Bea úgy gondolt vissza később is arra az estére, mint élete egyik legjobbjára. Nem sejtette, hogy meglesték őket, és azt se, hogy a kukkoló kemény tervet eszelt ki. Ő csak élvezte a finom bort, a friss szendvicseket, és minden túlzás nélkül egy amerikai romantikus filmben érezte magát. Igaz, hogy az ilyenekben nem a gyerek születése után ismerkednek a felek, de ez csak apró gikszernek tűnt a fülledt nyári északán. Odakint már nem volt igazán meleg, de a falak ontották a hőt, ezért sokat ittak és nevettek. Valóban ismerkedtek, mert a hajdani két iskolás igen távol volt mindkettőjük személyétől. Iván elmondta, hogy elvált, és ez jó döntés az életében, bár Noelért fáj a szíve. Ő sajátjának hitte és nincs annál nagyon tőrdöfés az ember szívébe, amikor az arcába vágják, hogy megszívtad, öregem, nem a tied.
– Kezdem megérteni, mit élhettek meg azok a lányok, akiket felszedtem és dobtam – mondta komor ábrázattal.
Fehér pólójában, kisfiús mosolyával évekkel fiatalabbnak látszott a koránál. Beának nehéz volt elhinnie, hogy valóban elvégezte az orvosit, és a városban fog praktizálni. Számára még mindig a régi idióta srác volt, aki úgy képzelte, zsebre teszi a világot.
– Nehogy azt mondd most, hogy rád jött a bűntudat! – nevetett fel. – Nem hinném, hogy papi reverendát öltesz mostanság esténként.
– Felnőttem. Az akkor volt, és minden hülye csinálta volna a helyemben. Sajnálom, hogy nem vettelek komolyan akkoriban.
Bea elfintorodott. Nem vette komolyan? Ugyan, semmibe vett, és még ki is nevette.
– Kiröhögtél – mondta hosszú hallgatás után.
– Te meg elküldtél anyámba az utca közepén!
– Tudom, de megérdemelted. Évekig hazudtam rólad Leventének.
– És most? Eldöntötted, hogy megismerhetem? Mesélsz neki rólam?
A lány megrázta a fejét. Beleharapott az egyik sonkás szendvicsbe, és teli szájjal válaszolt.
– Eszemben sincs egyelőre. Értsd meg, nem tudok mit mondani. Úgy becsaptam, hogy nehezen mászok ki belőle. Harcias kis pasi, lehet, hogy szóba se fog állni velem.
A srác töltött még bort a műanyagpohárba.
– Kérsz még? Nem akartam üvegpoharat hozni, mert képes lettem volna idegességemben összetörni…- Bea ránézett, és látta, hogy valóban remeg a keze. Lehet, hogy vannak emberek, akik valóban képesek érett felnőttekké válni? Lehet, hogy mégis jó lenne, ha elmondaná a fiának a teljes igazságot és lesz, ami lesz?
– Igen, egy keveset.
– Akarod, hogy esetleg átvegyem ezt a feladatot? Hátha nekem jobban megy.
– Eszedbe ne jusson, mert nem állok jót magamért! Ez az én dolgom, neked semmi közöd hozzá!
– Valami azért csak van.
– Kérlek, ne bosszants fel! Megoldom, ha eljön az ideje.
– Megértettem, de értesíts róla! Bea, meg akarlak ismerni, de úgy igazán! Meg akarom fejteni a mostani lányt, mert minden titka érdekel. Tudom, hogy jó páran kaparnak utánad, szóval mesélj, ki lesz a befutó.
– Megismerni? Minek? Ez nem lóverseny, ahol versenyeztetem őket. Baromságokat beszélsz.
Iván ekkor Bea pohara után nyúlt. Kivette a kezéből és letette az egyik málló ablakpárkányra, majd magához húzta a lányt és megcsókolta.
– A válasz ez, és ne gyere most okoskodással! Érted, mit akarok?
A lány megrázta a fejét.
– Megcsókoltál, jó volt, de ez nem egyenlő a válasszal.
– Szóval jó volt? – nevetett fel a doktor úr. – Kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés nekem! – A lány csillogó szemébe nézve kezdett rájönni a nyilvánvalóra: bele fog szeretni, ha tetszik neki, ha nem.
– Ismételjünk? – kérdezte, és már ölelte is hevesen Bea karcsú testét.
Keze óvatosan pásztázta a hátát, majd becsúszott a pólója alá, és ahogy hozzáért a bőréhez, azonnal izgalomba jött. Percekig csókolóztak. Olyan volt, mint egy valódi álom. Kellemes és vad, miközben kiesett a külvilág. Azt se hallották meg, hogy pár méterre tőlük valaki megfordult és kiosont. Pedig megreccsent alatta egy törött üveg.
– Ne félj tőlem! – súgta a fülébe.
– Nem félek, csak tudom, ki voltál.
– Igen, de már nem az vagyok. Nem fogok még százszor bocsánatot kérni. Megváltoztatni nem tudom a történteket. De téged akarlak és a fiunkat. El tudod ezt fogadni?
Ezekre a mondatokra régebben Bea ugrott volna, vagy örömtáncot lejtett volna szobája közepén, most azonban bódultan a bortól, sok keserves évvel a háta mögött nem alélt el. Tény, hogy eszméletlenül izgatta iván teste, de esze ágában sem volt odaadni magát. Pláne nem ott, ahol a poros műromantikában nem lett volna túl higiénikus. Öregszem, gondolta. Régen hasonlók nem zavarták volna. Vagy a bor teszi?
Finoman eltolta a srácot, és leültek újra a pokrócra. Hajnalig beszélgettek, és csak elválásnál csókolóztak hosszan. A kiesett időt szavakba öntötték, de nem hangzott el a hogyan tovább, ahogy az se, van-e értelme. Egyértelmű volt, hogy igen, de nem Levi miatt, hanem mert kimondatlanul megszületett bennük a folytatás, vagy nevezzük kezdetnek, lehetősége.
Iván, aki nem volt érzelgős típus, ahogy a férfiak nagy része szintén nem, kezdte megérteni, hogy hazaért. Már nem akarta a madarat is röptiben…Családra és egy belevaló csajra vágyott, akivel bejárhatja a világot, aki mellette lesz, ha jókedve van, de akkor is, ha kudarcok érik. Ahogy fogyott a bor, úgy nőtt benne a remény, hogy most sikerülni fog nekik. Nézte Beát, az újat, aki mesélt a fiukról, a kezdeti megpróbáltatásokról, az üres estékről, és egyre jobban belehabarodott. Ha Bea belelátott volna a fejébe, nagyon boldog lett volna. Helyette csak mesélt, és hagyta, hogy Iván átölelve tartsa és fogja a kezét. Romantika a köbön…Gúnyolódott másnap Tamara, de barátnőjét nem zavarta. Az volt, és ezekre a pillanatokra is szüksége van az embernek, nemcsak a panaszra és a szomorúságra.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
