A Ló – Kínai asztrológia – mit ígér 2023?

"Összességében elmondható, hogy az idei év nemcsak stabil alapokat biztosít azok számára, akiknek a Ló megjelenik a képletükben, hanem szó szerint “adja alájuk a lovat”. Ezért különösen javasolt, hogy ezt a támogatottságot megfelelően felhasználja, és kibontakoztassa, megjelenítse az általa képviselt értékeket a külvilágban. Érdemes odafigyelnie arra, hogy kipróbáljon új nézőpontokat, amikor a megnyilvánulás formáit keresi, mivel a korábban előszeretettel alkalmazott elképzelései nem feltétlenül lesznek idén is ugyanolyan eredményesek. Ezért, amikor úgy érzi nehezen halad a célja felé, kételkedés helyett inkább próbáljon ki más, az eddigiektől akár gyökeresen is eltérő módszereket, mindig figyelembe véve a környezetének szükségét, igényét és azt is hogy miben tud segíteni másoknak."

 Magyar Taoista Egyház által támogatott tartalom.

Kínai asztrológia – mit ígér 2023?

5. rész: A Ló

A 12 kínai állatjegy mindegyike az Öt Elem – Fa, Tűz, Föld, Fém és Víz – egyikének Yin vagy Yang energiáját hordozza magában. A Ló esetén ez a központi minőség a Yin Tűz. Az Öt Elem viszonylatában a Tűz Elem számára a Fa az őt közvetlenül támogató minőséget jelenti, míg a Víz az őt szabályzó Elem.

 
 

A 2023-as Yin Víz Nyúl év két domináns jellemzője a Yin Víz és a Nyúlban lévő Yin Fa, ami a Lovak számára remek kiindulási pontot ad, ám érdemes figyelniük arra, hogy ez a támogatás egyfajta szelekciót is hordoz magában, vagyis ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megerősítsenek más dolgoktól meg kell válniuk. Veszteségről szó sincs, mivel ezek olyan részei az életüknek, amelyekről akár már régebb óta tudták, hogy ideje lenne elengedni, de eddig valahogy nem sikerült meghozni ezt a döntést.

A Ló szenvedélyes temperamentumával hajlamos lehet a vágyain keresztül nézni és megélni a világot, így szenvedélyeinek könnyen és gondolkodás nélkül szélsőséges teret adhat. Amikor “elszalad vele a Ló” akkor sajnos önmaga és környezete számára is romboló, meggondolatlan döntéseket hozhat. Ilyenkor a Lovak teljesen beleélik és átadják magukat az adott vágyba és szemellenzőt viselve csak a saját nézőpontjukat veszik figyelembe. Ebben az évben érdemes a Lovaknak nagyobb figyelmet szentelni az önvizsgálatra, időt szánva az őket ért hatások mélyebb megértésére és feldolgozására, hogy kevésbé impulzív és bölcsebb megoldásokat találjanak. Ebben segítségükre lesz a kreativitásuk, kimeríthetetlen lelkesedésük és a bennük rejlő mély együttérzés.

Bár a Lovak számára rendkívül fontos, hogy megéljék és kiélvezzék az élet minden pillanatát, ebben az évben mégsem javasolt nekik, hogy megálljanak ezen a ponton. A tapasztalat ugyanis csak akkor válik bölcsességgé, hogyha a belőle fakadó tanulságokat tudatosan építjük be az életünkbe, életvitelünkbe.

Azok számára, akiknél a képlet bármelyik pillérjében (év, hónap, nap, óra) megjelenik a Ló, fontos, hogy tudatosan keressék a másokkal való kapcsolódás különféle lehetőségeit, járjanak társaságba, ismerkedjenek új emberekkel és meglévő kapcsolataikat is ápolják, mert most lehetőségük nyílik arra, hogy hosszabb távra megújítsák őket. Kapcsolataikból sokat meríthetnek és számos dolgot megtanulhatnak önmagukról is, de akár a munkában, vállalkozásban is nagyobb sikerre számíthatnak, ha másokat is bevonnak.

Összességében elmondható, hogy az idei év nemcsak stabil alapokat biztosít azok számára, akiknek a Ló megjelenik a képletükben, hanem szó szerint “adja alájuk a lovat”. Ezért különösen javasolt, hogy ezt a támogatottságot megfelelően felhasználja, és kibontakoztassa, megjelenítse az általa képviselt értékeket a külvilágban. Érdemes odafigyelnie arra, hogy kipróbáljon új nézőpontokat, amikor a megnyilvánulás formáit keresi, mivel a korábban előszeretettel alkalmazott elképzelései nem feltétlenül lesznek idén is ugyanolyan eredményesek. Ezért, amikor úgy érzi nehezen halad a célja felé, kételkedés helyett inkább próbáljon ki más, az eddigiektől akár gyökeresen is eltérő módszereket, mindig figyelembe véve a környezetének szükségét, igényét és azt is hogy miben tud segíteni másoknak.

Szeghalmi Etelka és Wágner Mária

A Magyar Taoista Egyház képviselői

A Magyar Taoista Egyház közössége a taoizmust, a taoista filozófiát, életvezetési és önismereti művészeteket tanulmányozza és gyakorolja, a mai modern emberhez közel álló módszerekkel, mert az ősi bölcsességek a 21. század embere számára is irányt mutatnak ahhoz, hogy hogyan éljen harmóniában önmagával és azt őt körülvevő világgal.

Támogass minket adód 1%-ával, hogy az ősi, taoista bölcsességek minél több emberhez eljuthassanak hazánkban!

Magyar Taoista Egyház

Technikai szám: 0877

Kép forrása: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here