Van egy rossz hírünk, meg egy jó. Melyikkel kezdjük?
Jó, tehát, a rossz az, hogy a világon körülbelül 70 millió ember dadog, de még mindig nem tisztázott egészen pontosan, hogy mi is okozza ezt a beszédzavart. A jó hír viszont az, hogy október 22-én van a dadogás világnapja, amely alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjük és elfogadjuk a dadogást, ezzel könnyítve meg embertársaink beilleszkedését, feloldódását.
Kapkodó levegővétel, összeránduló arcizmok, szótag- vagy betűismétlés. Ezek jellemzik a dadogó embereket, akik rendszerint monoton hangon, vagy épp ellenkezőleg, szinte énekelve beszélnek (a dallamos beszéd ugyanis átlendít a dadogáson). Azt, hogy mi okozza egészen pontosan ezt az elváltozást, nem tudjuk: vannak, akik azt állítják, ez egy öröklődő dolog, míg mások szerint a szülők magas elvárásai, a felgyorsult élet miatt alakul ki. Megint mások az agyi funkciókat okolják, és a kései beszédfejlődésre gyanakszanak, mint a dadogás kiváltó okára. Tény, hogy alig találni egymással összecsengő tanulmányt, amely a dadogás kialakulását taglalja.
Mi hát a feladatunk – mindig, de leginkább október 22-én, – a dadogás világnapján?
Megismerni a jelenséget, elfogadni azt, aki dadog, és lehetőség szerint segíteni őt abban a szorult helyzetben, amikor ki szeretné fejezni magát, de nem úgy sikerül neki, ahogy szeretné. Például, ha lelassítjuk és megfelelően tagoljuk a beszédünket, az segít a kommunikációs partnerünknek is abban, hogy lelassuljon. Egy mély lélegzettel indított mondat arra ösztönzi beszélgetőtársunkat, hogy maga se kapkodjon a válasszal. Ha egy dadogónak énekelnie, suttognia, szavalnia kell, vagy gyermekekhez kell beszélnie, kevésbé fordul elő, hogy dadog, mintha négyszemközti tárgyalást folytatna vagy telefonon beszélne valakivel. Ha el akarjuk fogadni a másikat, adjuk meg az esélyt neki, hogy számára komfortos kifejezési közegben is mozogjon.
De ami a legfontosabb: ha érzi, hogy teljesen elfogadjuk, mellette vagyunk, és türelmesen végighallgatjuk, azzal segítünk a legtöbbet egy dadogónak.
