találjon magának valami isteni illatot. A Dior J’adore-ja jó választásnak tűnt.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
