Velem mindig történik valami…

Amikor az ember lánya, aki már bőven nem lány, kitalálja, hogy nyaralni akar az Adrián, akkor úgy érzi, hogy határozott, rátermett és mindent meg tud szervezni. Aztán rádöbben, hogy maximum ötödik kerék lehet a lánya és annak barátja mellett. Erre legyint, és megígéri magának, hogy majd nagyon mellőzhető, megbúvó ötödik kerék lesz, csak guruljanak, mert a tenger kék, a nyár meg rövid.

És a kaland éjfélkor kezdetét veszi. Már az is komoly előkészületeket igényel, hogy addig fenn tudjon maradni. Tilos az olvasás, altat, viszont engedélyezett a gagyi romantikus filmek nézése fél liter kávé mellett. A bőröndje akkora, hogy állva úgy fér a hátsó ülésre, hogy befeszül, de legalább nem dől rá. Négy napra nem lehet négy ruhát vinni, mert ki tudja, mi lesz. És valóban! Ki tudja, nem akad-e ott az ember össze egy jóképű idegennel, aki ha megbotlik, felsegíti, eltűri, hogy ráborítsa a kávét, fagyit meg hasonlókat. Elvégre ez megy a tévében és ezen tevékenységek mindig randihoz vezetnek.

 
 

Az út a nő számára, aki a hátsó ülésen ül, és nem vezet, unalmas. Nem nézi a tájat, mert sötét van, így iszik, meg pisilni akar. Az autópályák melletti pihenőket a jó isten büntetésnek szánja, mert förtelem mindegyik. El is dönti, hogy soha többé nem veszi igénybe egyiket sem, jó neki bokor is. És tényleg jó.
Megkönnyebbülten gyalogol vissza a kocsihoz, mögötte furcsa szaggal. Kétség sem fér hozzá, hogy más is használta a bokrok adta lehetőségeket és a más nem kutya volt, hogy talán szerencsét hozzon, amibe lépett. Tornacipője réseibe csodásan befészkel a kaka, és onnan nem lehet kicsalogatni. Pedig rámegy másfél liter ásványvíz meg egy gallyacska, amivel kaparássza, miközben a gyereke vigyorogva csóválja a fejét. Neki ilyen anya jutott, mondja megértően. A művelet eltart egy ideig, és még nem sejti, hogy ezzel veszi kezdetét a cseppet sem irigylendő kalandok sora.

Másfél nappal később, amikor a hőségben megmássza az omisi Mirabel tornyot, fullad, liheg, visszafelé megint rájön a női nyavalygás. Már arra gondol, hogy a nők hasonlóak a kutyákhoz,meg akarják jelölni a területüket, de ha ez nem is általános, ő biztos, hogy egy csomó helyet megjelöl. A fizetős, billenőkapus mellékhelyiségben senki sem jár, ami felettébb furcsa. Bemenni be lehet, de onnét út nem visz kifelé. Beszorul. Rángatja a kilincset, húzza, nyomja, belerúg az ajtóba, közben folyik róla a víz. Óvatosan ki-kiabál, üti az ajtót, de sehol senki. Végül telefonos segítséget kell kérnie. Nem Vágó István jelentkezik.

Nagy röhögve átmászik a kapun érte, az anyósjelöltért a jövendő vő. Ő sem bír az ajtóval, aminek először örül, mert ne nézze már hülyének a srác, elvégre nem gyerek már. De öt perc kemény munka után nem ezt gondolja. Kiszabadulása történetét végül senki nem látja, mert Szezám valahogy feltárul, ő meg röstelkedve kisiet. A komoly nő lánya kinn pukkadozik a nevetéstől egy kőlépcsőn ülve. A tekintélye oda, fintorog, és közben bizonygatja, hogy nem béna más esetekben.

Aznap délután a szállás felé tartva, jó pár órával és vízadaggal később, megint meg kell állni valahol. Egy elkerülő úton, bokor mellett, amely tisztának látszik, jöhet a gyors pisi, meg néhány gyors autó is. Szegény gyermek csak szégyenkezik, sürgeti erősen, de nem úgy megy az egy nőneműnél. A csapot nem lehet elzárni. Viszont jelzi neki, hogy jól van, na, siet, egy perc és már száguldhatnak is Trogirba.  Amikor feláll, érzi, hogy valami történt. Már megint. Nem, a térde sajog, nem az ízületek!  Piros ruhája hátulján, amelyre azt mondták minap, hogy dögös, egy közepesen, mondom, közepesen nagy folt éktelenkedik. A sietség ára. Foltban kifejezve. Hogyhogy nem, valahogy nem volt elég ügyes.

Legyint. Nyár van. Meleg van és talán senki nem veszi majd észre a hatalmas tömegben. És tényleg! Megszárad, rendbe jön és fényképez, fényképez lelkesen, majd elveszik a tömegben, mert csak megy, de nem néz. A lovagok fagyival vagy anélkül szerencsére nem járnak arrafelé.

Ezt kapja a “csendben” meghúzódó ötödik kerék, aki nem akart terhére lenni egy turbékoló gerlepárnak.

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here