Zsófi (14 éves, tanuló)
Mindenki azt hiszi, hogy kamasznak lenni jó. Már a szót is utálom, hiába mondja anya, hogy örüljek neki. Minek? A napi 7-8 órámnak, ami után tanulnom kell, mert csak így jutok előre az életben. No, persze. Mindenki, aki a csúcson van, tanult. Ugyan már! Ezt csak a szülők mondják, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy könnyebben és gyorsabban is lehet pénzt keresni, mint ahogyan ők teszik. Anya műkörmös, unott és szánalmas picsák járnak hozzá, akik azt hiszik, hogy a pénzükért pszichológust kapnak. Apa egy üzletben számítógépeket javít, és ki sem mozdult egész nap, mert hát ő szolgáltató, és az emberek azt követelik tőle, hogy legyen kész minél hamarabb, lehetőleg azonnal. Anya testvére tanítónő, méghozzá a legrosszabb, az unott fajta, aki utálja a gyerekeket, és minden héten, amikor átjön hozzánk, órákon szidja őket. A férje kamionsofőr, alig látja, de nem is bánja túlságosan, szerinte megcsalja, csak még nem bukott le.
Ezek azok a dolgok, amelyek a felnőtt életben várnak? Tanuljak csak ostobaságokat, hogy boldogtalan legyek? Képleteket meg az ipari forradalmat? Biztosan mind előre visz, és az a sok dátum, amire semmi szükségem nem lesz, fejleszti a memóriám állapotát, mondja a töritanár. Komolyan mondom, itt mindenki hülye. Estére zsong a fejem a magolástól, és a végén hármas lesz belőle, de ha azt mondom, tanultam, senki nem hiszi el. Nem egyszerű úgy tanulni, hogy valaki folyton rám ír, kérdez valamit, vagy épp küld egy videót, és meg kell néznem, reagálnom kell, közben meg semmi kedvem semmihez. A fiúkhoz se, mert barmok, a lányok idióták, és már megint híztam. Ja, fogadjam el magam, mert a tehenek is járhatnak manapság haskirakósban, az se zavar senkit. Érdekes, de akkor miért mindenki Jázminért van oda, aki testépítéssel foglalkozik, és nyolcadikosként már országos negyedik? Neki miért nem mondja senki, hogy tanuljon, ha vinni akarja valamire, inkább dicséri és ájuldozik a hasizmától. Attól mondjuk én is, mert nekem olyan vastag a karom, mint az ő combja, csak épp nem az izomtól.
Nem tudom mit akarok az élettől, ugyanis nincs mit akarnom. Hiába, hogy most kellene döntenem és rájönnöm, merre tovább, legszívesebben semerre. Mi leszek, ha nagy leszek? Ugyan mi? Legfőképpen semmi, de ha igen, akkor se most fogom kitalálni, mert minden változik. Én is, a világ is, és jelenleg minden jobban érdekel, mint a suli. Anya azt mondja, nem hiszi el, hogy nincs semmi, amihez kötődnék. Van. De az mások követése, vagy épp oltári jó sminkek, vagy cuccok, de erre, hogy építsek? Szeretnék olyan posztokat, videókat csinálni, ahol minimum tízezer követőm lesz egy nap alatt, csak nem tudom, miről. Ma bármit el lehet adni, de a bármit kitalálni nem könnyű.
Barátaim alig vannak, mind otthon ül, egyszer elmentünk futni, de tíz méterenként megálltak, mert a telójuk jelzett, így a tókör, amelyre azt mondták, max. 20 perc, másfél óra lett. Alig beszélünk, mert írni egyszerűbb, és legalább nem látják, ha valami nem tetszik. Jobb is, mert a legtöbb embert utálom, a régi barátaim is. Újak meg nincsenek, mint mondtam.
14 évesnek lenni csodálatos, mondja anya, és úgy mosolyog, mintha megnyerte volna a lottót, de azt csak azok nyerik meg, akik a belső körben vannak. Hiába mondom neki, hogy csalás az egész, azt feleli, hátha. Így kidob minden héten ezreket, amit ő keres, amiért ő hallgatja a vendégeik nyomorult szövegeit.
Felnőttnek lenni se jó, ezt azért nem részletezem, gáz és ennyi.
Fotó: Public Domain Pictures: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/diak-hallgato-lany-modell-41943/
