Zsuzsó válla szépen gyógyult, pláne, hogy megjött a tavasz, és Eger a legszebb arcát mutatta. Pillanatok alatt kipattantak a rügyek, és zöld lett minden kis bokor és gaz, ami a lakótelepek szürkeségét elvette. Jólesett sétálni belvárosban, észrevenni, hogy a cukrászdák már ki-kicsempésznek székeket a bejárat mellé, és akadnak emberek, akik ott kávéznak, ha nem fúj csípős szél a hegyek felől. Eger minden évszakban csodálatos és nyüzsgő volt, de tavaszonként szinte megújult. A verebek hangos csapatokban adták a világ tudtára, hogy ideje kibújni a lakások rejtekéből, süt a nap, és ez a nap mindenkinek új időket hozhat.
A vizsgákra készülve nap, mint nap, meglepve vette tudomásul, hogy a téli nem mozgásos időszaknak enyhe hízás lett a vége. Ettől azonnal bepánikolt, mert úgy képzelte, hogy Ivánnak csak akkor tetszhet, ha tökéletesen néz ki. Hetek óta nem járt otthon, és emiatt nagyon fájt a szíve. Beszélt az anyjával, a mamával is, de apja továbbra sem adta be a derekát. Iván sokkal kevésbé volt megsértődve emiatt, és azt hajtogatta, majd ez is megoldódik. Derűlátása kissé megnyugtatta Zsuzsót, bár tudta, hogy a fiú nem ismeri igazán a családját. Viszont megszokta, hogy őt távolságtartással kezelik, bár az előző évi események, amelyek során Románia kezdett magához térni, kihatással voltak a fiú szüleinek életére, és az ő itteni helyzetére is. Voltaképpen előtte sem volt rosszabb itt neki, de mintha Mezőszéken kevésbé bírálták volna meg minden lépését. Mégis, egy álmos kisvárosban akkorát álmodni, amekkorát a fiú tette, merész húzásnak tűnt.
A Pink Cats hónapról hónapra népszerűbb lett, és már Pestről is jártak le törzsvendégek. Iván egyre több dolgot engedett át az öccsének, mert már többször beszéltek arról, hogy ő másféle vállalkozásba kezdene, de egyelőre minden maradt a régiben. Zsuzsót az apja mellett az is aggasztotta, hogy nem szabadulnak meg a klubtól, bár ezt remélte, de nem szólhatott bele. A fiú mindannyiszor, amikor megemlítette, kitért a válasz alól, és az felelte, szüksége van arra a pénzre, amit a hely ad, levegőből nem tud másba fogni, hiába szeretne. A lány ilyenkor igazat adott neki, mégis rosszkedve lett. Az a hely nem jelentett jót kettejük kapcsolatának előrehaladás szempontjából. Az tény, hogy ő oda be nem tette a lábát, de azzal tisztában volt, hogy nem lehet szent hely. Igazat adott apjának, aki meg akarta óvni, mégse tudott Ivánnal szembeszállni. A fiú eltökéltsége és határozottsága mindannyiszor megdöbbentette, de el is varázsolta.
Egy április hajnalon, amikor arra készültek, hogy felugranak Pestre csavarogni, hatalmas dörömbölésre ébredtek. A kis lakás szomszédai sem alhattak mélyen, mert azonnal megjelent egy-két kíváncsi fej, amikor a rendőrök majd rájuk törték az ajtót.
Iván a megszokott nyugalmával és lazaságával nyitott ajtót, amikor meghallotta a kopogásnak aligha nevezhető hangokat.
– Jó reggelt kívánunk! Parancsunk van, hogy átkutassuk a lakást! – nézett rá egy magas, marcona rendőr, akinek sebhelyes arca frissen volt borotválva. Iván még érezte arcszesze illatát. Pacsuli, mondta magában, valami gagyi a közért leghátsó polcáról.
– Jó reggelt! Nem értem, mire föl? Mit akarnak? – kérdezte halálos nyugalommal egy szál tréning alsóban, amit felkapott, ahogy meghallotta a zajt. Hátranézett egy pillanatra, mintha Zsuzsót akarná megnyugtatni, de a lány nem állt mögötte, valószínűleg öltözködött.
– Maga csak álljon félre, és hagyja, hogy végezzük a dolgunkat! – szólt rá a férfi keményen.
– Rendben van, de…
Mielőtt azonban folytathatta volna, ketten is berobogtak mellette félrelökve őt.
Zsuzsó kócosan, vékony hálóingben lépett ki a szobából, köntöse mosásban volt, nem is szokta használni, ezért zavarban volt.
– Mi történik itt? – suttogta.
– Maga kicsoda? – rivallt rá a rendőr, a ragyás képű.
– Ő a menyasszonyom – mondta gyorsan Iván, mire a lány fülig vörösödött.
– Na, persze, látszik rajta – jegyezte meg amaz gúnyosan. Ez idő alatt odabenn ketten szinte mindent felforgattak. Pillanatok alatt kiborították a fiókokat, kidobálták a szekrényből a ruhákat, és még a hűtőbe is benéztek. Az egyik az ágy alá feküdt, végigtapogatta az alját, majd a matracot is.
– Sehol semmi – szólt oda a főnökének. – Van esetleg pince vagy padlás, ami a lakáshoz tartozik?
Iván megforgatta a szemét. Tudta, hogy mit akarnak. Valakinek szemet szúrt a bár és kábítószert kereshetnek, hogy el tudják távolítani őt. Úgy látszik, egy nagykutya rájött, hogy a klub jövedelmező hely, és nem hagyja, hogy másé legyen a lóvé. Akkor még nem tudta, hogy az éjszaka folyamán razzia volt a Pink Catsben is, csak a lakásban nem volt telefon, nem érték el őt, hogy értesíthessék.
– Nincs. Ez csak egy kis bérlemény, ennyi, amennyit látnak.
– Azt majd mi eldöntjük! – mordult rá a férfi. – Nehogy azt higgye, hogy okosabb nálunk. Jó lenne, ha a szajhája felöltözne és mindketten ideadnák a személyi igazolványukat.
A szajha szóra Zsuzsó arca megnyúlt. Soha senki nem beszélt így vele. Még ilyen szavakat nem használtak vele szemben. Torkát fojtogatta a sírás, amikor magára rántotta a pulcsiját és átnyújtotta a papírjait.
– Maga mivel foglalkozik, ha épp nem itt éjszakázik? – nézett rá megvetően a főnök.
A lány szeméből kibuggyant egy könnycsepp. Iván megszorította a kezét, és biztatóan elmosolyodott.
– Tanítóképzőbe járok…– mondta halkan.
– Tanító néni lesz? Hát ez remek! Jól meggondolta? – A másik két rendőr hangosan felröhögött, de már nem keresgéltek. Az egyik még a függöny mögötti ablakpárkányt vizslatta, de nem mozdult. Ő ismerte Zsuzsót, de nem mondta volna, nehogy rossz fényben tűnjön fel.
– Igen, mindig is az akartam lenni – nyögte ki a lány.
– Szép kis alakkal barátkozik. Biztosan büszkék magára a szülei.
– A szüleim szeretnek engem…
Erre a rendőr elkapta a karját, és mélyen a szemébe nézett.
– Tudja maga, hogy kivel feküdt össze? Az úr, nevezzük csak így, nem arról híres, hogy mindig becsületes.
Iván nem szólt semmit. Tudta, hogy nincs ellene semmijük, de nem adják fel egykönnyen.
Zsuzsó rápillantott és remegett a félelemtől, mégse merte kirántani karját a szorításból.
– Na, fiúk, hagyjuk itt a madárkákat, majd máskor meglátogatjuk még őket –mondta hosszú másodpercek múlva. Csak ezután engedte el a lány kezét, aki összeszorította száját, és nem nézett rá.
Kinn hatot ütött a templom órája. Már fél órája tartott az akció, mire nagy nehezen abbamaradt.
– A viszontlátásra! – fordult meg gúnyosan, és intett a másik kettőnek. Iván villámgyorsan becsukta az ajtót utánuk, és leroskadt a konyhaszékre.
– A nyomorult életbe – ordította.
Zsuzsó közelebb lépett hozzá, mire utána nyúlt és átölelte a derekát, miközben fejét a lány hasára fektette.
Csend volt, mély, döbbenetes csend.
– Mit akartak? – kérdezte Zsuzsó. – Mit kereshettek itt nálad? Pénzt?
– Dehogy! Biztosan kábítószert. Sejtettem, hogy eljön ez is egyszer.
A lány összerezzent. Kábítószert? Ennél szörnyűbbet el se tudott képzelni…Pokolian fájt a szíve, és az járt a fejében, hogy az ő becsületes életébe is belerondítottak ezen a hajnalon. Szajhának titulálták. Ha ezt szülei megtudják, soha életben nem fognak megbocsátani neki. Anyja biztosan nem fog szóba állni vele, de talán a mama sem.
– Te foglalkozol kábítószerrel is? – emelte fel Iván fejét, aki csak nemet intett, nem válaszolt.
Zsuzsó nem tudta, igazat mond-e, azt se, hogy miért feltételezték volna, hogy nem egyenes úton jár. Vajon volt okuk ezt hinni?
Iván keserűen bámult a konyha piros-fehér járólapjaira. Némelyek repedezettek és karcosak voltak, egy-kettő töredezett is. Csúf kis lakás ez a maga nemében, gondolta haragosan. Ezer gondolat cikázott a fejében, de mind közül az fájt neki legjobban, ahogy a rendőr Zsuzsóval bánt.
Ez soha többé nem fordulhat el, mondta magának. Ilyesminek nem teheti ki ezt az ártatlan teremtést, aki még most is hősiesen igyekszik visszatartani a rátörni készülő zokogását. Dühösen felpattant és ököllel a falba csapott.
Kép forrása: Pinterest
