„Sosem szabadna vezetőnek kinevezni olyan embert, aki a beosztottjainak a gyengeségeit tartja szem előtt, nem pedig az erősségeit. Mert az az ember, aki arra figyel, hogy mit nem tudnak a munkatársai, nem fogja észrevenni azt, hogy miben igazán jók.”
(Peter Ferdinand Drucker)
A világ, ha tetszik, ha nem, két részre tagolódik: beosztottakra és főnökökre. Hogy kiből mi lesz, az már gyerekkorban is gyakran meglátszik. Mindannyian, akik emlékszünk gyerekkorunkra, tudjuk, hogy voltak akár az óvodában, de legfőképp az iskolában olyanok, akik basáskodtak. Voltak, akiket elfogadtunk, követtünk, és akadt jónéhány olyan is, akiket kerültünk, mert dirigáltak, osztották az észt és ugráltattak mindenkit, aki hagyta. Hogy kiket vállaltunk el önként főnöknek, az azon múlt, hogy kit tiszteltünk, kinek számított a szava, vagy kinél éreztük, hogy nem akar földbe döngölni bennünket. Voltak olyanok is, akik megalázták, gúnyolták egyeseket, akik felett nem volt hatalmuk, és a legrosszabb esetben csúnya pletykákat terjesztettek róluk.
Ahogy felnőttünk, rájöhettünk, hogy a világ nem sokat változott azok az évek alatt, míg mi reméltük, hogy kikerülve az iskolából, meg tudjuk váltani. Amikor elkezdtünk munkát keresni, ugyanis saját vállalkozása nem lehet mindenkinek, nyilvánvaló volt, utunkba akad majd ilyen-olyan kisfőnök, felettes, vagy csak kolléga, aki többet képzel magáról, mint ami.
Életünk során nagy szerencse kell ahhoz, hogy ne találkozzunk rossz vezetővel, de a bántalmazó főnök nem ezt jelenti. A bántalmazást egy munkahelyen nem tettekkel mérik az emberre, hanem szavakkal. Ha egy alkalmazottnak nincsenek jogai, ha nem mondhatja ki a véleményét, akkor az említett tény azonnal életbe lép. Vagy abban az esetben, ha kimondja, de nem hallgatják meg, kigúnyolják, kinevetik, és nem utolsósorban lekiabálják. Sok főnök csak úgy tudja érvényesíteni a hatalmát, ha belefojtja a szót az alkalmazottba, porig alázza, és semmilyen módon nem hagyja, hogy az kimondja, amit gondol. Ezzel a módszerrel a bántalmazó gyakran akkor él, amikor sokan vannak jelen, és tudja, hogy nincs más eszköz a kezében, csak a kiabálás. Ezzel azonban önnön gyengeségét árulja el, mégis a legtöbben összerezzennek, meghunyászkodnak, és a konfliktus elkerülése végett inkább meg se szólalnak. Az a vezető, aki nem képes meghallgatni munkatársa érveit, kéréseit és véleményét, nem jó vezető. Akitől félnek, rettegnek, mert már az első mondatok után paprikapirossá válik a feje, és más lehetőség híján üvöltésbe fog, bántalmazó ember. Legyen az bármilyen főnök, mindig tudnia kell, hol a határ, azt is, hogyan és milyen módon beszélhet az alkalmazottaival, hiszen attól, hogy egy céget, intézményt vezet, még embernek kell maradnia.
A bántalmazó főnök sok esetben olyan emberekkel veszi körül magát, akik hízelegnek neki, akik soha nem mondják meg neki, ha téved. Nem is kíváncsi rá, hiszen bizonytalanságát nem akarja közhírré tenni, ezért úgy viselkedik, mintha hibátlan lenne. Az ilyen ember sok dicséretet vár el, de azokat, akik szembesítenék a tévedéseivel, eltávolítja a környezetéből, ám mielőtt ezt megtenné, megalázza őket. Az efféle ember szeret a központban lenni, szereti azt hangoztatni, hogy nélküle nem működik semmi, és ha ő nem létezne, akkor összedőlne a vállalat. Úgy beszél, mintha a vállán vinné a világ összes gondját, de nagy kegyesen megoldja, de közben sajnos földbe kell tipornia másokat, mert rosszul, eredménytelenül dolgoznak, ami miatt ő szenved, vagy kár éri. Ez persze nem igaz, de lelkiismeretfurdalást ébresztenie muszáj, ez is a bántalmazás része.
Hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Kiállni újra meg újra, ha van mersze az illetőnek. Tűrni a pofonokat, ameddig bírja. Vagy megmondani szemtől szemben, hogy a vezető rossz úton jár. Ez utóbbinak sok értelme nincs, mert belátni sose fogja, és mindig lesz olyan, aki merő talpnyalásból más mond neki. Az ilyen főnök meggyőzhetetlen. Sose látná be, hogy téved, az efféle viselkedés pszichológiája azt mondja, hogy mindenki rossz, gyatra, csak ő, mint vezető nem, ezért jogosan jár el. Szembesülni a hibáival és gyengeségeivel senki nem szeret, ezért akkor válasszuk ezt a módszert, ha készen állunk felmondani, különben pokollá tesszük az életünket.
A bántalmazó főnök soha, semmilyen körülmények között nem fog igazat adni másnak, hiszen nem látja a fától az erdőt. Még akkor se látná, ha tarvágás lenne aznap a szeme előtt. Mások hibáztatása, becsmérlése, lekicsinylése azonban alapvető szükséglete, mert önmagát ezáltal képes csak felemelni. És ne feledjük, a kedvencei akkor is mellette maradnak, ha szarvashibák garmadáját követi el, mert van az az embertípus, aki nem bír meglenni ostorcsapás nélkül.
Mi lehet tehát a megoldás? El kell hagyni azt a helyet, ahol bántják az embert. Még akkor is, ha nem látunk reményt a jobbra. Ne higgyük, hogy máshol nem lehetnek jobbak a körülmények. Dehogynem, csak ezt próbálják nekünk sugallni, ha netán vissza akarnának tartani. De miért is tennék? Eggyel kevesebb ellenlábasuk lesz és ennyi. Egy viszont bizonyos, nem szabad hagynunk, hogy méltatlan módon, emberi mivoltunkban gyalázzanak bennünket vélt vagy valós hibáink miatt.
Kép forrása: Pinterest
