Magda tulajdonképpen szerette az életét. Szerette a nyugalmat, ami körülvette, a végtelen szabadságot, a csendet, amit most megszűnőben volt egy négylábú miatt, és azokat a napokat, amikor képes volt percenként nem gondolni William-re.
Billy-ről tudni lehetett, hogy fel fogja forgatni a lakást, vele együtt a rendet, mert eszméletlenül játékos volt kölyökkutya lévén. Az első napok tapasztalatlansága azzal járt, hogy bepiszkított a fürdőbe és hálóba is, majd szétrágott egy telefontöltőt és egy párnát. A nő megcsóválta a fejét, és kicsit bánta, hogy nem olvasott utána, mivel jár egy benti kutya, ha már nem volt annyi esze, hogy kitalálja.
Mivel egy lakást nem lehet egy pillanatról a másikra átalakítani, vagy egy kölyköt hozzászoktatni az új körülményekhez, úgy döntött, nem hagyja otthon, hanem másnaptól magával viszi. A virágboltban szem előtt lesz, és ha nagyon nem bír magával, kiereszti hátra, az aprócska udvarba, ahol a dobozokat és a virágföldeket tárolta. Lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de még mindig jobb, mint kutyapisi szagra hazaérni, nem beszélve a kárról, amit a kis ördögfióka okozna puszta játékból. Arra hamar rászoktatta, hogy az ágya mellett alhat, és semmiképp nem mászhat be mellé. Billy vinnyogott egy sort, de gyorsabban beletörődött, mintsem várható lett volna egy ilyen hebrencs jószágtól.
Másnap reggel jutott eszébe, hogy elképesztően gyakorlatlan, még póráza sincs, vagy egy könnyű hám, amit rárakhatott volna. Ezért fogta piros selyemsálját, és óvatosan azt tekerte a nyakára. Abban nem bízhatott, hogy megmarad mellette, még ha csak két utcányira volt is egy állatkereskedés. Billy tűrte, de nem volt elragadtatva az ötlettől. A tulaj nem bírta ki, hogy ne jegyezze meg, hogy nagy ostobaság így vezetgetni egy kutyát, de Magda nem akart vele vitatkozni, magyarázkodni se volt szándékában. Ismerte a férfit, biztos volt benne, hogy maximum akkor lenne elégedett, ha még aranykoronát is csináltatna Billynek, mert a kutyák istenek. Miklós, az eladó szerint. Gyorsan vett némi tápot, egy barna hámot, és egy vizestálat is a boltba, és miután meghallgatta a férfi egymillió utasítását, elindult az üzletbe.
A nap nehezen akart kibújni a felhők mögül, de a száraz hideg nem zavarta. A kiskutya is megilletődötten lépkedett mellette, és jobbra-balra tekingetve szemlélte a világot, ami azzal is járt, hogy beszagolt egy-egy járdán parkoló kocsi alá, és pár oszlopot meg is jelölt, mintha a hazafelé vezető utat akarta volna ellátni szagmintával.
Rena már a pult mögött tett-vett. Türelmetlenül rendezgette az amúgy is rendben lévő virágokat, és szedegette a pult mellé hullott szalagdarabokat, amiket a seprű nem ért el. Nem értette, hol marad Magda, hiszen hatalmas hírei voltak a számára. Amikor végre nyílt az ajtó, elvigyorodott.
– Jó reggelt! – kiáltotta. A tulaj még a kutyát figyelve is azonnal tudta, hogy az indokolatlan vidámság mögött, amit menten kiszűrt ebből a két szóból, kell lennie valami szokatlannak.
Rena nem az a lány volt, aki kora reggel virgonckodott volna, ha nem történik extra különleges esemény. Tán csak nem megy férjhez, futott át a fején, de ezt azonnal elhessegette, nem az a típus volt, aki a húszas éveiben szalad elkötelezni magát.
– Neked is! De jó kedved van! – mondta mosolyogva, és beterelte a kutyát. – Hoztam egy vendéget, akit kénytelenek vagyunk eltűrni, különben elintézi a lakásomat unalmában.
– Micsoda gyönyörűség! – sikoltott fel amaz, és úgy dobta le a seprűt, hogy az nagyot koppant a padlón, mire a kutya összerezzent.
Leguggolt mellé, és olyan lelkesen simogatta az apró fejecskét, hogy Magda biztos volt benne, jó dolga lesz a boltban. Hogy nekik az lesz-e, majd kiderül.
– Gyere, kicsikém, csinálunk neked egy jó kis kuckót, és ott ellehetsz! Ha unatkozol, majd kijövök néha hozzád, és játszunk, jó? – gügyögött tovább Rena, mire Magda megcsóválta a fejét. Lehet, hogy nyert egy kutyát, de elveszített egy eladót? Maga sem tudta már, hogy ez a mérleg pozitív vagy negatív serpenyőjébe kerül.
– Azért szeretném, ha nem feledkeznél meg a hat koszorúról a jegyző feleségének temetésére, a két csokorról, amit egy szülinapra rendeltek, és a kisebb, házhoz szállítandókról sem! – jegyezte meg keményebben, mint ahogy kellett volna.
Rena azonban mintha nem is hallotta volna, úgy nézett rá, hogy azt lehetett hinni, éjjel megnyerte a lottó ötöst.
– Igenis, asszonyom! Úgy lesz, asszonyom! – mondta nevetve és szalutált is mellé. – De azért el kell mondanom, mi történt velem este. Ígérem, közben jár a kezem is, nemcsak a szám.
– Meg lennék lepve, ha nem így lenne.
– Szóval, ahogy mentem hazafelé, vagy nem is pontosan haza, csak, na mindegy… Sose fogod kitalálni kivel találkoztam!
– Ne csigázz! Valamelyik exeddel? Vagy netán a virágboltok istenével? – Magda somolygott, mert érezte, hogy Rena túlságosan izgatott, ami valóban komoly dolgot sejtetett. Nem gyakran látta ilyennek.
– A francokat. Az exeim, ha vannak, már a Holdon élnek, kilőttem őket oda, arról az istenségről meg nem is hallottam. Olyan is van?
– Nem, nincs, de bökd már ki, mert nem haladunk a munkával!
– Találgass! Csak még egyet, mert akarom látni, hogy nem jössz rá!
– Nem szeretem az ilyesmit, de legyen! Gregory Peck? Cilian Murphy vagy netán Jason Momoa járt errefelé?
– Hideg, hideg…Te is ismered…Azaz nem annyira….
– Feladom! Mondd már!
– Móriccal.
– Móriccal? Semmiféle Móricot nem ismerek, szerintem ilyen nemű ember nincs is az egész városban.
– Dehogy nincs, csak nem tudtad. A ballonkabátos pasas, aki idejár virágért…
Magda akaratlanul elpirult. Rena összefutott a titokzatos idegennel? És a nevét is megtudta. Érezte, hogy ez nem sok jót jelenthet. Szeleburdi csaj, lehet, hogy elárulta őt, vagy olyasmit mondott neki, ami nem is igaz. Megrémült a gondolattól is.
– No, ez érdekes! – nyögte nagy nehezen.
– Aha, az! És ha még elmondom, hogy rólad érdeklődött, én meg ma reggel róla, neked.
– Micsoda? Teljesen összezavarsz.
– Szóval, lassítsunk? Csak nem vagy ideges? – A kutya a háttérben felvakkantott, de hamar el is hallgatott. Bizonyára talált valamit, amit rághatott.
– Egy szót se többet. Ha ezt játszod, nem leszünk jóban!
A lány hangosan felnevetett.
– Rendben, nem nyúzlak. Idefelé jövet beszaladtam ahhoz a lepukkadt virágoshoz, tudod, akit nem kedvelsz, és képzeld, ő ismerte a mi idegenünket. Innen a neve. És a lényeg: tegnap este rólad érdeklődött, és azt akarta tudni, mi a te neved, és miért jársz ki a temetőbe olyan gyakran.
– Nem hiszem el! Mindezt te találtad ki! – kiáltott fel a nő.
– Pedig igaz, valóban ezt kérdeztem! – szólalt meg a félig nyitott ajtóban feszengve Móric, mire azok ketten úgy rezzentek össze, mintha valami disznóságon kapták volna őket.
Folytatjuk…
