Tudom, hogy ezt kimondani vétek. Azt is, hogy a legtöbb ember nem érti, vagy nem akarja. Nem érdekel, mit gondolnak, az se, hogy mások fél karjukat odaadnák, hogy szülők lehessenek, én nem ilyen vagyok. Hogy ez baj-e vagy nem, fogalmam sincs, de így döntöttem, és ha a környezetem elítél, tegye. Az ő dolguk, ítélkeztek már kisebb dolgok felett is. Elmondom, miért döntöttem így:
- A világ nem biztonságos hely, millió veszély venné körül, amelybe beleértem a környezetet, a rosszindulatú embereket és az internetet is.
- Félnék, hogy sose tudom megadni mindazt, amire vágyik, és ezt nem tárgyakra értem. Nem biztos, hogy tudnék önzetlen és felelősségteljes ember lenni.
- Nem szívesen mondok le arról a szabadságról, amelyet most élvezek. Bármit teszek, saját döntésem, nem igényel millió óra szervezést, könyörgést, hogy valaki vigyázzon a gyerekemre, amíg elintézem a dolgaimat.
- A nyaralásom és pihenésem arról szólna, hogy a gyerek körül ugrálok, és csak olyan helyekre megyünk, amik neki jó. Így elég gyorsan bezárulna a kör és én rövid időn belül megutálnám az elefántokat meg a majmokat. Az vesse rám az első követ, aki nem szeret a puha homokban ejtőzni, úszni vagy este sétálni egy tengerparti városban, mindezt nyugalomban és nem lesve, mikor sír vagy hisztizik a gyereke.
- Nem hiszem, hogy ezen a világon boldog lenne, mert a legtöbb ember bántja egymást. Gyerek a gyereket, a felnőtt a gyereket és a felnőtt a felnőttet. Neki ebben része lenne, vagy áldozat vagy támadó lenne, attól függően, hogy milyen a jelleme.
- Nem akarok óvodai és iskolai dolgokkal foglalkozni, babazsúrokra járni, és sportrendezvényeken vagy fellépéseken ülni minden hétvégén, hogy unatkozzak vagy netán szurkoljak.
- Nem akarom, hogy megváltozzon a testem a terhesség miatt. A nők bőre kitágul, és pokolian nehéz visszaszorítani a régi keretek közé. Ugyanez vonatkozik a csontozatukra is. Valami elmozdul odabenn és sose lesz a régi.
- Túlságosan szeretem a szabadságot, mintsem lemondjak róla. Ha gyerekem lenne, én már nem lennék többé az a nő, aki vagyok. Attól kezdve csak anyai minőségemben látna mindenki, minősítene, megítélne, vizsgáztatna. Sokkal több kudarc érne, mint manapság.
- Fontos a munkám, de nem a karrierem miatt. Kiteljesedek benne, szívesen csinálom és örülök a sikereimnek. Nem hiszem, hogy ez elítélendő, de bizonyára sokan sütik majd rám a rideg karrierista ribanc bélyeget.
- Szeretem a kisbabákat, de nem sírok, ha meglátok egyet. Nincs bennem késztetés, hogy magamhoz öleljem mind. Persze, illatosak, gyönyörű a mosolyuk és cukik, de akkor is. Attól tartok, nem érteném meg a jelzéseiket, és csődöt mondanék.
- A tinikor… Ki vágyik egy kamasz folytonos kritikájára, beszólásaira vagy folytonos hangulatváltozásaira? Mert ha túlélnénk a gyerekkort, akkor jön a java. A kamasz undok, követelőző és sok esetben büdös is. Motiváló?
- Ha gyerekem lenne, folyamatosan aggódnék, idegeskednék, lesném, hogy rendben vesz-e levegőt, jól fejlődik-e, 36 fokos lázzal is szaladnék az orvoshoz, és rátörném az ajtót, ha nem venne komolyan. Ha meg tényleg beteg lenne, belepusztulnék.
- Nem vágyom arra, hogy valakinek én legyek a példája, engem utánozzon, hogy tőlem tanuljon. Én nem akarom, hogy majmolja a mozdulataim, eltanulja a csúnya szavakat, amiket használok, és nem akarom állandóan korlátozni magam, csakhogy neki jó legyen.
- A 21. század nem alkalmas arra, hogy egészséges lelkületű gyerekek éljenek benne. Csak a kütyük, a tévé és az ostobaság. Ha tiltanám, én lennék a rossz anya, ha engedném, akkor a még rosszabb.
- Sok a beteg felnőtt, és sose tudnám, hol történhet vele rossz, hol bántanák, aláznák meg, vagy verné, rugdosná valaki a társai közül. Nem bírnám elviselni, ha fájna a szíve. Félek, hogy az anyaság ezekben az esetekben kihozná belőlem az állatot.
Kapásból ennyi jutott eszembe. Lehet ítélkezni! Azt a legkönnyebb a fotelből és muskátlis profilok mögül.
Kép forrása: Pinterest
