Könyvesbolt Dalmáciában 25. rész – Zsák a foltját?

“Gázt adott, és elhatározta, hogy soha többé nem keresi a nőt. Nem vár magyarázatot, hiszen nincs rá, mert amit látott, az félreérthetetlen volt. Nem, jónak lenni nem kifizetődő, morogta, és kis híján belegurult egy álló kocsisorba, mert nem vette észre, hogy a belvárosban dugó alakult ki, ahogy minden más hétköznap reggel májusban.”

 

 
 

Zorán nem volt boldog azon a reggelen. Jól tudta, hogy a meglepetések nem mindig sülnek el jól, de arra nem számított, hogy ekkorát fog csalódni. Pedig olyan jól indult, gondolta gúnyosan. Mindig ezt mondják az emberek, és a végén pofára esnek. Miért nem sikerül az, amiben maximálisan hisz az ember és még belead apait-anyait is, dühöngött, ahogy beszállt a taxijába. Olyat csapott a kormányra, hogy kézcsontja roppant egyet. Mi a fene van a nőkkel, tajtékzott. Hiszen Rozi annyira, de annyira másnak látszott, mint a többi nő. Erre ő se különb, és a háta mögött valakivel csókolózik. Tényleg meg akarta lepni, reggelit is vett neki, meg egy könnyű lattet a közeli kávézók egyikében. Látni akarta, hogy boldoggá teszi. Gondoskodni akart róla, ahogy róla egy nő se. Erre a félig nyitott ajtón bekukkantva olyan látvány tárult elé, amilyenre álmában se gondolt.

Gázt adott, és elhatározta, hogy soha többé nem keresi a nőt. Nem vár magyarázatot, hiszen nincs rá, mert amit látott, az félreérthetetlen volt. Nem, jónak lenni nem kifizetődő, morogta, és kis híján belegurult egy álló kocsisorba, mert nem vette észre, hogy a belvárosban dugó alakult ki, ahogy minden más hétköznap reggel májusban.

A lányok úgy estek be a kis lakásba, mint valami siserehad.

 – Anya, ez cuki! – kiáltott fel Eszter körbepillantva.

 – Még annál is cukibb, mint reméltem! – tette hozzá Réka. – Kezdem megérteni, miért is döntöttél úgy, hogy feladod a lakást. – A többiekre nézett és kacsintott egyet.

Walter Schmidt nem számított ekkora forgalomra, zavarba is jött azonnal. Mire mindenki mindenkinek bemutatkozott, eltelt némi idő, és Rozi úgy érezte, ez a helyzet nem lehet a véletlen műve. A sors a lányait utána sodorja, és úgy látszik, nem menekülhet előlük.

 – Szóval maga anya főnöke? – kérdezte kíváncsian Zita. – Azért jött, hogy visszavigye Pestre? Mi is ezt szeretnénk! – Arcán kaján vigyor ült. A másik kettő bólogatott, de Walter megrázta a fejét.

 – Sajnálom, kisasszony, hogy csalódást kell okoznom önnek és testvéreinek, de én nem keresztezem édesanyjuk tervét. Ha maradni akar, támogatom, mert úgy hiszem, itt is jó munkát fog végezni.

 – Maga nem mindennapi ember és főnök! – tódította Réka némi gúnnyal, és tekintetével a ház minden belátható szegletét alaposan szemügyre vette.

 – Anya, nem kicsi ez a hely, ha netán vendégeket akarnál fogadni? – puhatolózott tovább.

 – Nem, édesem! Ez a hely pontosan arra jó, amire kell. Nem a Booking szállásadója lettem, így, ha egyesek nyaralni akarnak, akkor a pénztárcájukba kell nyúlniuk, és máris találhatnak jó szállást a városban.

Ebből mindhárom lány érthetett. Rozi nem véletlenül volt karakán és egyenes. Hosszú évek munkájával tanulta meg, hogy nem hagyhatja, hogy lányai a fejére nőjenek, csak azért, mert a szeretetét kihasználják. Felnevelte őket, férjhez adta, boldoguljanak ahogy akarnak, neki nem feladata már őket pesztrálni. Unokája még nincs, és ebben az átmeneti állapotban még nem szerette volna felvállalni az öregasszony szerepkört. Walternek nagyon tetszett, ahogy nem hagyta magát, mert ha tetszik, ha nem, be kellett vallania magának, hogy a lányok nem nyerték el a tetszését. Túlságosan tolakodó és idegesítő volt mind a három, ezt persze nem mondhatta ki, inkább menni készült.

 – A jó főnök most itt hagyja a kollégáját, hogy legyen ideje a családjára! – hadarta.

Rozi ellágyultan nézett rá, de nem amiatt, hogy ennyire figyelmes, inkább a csókja és az ölelése volt, ami élénken megragadt benne. Akárhogy is tagadta volna, ő volt az a férfi, aki hozzá illett, és nem is akart mást, mint vele lenni. Nem sokkal ezelőtt ugyanezt gondolta a másikról, ami miatt lelkifurdalása támadt.

 – Kikísérlek! –  fordult felé. Ahogy kiléptek az utcára és becsukódott utánuk az ajtó, a három grácia felsikoltott.

 – Láttátok? Nem hiszem el, hogy ez a nő az anyánk! – vihogott Eszter. – Mintha kivetkőzött volna önmagából.

 – Most ez a csávó csapja neki a szelet, vagy Zita kedvence? Én már nem értek semmit! – mondta Réka, és leült a kis asztal mellé, és bekapott egy kekszet, amit az asztalon talált. Sofija hagyta ott, de őt ez az aprócska tény nem zavarta.

 – Mindkettő, te ostoba! Anya nagykanállal habzsolja az élvezeteket! Ha ezt apa megtudja, ki fog borulni.

 – Apa? Ugyan már! Ne feledjük, hogy ő lépett le! – Eszter nem volt úgy oda az apjáért, mint a nővére, és tovább is látott az orránál.

 – Jogos, de akkor is! Hogy lehet, hogy ennyi évesen bejön neki az élet?

 – Erre nincs jó válasz, és hiába irigykedtek, akkor se lesz! – szólalt meg Rozi. – Jó lenne, ha leszállnátok rólam, mert tőlem jöhettek akárhányan utánam, akkor se fogok változtatni a döntésemen. Világos?

A lányok összerezzentek. Megértették, hogy túllőttek a célon, ezért egyikük se mert válaszolni.

 – De… – kezdte volna Réka, Rozi azonnak leintette.

 – Az élet nemcsak abból áll, hogy csak anya vagyok. Cseppet se izgat, mit gondoltok! Felnőttek vagytok, ahogy én is, ezért a véleményeteket tartsátok meg magatoknak! Ha húsz pasast fogadok egyszerre a lakásban, akkor húszat, megértettétek?

 – Jól van, nehogy sztrókot kapj már az idegességtől! – hurrogta le a legkisebb, pedig a szíve mélyén igazat adott neki. – Akkor most a húszból kettővel randizol?

 – Úgy hiszem, erre nem kell válaszolnom! Ez az én dolgom! Te menj, keresd meg a svéd, dán vagy akárhonnan jött srácot, és vedd le a lábáról, mert szükséged lenne már valakire, aki leköti az energiád!

Amazok hangosan nevettek.

 – Hűha, anya, de harcias lettél! – Réka a kávéfőzőbe pillantott, és csalódottan vette tudomásul, hogy üres.

 – Igen, az lettem, de elegem lett abból, hogy kiskorúsítani akartok! Ha nem tudjátok elfogadni ahogy élek, sipirc haza, ott a férjetek. Neki papoljatok! Ideje már gyereket szülnötök, hogy rájöjjetek, mekkora fogság a házasság.

A lányok egymásra meredtek. Soha életben nem hallották anyjukat így kikelni magából. Nem mindenben egyeztek vele, de jobbnak látták a paprikás helyzetet már nem fokozni.

 – Én fogok is, ha minden igaz, karácsony tájékán! – nyögte be ekkor Eszter, mire azok hárman úgy kapták fel a fejüket, és néztek rá, mintha egy ufó jelent volna meg köreinkben váratlanul.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here