Sokáig tartott, amíg megértettem, hogy nem válthatom meg a világot. Nem érezhetek, dolgozhatok, örülhetek mások helyett, de a gondjaikat, bajaikat és a bennük rejlő feszültséget se tudom kiűzni. Én én vagyok és csak magamért vagyok felelős. Tudom, hogy önzésnek tűnik, de ahogy múlik az idő, el kell fogadnom, hogy mások ígéretei nem nekem szólnak, üresek maradnak, ha nem értük teljesednek be. Legtöbben nem akarnak mást, mint elismerést, dicséretet és természetesen szeretetet. Az a baj, hogy az utolsó helyen lévő, sokszor az is marad.
Nekem azzal kell törődnöm, hogy a szeretteim jól legyenek, már amennyire tőlem telik. Szándékosan nem írom, hogy boldogok, mert az majdnem lehetetlen. Mindenki, legyen a szerelmem, gyermekem, a szüleim, de a legjobb barátom is csak önmagát képes boldoggá, vagy inkább elégedetté tenni. Neki kell azért dolgoznia, hogy a világa tisztább, otthonosabb legyen.
Bármennyire fájdalmas, még a saját gyermekeim is csak egyszerű szereplők az életemben, és életem lapjairól idővel kilépnek. Egyszer már nem kell etetnem, gondoznom őket, nem hiányzik nekik a társaságom, és ez így van jól. Akkor csináltam jól, ha meg tudnak állni a maguk lábán, ha vannak terveik, vágyaik, és képesek eltávolodni tőlem, mert családot alapítanak. Egy másikat, amelyben máshogy élhetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk, lehetünk fontosak egymásnak, sőt.
Az én életemben nekem kell időst szánnom magamra, gondoskodnom arról, hogy perceim, óráim jól teljenek, és ha baj vagy öröm ér, senki más nem fogja megérteni, mit érzek. Nem fontos megosztanom másokkal mindent, mert nekik terhes és unalmas lehet, hiszen minden ember legfőképp önmagával törődik. Ez rendben is van, ezért el kell fogadnom, hogy velem együtt érezni, örülni és bánkódni csak nagyon rövid pillanatokig lehet. Nem szabad mást várnom és másokat hibáztatnom, mert nem látok rajtuk érzelmeket. Nem képesek többre, vagy ha igen, akkor azt nem rám pazarolják.
Még a szerelem se lehet mindenható, csak a lángolás és szenvedély tud tarolni egy időre, de ha csillapodik bennünk az érzés, rájövünk, hogy nem a másik miatt vagyunk boldogok vagy szerelmesek. Magunk miatt, mert testünk-lelkünk kicserélődik, mintha új elem kerülne belénk, vagy töltőre tettek volna bennünket. Pedig mi tesszük oda, ahogy mi vesszük is el magunktól az energiát. Ne várjuk, hogy más miattunk mosolyogjon szebben, lebegjen a föld felett, mi tegyük meg magunkért, és az érzés nehezebben múlik majd el. Mert elmúlik egyszer, ezt tudnunk kell.
Tehát, ha van időnk és erőnk azon felül, amit másokra áldozunk, ne szégyelljünk jól lenni, pihenni, lustálkodni vagy bármiben elmerülni, ami örömöt ad. A mi sorsunkat, az egyszerit, a megismételhetetlent, a számunkra különlegest más nem fogja jobbá és káprázatosabbá tenni, ha mi nem dolgozunk rajta. A legtöbb ember tétlenül várja a csodát, majd csalódik és keserűen legyint, mondván a világ kegyetlen, gonosz és pokoli hely.
Nincs igazuk. Sokféle világ van. Annyi, ahányan vagyunk. Hogy mi mit válogatunk ki belőle, rajtunk múlik. Életünk Hamupipőkéjének meg kell találnia a hamuba hullott búzaszemeket. Ha nem tesszük, sopánkodás lesz a vége, nem jutunk el a bálba, ahol vagy lesz királyfi, vagy nem, viszont táncolni, pörögni egyedül is tudnánk a parketten.
A te szereteted azt jelenti, hogy mennyit tudtál adni, de nemcsak másoknak, hanem önmagadnak is. Ha ezt elfogadod, megérsz a változásra, és rájössz, hogy felelegesen aggódsz a múlt vagy a jövő miatt. Te mindig a jelenben vagy, hisz ott kell lenned.
Kép forrása: Pinterest
