Egyesek szerint ízléstelen, mások szerint művészet. Valaki megveti, mások imádják. Van, aki úgy gondolja, feltűnősködés, és van, aki szerint az önkifejezés eszköze. A tetoválás megosztja a közvéleményt. Pláne, ha azt egy nő viseli…
Kína egyik kisebbségben élő népcsoportja a Dulongok. 1999-ig, az autópálya megépültéig a Dulongok Jünnan tartomány elszigetelt részén éltek. Törzsi szokások szerint a lányok pubertáskorban megkülönböztető jelet kaptak: a Hua Lian-t vagy a Wen Mian-t (jelentése arcfestés vagy arctetoválás). A mintázatot először korommal és vízzel rajzolta meg egy idősebb törzstag, majd egy tűvel ütötték bele a bőrbe. Amikor a mű elkészült, hamut vagy fűlevet dörzsölnek a sebre, hogy a hegek kék színűek maradjanak.
A tartomány északi részén egészen összetett mintákat varrnak az arcra, míg a déli részeken sokkal egyszerűbbek a tetoválások. Minden tetoválás pillangó alakú, hiszen úgy tartják, hogy az ember a halál után pillangó formában távozik az életből. A tetoválás motivációja kérdéses, de több forrás azt állítja, hogy a népcsoport így kívánta nőtagjait kevésbé vonzóvá tenni a tibeti rabszolgakereskedők szemében. A tibeti földesurak ugyanis követelték, hogy attól a családtól, aki nem fizeti az adót, el kell venni a nőket. A Dulong asszonyok passzív ellenállás gyanánt összevagdosták és hamuval bedörzsölték az arcukat, hogy kék és fekete legyen.
A lányok bebiztosították magukat, hogy a jeleket ne lehessen lemosni az arcukról, és amennyire csak lehet, csúnyák, sőt, inkább ijesztőek legyenek az idegenek számára.
A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásáig nemzeti hagyománynak számított a Dulong tetoválás. Mára már kevesebb, mint harminc nő viseli a pillangó alakú kék arctetoválást.
fotó: Internet
