Joli mosolygott. Minden foga ragyogott. Mint egy filmsztárnak. Volt pénze megcsináltatni, ahogy a szép ruhákra is. Ő volt tervének élő reklámja, de egy olyan helyen, ahol nem szeretik a reklámokat, nehéz volt megmutatnia, hogy szándékában sok pozitívum is van. Természetesen nem Misi jóléte érdekelte. Nem volt ő ilyen jótét lélek, ennek gondolatával nem is kacérkodott. Ki akarta csábítani őket, és ott majd elintézte volna, hogy a férfi az övé lehessen. Nincs az az ember, aki ellen tud állni a pénznek, egy csinos nőnek, és az őt bombázó érzelmeknek. Ezt a semmi kis Böskét meg könnyedén lepöccinti a föld felszínéről, és arra sem fog emlékezni, hogy létezett. Pár hónapon belül hazapateroltatta volna, és szabad utat kapott volna régi szerelme szívéhez. Igaz, hogy Misi nem volt már annyira jóképű, mint régen, de nem számított. Majd odakint gatyába rázza.
– Gondolkodjatok el rajta! Ha másért nem, akkor azért, mert a gyerekeknek jobbat akartok, nem? Higgyétek el, ez a világ, amiben most éltek, nem sokáig marad így. Mindenki azt beszéli Kanadában, hogy Tito halála után vége lesz. Aztán mennyi lehet még az öregnek? Már nyolcvan is elmúlt? Ha megpusztul, itt vége lesz ennek a nagy egységnek.
– Te miket beszélsz? Jugoszlávia erős ország! Itt jól kijönnek az emberek egymással. A szerb a horváttal, a bosnyákkal, látod, hogy házasodnak, gyerekeik lettek, nem bánt itt senki senkit.
Kanadában nagyokosok élnek, hogy ilyen ostobaságokat mondanak?
Joli felnevetett.
– Látom, belétek nevelték ezt a fene nagy büszkeséget! De mire fel? Mi itt csak ócska magyar kisebbség vagyunk, akinek sose lesz jó, mert a szerbek dirigálnak nekik.
Böske elképedve nézett a vendégre. Még soha ilyen gondolatok nem fordultak meg a fejében. Persze, tudta ő, hogy ez az ország nem a magyaroknak kedvez, de nem volt olyan rossz itt az élet. Volt földjük, dolgozhattak, nem éheztek. A faluban volt mozi, színház is olykor, a könyvtárban több ezer magyar könyv, és mégiscsak magyarul olvasták a 7Napot meg a Magyar Szót. Aztán a tévében is lehetett fogni a magyar csatornákat. Nem értette, mit akar ezzel az éles párbeszéddel elérni Joli. Minek lázít? Mi szükség van erre? Még jó, hogy mások nem hallják? Vagy egészen más a célja, csak ezzel takarózik? Tanácstalanul hallgatott.
– Inkább igyál még egy sört vagy egyél süteményt! – zárta le a beszélgetést Misi.
– Elgondolkodtok azon, amit ajánlottam? Tényleg segítek nektek mindenben! Bízzatok bennem!
– Jó, meggondoljuk! – egyezett bele a férfi, de érezhetően más gondolt.
Minka ezalatt a fűben üldögélt a körtefa alatt és a táskáját vizsgálta. Ilyen gyönyörűséges dolgot még sose látott. A táska bélése selyemből volt, és apró katicák díszítették. Finoman végighúzta az ujját, és jólesően tapogatta ki a belső zsebeket. Azonnal megkedvelte a nénit. Szép volt és kedves. Nándika autója is különleges volt. Ki lehetett nyitni az ajtaját, sőt ült is benne valaki, akit ki lehetett szedni. Aprólékosan ki volt dolgozva minden lámpája és a rendszámtáblája is. Nem gagyi műanyagból készült, hanem fémből. A kisfiú a földön tologatta és hangosan dudált minden arra járó rovarnak, majd keresztül ment rajtuk.
Minka meglepődött azon, hogy a néni milyen sokáig marad, ezért úgy döntött, hallgatózni fog, mert az nem lehet, hogy bent ne történjék valami fontos. Az álmosító melegben, amikor csak a galambok voltak éberek, és hangos burukkolással repkedtek a zadruga magtára tetején, a kislány amilyen finoman csak tudott, visszalopózott a házba. Melege volt a gipsz alatt, nehezen húzta a lábát, és legszívesebben késsel levakarta volna magáról az egész vackot. Az utolsó mondatokat már hallotta. Mit jelent, hogy ócska magyarok? Min kellene gondolkodniuk anyukáéknak? Semmit nem értett, és már bánta, hogy nem előbb jutott eszébe hallgatózni.
Apuka azt mondta, elgondolkodik. Vajon min? Lehet, hogy a néni azért jött, hogy elkérje Nándikát, mert neki nincs gyereke? Hogy ez miért jutott eszébe, maga se tudta. Viszont az öccsét szívesen kölcsönadta volna. Nem végleg, ahhoz nem volt benne elég bátorság, inkább csak egy időre, a nyárra, amikor végre nélküle mehet szomszédolni, és nem kell mindig magával cipelnie koloncként. Alig tudott elbújni a fonott szék mögé az előszobában, amikor meghallotta, hogy a csinos hölgy távozni készül. Nem tartóztatták különösebben, de barátságtalanok se voltak vele. A nő kilépett az ajtón, szétnézett egy pillanatra, és ajka lefittyedt. Misi mögötte lépkedett, mire az asszony úgy tett, mintha megbotlana, hogy a férfi elkaphassa. Persze felnevetett azon az éles, kellemetlen hangján, amellyel nem bűvölte el Minkát. Viszont a ruhája igen. No, meg az ajándéka.
– Mondtam, hogy szükségem van egy erős férfikézre! – jegyezte meg Joli, és Misi szemébe nézett. Mindketten, sőt Böske is tudta, hogy mire gondol. Annyira visszataszítóan nyilvánvaló volt, hogy legszívesebben kivágta volna ezt a beképzelt perszónát.
Folytatjuk…
