A nyári férfitestről is érdemes lenne egyszer már hosszabban beszélni. Ám nem létezik. Ez megnehezíti a dolgot.
Adva vannak a férfiak, akiket egyáltalán nem érdekli a nagy, pohos hasuk, az sem, hogy a mellük nagyobb és irigylésreméltóbb, mint sok nőé. Gond nélkül sétáltatják magukat a strandon, és a nők bizonyára irigykedve figyelik őket magabiztosságuk miatt. A férfiak bátrak, mi több, merészek és soha nem jut eszükbe nyári testre gyúrni. Kivéve a fiatalabb generációt, amely már sokkal többet ad magára, mint elődeik, és hajlandó futni, egészségesen táplálkozni. Akad kivétel…
A férfitest más elbírálás alatt van, a kettős mérce jól működök ez esteben is. Bár vannak olyanok, akiket büntetni kellene, amikor levetkőznek. Nem a strandon, hanem az utcán, a boltban, építkezésen. Nem azért, mert ledobták a textilt, á, dehogy, hanem mert szemrebbenés nélkül képesek mutogatni magukat. Pedig közel sem szemvidító a látvány. Nincs olyan pillanat az életükben, amikor bántaná őket tükörképük. Ha van is, igen ritka. Mi, örökösen jajagató és frusztrált nők, tisztelet a kivételnek, akik előtt fejet hajtunk, ezt az érzést irigyeljük tőlük a legjobban. A baj csak ott kezdődik, folytatódik, hogy ezek a férfiak csoportokba vegyülve a strandon, a Balaton partján, vagy az uszoda mellett pontozzák a nőket. A csúcs az, ha hangosan vagy beszólogatva. Úgy érzik, nekik lehet, és bíráló tekintetük megsemmisíti azokat, akik amúgy is szenvednek, mert nem készültek fel a nyárra. Teszem azt lusták voltak, szültek, nem volt erejük, se lehetőségük edzeni. Nem beszélve a betegségekről és az élet egyéb dolgairól.
Vajon hogy veszik a bátorságot ahhoz, hogy hangosan röhögve, gúnyolódva, nyálcsorgatva pontozzák a nőket? Ez akkor se lenne tisztességes dolog, ha mindegyiküknek vízilabdázó teste lenne…Így azonban nevetséges és felháborító. Jó lenne már eljutni arra a szintre, hogy megértsük, azért vagyunk a földön, hogy jól érezzük magunkat benne. Teljesen mindegy, hogy milyen a külsőnk, ha tudunk nevetni, örülni, szeretni. Gondoljunk csak a régi asszonyokra, nagymamákra, akik nem festették a hajukat, izzadtak dezodorok nélkül, de sütötte-főztek, és mi úgy emlékszünk rájuk, hogy valóban szerettek bennünket. Ha szerencsénk volt, a nagypapa is hasonló volt, mesélt, vitt magával mindenfelé, és senkinek nem voltak olyan jó történetei, mint nekik. Manapság azonban épp valami ilyesminek vesszük el az örömét azáltal, hogy megköveteljük mindenkitől, hogy télen-nyáron jól nézzen ki. Nem, tökéletesen! Ugyan mire jó ez, ha nem bánatosak vagyunk, ha fáj a szívünk, vagy betegségekkel küzdünk?
A test csak test. Arra szolgál, hogy a lélek kellemesen nyaraljon és teleljen benne. Szolgál bennünket, és ha vigyázunk rá, és szerencsénk van, elég sokáig nincs gond vele. Jó lenne, ha elfelejtenénk már ezt a ki hogyan néz ki-kérdést, hiszen az élet nagy kérdéseiben ennek van a legkisebb jelentősége. Ha balesetet szenvedünk, ha leesünk a létráról, ha kórházba kerülünk, elájulunk az utcán, és még sorolhatnánk, vajon számít-e, hogy aki ott van, hogy néz ki? Ha bajban vagyunk, amikor a szerelőre, futárra vagy gyógyszerre várunk, nincs annál fontosabb, minthogy megérkezzen. A szemünket felesleges minden pillanatban jóllakatni, ha a szívünk üres és kemény.
Összegezve: kedves elhízott, pókhasú apatestek, kedves kerek és nem izmos nők, azaz anyatestek, hagyjuk békén a másikat. Nyár van, süt a nap, a víz langyos, és ilyenkor a legjobb élni. Tegyük szabadon és örömmel!
Kép forrása: Pinterest
