Félek, de lehet, hogy nem is ez a jó szó… Aggódom. Töprengek. Rágódom.
Félek, de nem attól, ami lehet, ami még jön, mert az nincs. Attól, ami most van. Hogy nem figyelünk egymásra. Hogy az utakon versenyt játszunk az élettel, hogy az utcán összeeshet bárki, nem sokan sietnek a segítségére, mert az körülményes, időigényes, és mert nem is ismerik, mert biztosan részeg vagy drogos.
Félek, mert az irigység, a mások visszahúzása, a szidalmazás, a becsmérlés, a pocskondiázás hatalmas méreteket ölt. Már lassan mértékegysége is lesz. A gyűlölet. Amikor az ember embernek farkasa, mert nem tudja elviselni önön kisszerűségét, tombol, vagdalkozik, és ha lehetne büntetlenül tenni bármit, még ördögibb dolgokat is művelne.
Félek, attól, hogy ebben a világban értékké válik az értéktelen. Amikor csak az a fontos, hogy ki hogyan néz ki, mennyit fogyott, hányadik kapcsolatában keres vigaszt, amikor az öregség az egyik legnagyobb bűn, akkor ijesztő lesz minden. Amikor nem szabad megöregedni, fáradtnak tűnni, mert megszólnak, amikor kötelező mindent pozitívnak látni, szépen sminkelni, elfogadni, hogy tini influencerek megmondják, hogy milyen a jó ruha és a jó smink, akkor ez elkeserítő. És rengetegen követik őket, mert ma ez az értékes.
Félek abban a világban, amikor egy jól megkomponált kép az Instán és bárhol, jelenti a boldogságot és a hamis mosoly mögötti ezer könnyet senki nem akarja meglátni. Amikor előbb észreveszik az emberek, ha nincs rajtad szempillaspirál vagy fogytál 3 kilót, mint azt, hogy rettenetesen fáj a szíved. Ebben a világban nem szeretik a bánatot, a szomorúságot és a szenvedést. Persze, hogy nem, mert kényelmetlen érzés és segíteni a legtöbben nem tudnak és nem is akarnak. Ha megteszik, akkor meg hálát várnak, és ha nem kapnak, akkor idegesek lesznek, hiszen végre adtak valamit magukból, de vissza nem jött semmi. Befuccsolt a karma.
Félek, hogy a mai nevelés elsorvadóban van, mert egyesek elhiszik azt, hogy a gyerek mindent megtehet, hiszen szabadság van. Lekurvázhatja a tanítónőt, mert otthon sérelem érte, mert válnak a szülei vagy épp iszik az apja. Az iskolaudvaron pár kislány rugdoshat egy fiút, mert nem kedvelik, és amikor közbe avatkozik a felnőtt, nem lát megbánást, csak szemforgatást. Rémisztő megtapasztalni, hogy egy 9 éves lány szeme nem örömmel van tele, hanem méla undorral, mint annak, akit az élet már páros lábbal taposott meg.
Félek, hogy már nem lesz magánélete senkinek, mert az nem divatos, ezért részesülnünk kell abban az élményben kéretlenül, hogy valaki egy egész vonat utat végigtelefonál gátlástalanul, amelyből a körülötte ülők megtudják, hogy mikor mit evett és kell-e takarítania holnap vagy épp hányra ért haza a párja előző este, pedig a munkaideje négyig tartott.
Félek attól, hogy nem szabad öregnek lenni, mert azok senkinek nem kellenek, mert csúnyák, feleslegesek és rossz szagúak. A kórházakban is csak kerülgetik őket és gyorsan elfelejti minden rokonuk, hogy ők is voltak valaha nevető szemű, rajongó fiatalok.
Félek attól, hogy senki nem hiszi el, hogy a magyar nyelv és helyesírás akkor is fontos, ha telefonon írunk, hogy a divatszavak átvehetik a hatalmat, mert lehet mindenki blogger, vlogger és egyebek, de dolgozni ki fog majd? Mi lesz majd nemsokára a neveléssel és az oktatással kicsinyke hazámban, ahol mindenki celeb-babérokra törekszik? Ki fog ágytálazni, műteni, tüzet oltani, házat építeni, ábécét tanítani, ha ma egyre többen mennek el a jobb világ reményében? Ki fogja azt mondani, hogy megállj! Itt is lehet jó az élet, csak nem nyavalyogni kell, hanem változtatni azon, ami nem jó?
Félek attól, hogy a fiatalok soha nem tudnak talpra állni, mert a lakásárak az égben vannak, és nem akarnak lejönni onnan. A mamahotelek meg nemsokára úgy elburjánzanak, hogy észre sem vesszük majd a 40 éves „kamaszokat” akik nem tudnak kirepülni, mert fészekmeleg még mindig hívogatja őket.
Félek, hogy nem lesz senki, aki foga közt szorítva átviszi majd a Szerelmet a túlsó partra.
Félek attól, hogy ez az írás szomorú lett, pedig bennem van a Nem félek című is. És nincs menekvés, jönni fog az is.
fotó: Pinterest
