„Az ember mindig azt hiszi, van még idő. Halogatja a dolgokat. Aztán hirtelen nincs több idő.” – Mark Lawrence
Majd holnap!- Hagyja el a közkedvelt mondat legtöbbünk száját, ugyanis valljuk be, szeretünk a halogatásnak élni és a megfelelő pillanatra várni; pedig olyan valójában nincs is. Ha meg akarunk szabadulni kínzó gondolatainktól, rossz berögződéseinktől, szokásainktól, vagy valamin drasztikusan változtatni szeretnénk, akkor nem lehet mindig csak várni „A pillanatra”, hogy majd egyszer tuti jobb lesz, meg majd több kedvem lesz a futáshoz, vagy majd lerakom a cigit, de ma még este elszívok egy utolsó szálat (- legyen kettő, de utána eskü többet nem).
Őszintén, hányszor nyugtatjuk magunkat azzal, hogy a következő nap majd minden másképp lesz? Hogy hihetetlen motiváltak leszünk és akaraterőnk az egekben, pedig miközben ezeket hangoztatjuk, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy semmivel sem fogunk többet tenni, mint akkor, ma, vagy akár éppen most.
A halogatás, kifogások az esetek többségében mind a bukástól, kudarctól való félelem, az esetleges csalódások elkerülése és az önmagunkba vetett bizalmunk hiányának tudható be.
Persze jó lenne, ha valaki mindent elintézne helyettünk. Ki ne örülne, ha lenne cigarettáról leszoktató csodapirula vagy ha a felesleges kilók varázsütésre, maguktól leolvadnának? Igen, ez a rossz a felnőttlétben – nincs kire mutogatni. De a probléma ott fog maradni a nyakadon. Jobban jársz, ha veszel egy mély levegőt, és lerázod magadról.
Mégis mért gondoljuk azt, hogy 10 év után nem sikerülhet egyik pillanatról a másikra elhatároznunk magunkat és letennünk azt a fránya cigarettát, vagy hogy a zavaró plusz kilóktól megszabaduljunk? Attól, mert talán néhány próbálkozás alkalmával nem ment, attól még nem szabad feladni és elkönyvelni, hogy ez márpedig nem fog nekünk összejönni. Miért nem bízunk magunkban eléggé ahhoz, hogy tudjuk, igenis megvalósulhat, hiszen ez mind csakis rajtunk múlik, és azon, hogy igazán elhatározzuk magunkat!
Sosincs megfelelőbb pillanat a mostnál!
