Másnap kora este Szabolcs a Balaton felé autózva sem tudta kizárni fejéből Hoffman Grétát. Az autópályán araszolva nem is bánta a kéretlen gondolatokat, legalább lekötötte magát.
Kezdte megszokni, hogy az étkészletekre nézve kártékony, gyönyörű lány, beköltözött a fejébe, és ott is maradt. Elemezte a problémát, ahogy mindig szokta, de megoldást nem talált arra, hogyan lakoltathatná ki az agyából a kicsi, mégis hihetetlenül formás nőt.
Senki sem szokta lekötni a gondolatait, maximum a testét pár óra erejéig. Jobbhíján a lelkifurdalás és a szánalom számlájára írta Gréta iránt érzett élénk érdeklődését. Csodálta, hogy fiatal kora ellenére megbirkózik két munkával és két gyerekkel, ráadásul úgy, hogy az egyik betegeskedik. Szóval a sajnálat mellé mély elismerés is kialakult benne Gréta iránt.
Lehajtott az autópályáról, amint a tó felé közeledett, szokásához híven leengedte az ablakot, hogy beszívja a víztömeg semmihez sem hasonlítható illatát. Mindig morgott az édesanyjával a csütörtök esténként tartott, kötelező családi vacsorák miatt, pedig nagyon szeretett hazamenni.
Szabolcs megállt az elektromos kapu előtt, kivette a kesztyűtartóból a távirányítót, és megnyomta. Az elegáns fehér kerítés engedelmesen szétnyílt, Szabolcs pedig végighajtott a birtokon, egészen az épületig. Nem volt kedve bemenni az anyjához és a húgához, ezért elsétált a ház mellet.
A gondosan formázott tujákkal szegélyezett járdán elhaladt a medence mellett, majd egészen a telket a Balatontól elválasztó kőkerítésig gyalogolt. Felmászott rá, és leült a tetejére. Gyerekkorában az édesanyja gyűlölte, ha felkapaszkodott a kerítés tetejére, pláne, ha Pannit is felsegítette.
Szabolcs elmosolyodott az emlékektől. Eszébe juttatta, hogy a cserfes kishúga mennyire megolvasztotta az akaratát már akkor is. Mihelyt megjelent egy könnycsepp a nagy sötétbarna szemében, azonnal megtett érte bármit. Még a kőkerítés tetejére is felhúzta, hogy együtt nézzék a vizet és a naplementét. Az apjuk nem bánta, mindig azt mondogatta, ha leesnek, majd felállnak. Gyermekkorában bízott Szabolcsban, nem úgy, mint a felnőtt fiában…
– Te mit csinálsz itt? – szólalt meg Panni a bátyja háta mögött.
– Semmit, most értem ide. Pont lemegy a nap, gondoltam, lejövök egy kicsit a partra.
Szabolcs éppen úgy segített a húgának felmászni a kerítésre, mint kiskorukban. Már nem a nő magassága, hanem elképesztően magassarkú cipője jelentette az akadályt.
– Elfelejtettem, milyen jó itt ülni – mondta Panni a környéket pásztázva. – Imádom a Balatont.
– Ja – morogta a férfi.
– Mi van veled, bátyus?
– Mi lenne? – vonta meg a vállát Szabolcs.
– A folyton morózus modorodat már megszoktam, de ez most valami más.
– Ne nézz már úgy rám, mintha egy kurva röntgen lennél! – csattant fel a férfi.
Utálta, ha Panni figyelte és elemezte, mert szinte mindig kiszúrta az igazságot.
– Hallottam, hogy visszavetted azt a szimpatikus csajt a jótékonysági estről.
– Grétát?
– Ó, szóval a nevét is tudod… Pedig azok nevére sem szoktál emlékezni, akiket meghúzol.
– Ne legyél közönséges.
– Szóval igaz? – csapott le rá Panni azonnal.
– Hagyj már békén! Miért nem szállsz le rólam és a témáról? Egyáltalán honnan tudod, hogy visszavettem? Még fel sem vette újra a munkát.
Panni vidáman lógatta a lábát a kerítésen, halkan kuncogott, mielőtt válaszolt:
– Ma voltam ebédelni a Rose-ban, Tibor bácsi csinált nekem sajtos tésztát, ő mondta.
– Mi? Nekem bezzeg sosem csinál sajtos tésztát!
A nő kacarászni kezdett, majd gúnyolódva nyújtotta ki nyelvét a bátyjára.
– Miért csodálkozom rajta? Hiszen mindig téged ajnározott mindenki – morogta Szabolcs duzzogást színlelve.
Valójában ő volt az, aki legfőképpen ajnározta Pannit.
– Térjünk vissza a lényegre. Tetszik neked Gréta?
– Mi? Nem!
– Jaj, Szabolcs! Ne fussuk már ezeket a fölösleges köröket, légyszi! Te tagadsz valamit, én úgyis tudom az igazságot, amit kiszedek belőled, mire végre normálisan kommunikálsz. Ugorjunk azonnal az utolsó ponthoz, oké?
– Már értem miért lettél jogász, és istenemre mondom, átkozott jó ügyész lesz belőled.
Panni felnevetett, Szabolcs vállára hajtotta a fejét.
– Hadd halljam!
– Ténylen nincs köztünk semmi. Egyetlen ujjal sem nyúltam még hozzá, de folyton a fejemben sétálgat, azt a formás seggét rázva.
– Két dolog: azt mondtad még, vagyis a szándékodban áll hozzá nyúlni. Plusz, vélhetően azért nem nyúltál hozzá, mert nem csak egy puncit látsz benne.
– Akkor mit, te nagyokos?
– Nem tudom – rántotta meg a vállát Panni. – Tetszik neked, úgy igazán. Vagy az is lehet, hogy szerelmes lettél?
Szabolcs pont tiltakozásra nyitotta száját, de félbeszakították.
– Ti felnőtt korotokra sem tanultatok meg rendesen viselkedni?
Róza hangját elnyomta ugyan a szél és a hullámzó víz zaja, de a gyermeki így is tisztán hallották őt. Rendkívül elegáns és szigorú hatást keltett, ahogy a toszkán stílusú villa teraszán állt csípőre tett kézzel. Ébenfekete hajába belekapott a szél, inkább tűnt negyvenes, mint hatvanas nőnek.
Gyermekei egymás szemébe nézve nevettek fel, ezzel az intim beszélgetésnek végeszakadt. Szabolcs megfordult, leugrott a gyepre, majd derekánál fogva leemelte a húgát is. Panni egy pillanatra mélyen testvére szemébe nézett, megszorította a bátyja vállát, és határozott szavakkal beszélni kezdett.
– Ne vezekelj tovább! Tudom, hogy apa élete végéig büntetett téged egyetlen botlásodért, de te oldozd fel végre magad, és próbálj meg boldog lenni.
Szabolcs elfordította a tekintetét, és a távolba révedt.
– Igaza volt.
– Nem volt igaza, bátyus! Egy szülőnek a gyereke mellett kell állnia, bármit is csinált, ahogy anya tette. És remélem, ha egyszer nekünk lesz gyerekünk, mi is így fogunk tenni. – Panni halkan szipogott. – Ígérd meg, hogy boldog leszel végre, bátyus! Nem akarom, hogy továbbra is magányos életet élj, mert bünteted magad.
A férfi nem válaszolt, csak magához húzta halkan pityergő húgát. Nem akart többet beszélni, ezért inkább elindult vele az épület felé.
Az este további része pontosan úgy telt, ahogy mindig szokott. Róza csodálatos vacsorát főzött, evés közben pedig kikérdezte a gyermekeit, mit csináltak az elmúlt héten. Végül csomagolt nekik egy-egy doboz ételt, amit kötelező volt elfogadniuk.
Este tízkor Panni és Szabolcs egyszerre indultak hazafelé, a férfi az autópályára érve rátapadt húga Toyotájára, és egészen Pestig telefonon beszélgettek. Törökbálintnál lehajtottak, kisvártatva Panni elköszönt a bátyjától. Megköszönte, hogy a szokásos fura módon hazakísérte, ugyanakkor megdorgálta a férfit, amiért ennyire erőszakosan rátelepedve óvja őt. Ezután eltűnt egy új lakópark védelmet nyújtó kapuja között, ahol élt.
Szabolcs mosolyogva nyomta meg a kihangosító gombját, véget vetve a kioktatásnak. Nem volt kedve hazamenni, inkább elment a Black Rose-ba dolgozni.
Folytatjuk…
Kép: a szerző sajátja
