Miközben a sminkemmel bajlódom, elmegy a kedvem. Valami váratlan rosszkedv tör rám, nyoma sincs bennem a nemrég még borzongató izgalomnak. Nem sikerül jól szemkontúrom, most keménynek láttatja az arcom. Letörlöm, és újra próbálom, miközben feszíteni kezd a rossz érzés. Elkezdek izzadni, de a hátam közepét mintha egy jégcsap simogatná. Le kell ülnöm. Pár perc múlva mégis felállok, hogy igyak két korty vizet. Nagyon lassan tér vissza belém az élet. Rémisztő a gondolat, hogy nem vagyok jól, vagy nem is tudom, hogy vagyok, mert a lábam már nem remeg. Sikerül olyan tekintetet rajzolnom, amilyet szeretnék, és ettől végre képes vagyok tükörképemre mosolyogni.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Már csak fél óra van az első vendégek érkezéséig, innom kell valamit, hogy összeszedjem magam. Mi lehet velem, ez zakatol a fejemben. Egy pillanatra bevillan a pincér srác képe, vajon megjött-e, hisz itt kell lennie, az a dolga.
Férjem sehol, valószínűleg rég elkészült, csak a gépe előtt ül és még az utolsó pillanatban is árfolyamokat tanulmányoz. Mindig azt mondja, akkor nyugodt, ha képben van. Ő mindig képben van, sose marad le semmiről.
Amikorra felveszem az új ruhát, újra a régi leszek.
A polcokon sorakoznak a cipőim. Ma nem a kényelem a fontos, hanem a kihívás. Ezért olyat választok, ami előnyösen megnyújtja a vádlim és kiemeli karcsú lábfejem. A rosszullétem már csak nyomokban tartalmaz engem, megint tudok mosolyogni, és ura vagyok a magam életének.
Kopognak.
A férjem az, aki mindig udvarias, és ez a házasságunk alatt sem változott. Eszébe sincs rám törni az ajtót, megvárja, amíg visszaszólok. Belép, nagyon elegáns. Már őszül, de csak enyhén. Tetszik nekem. Nem az a fajta, aki valaha is elhagyná magát, ő biztosan nyolcvanévesen is képes lenne gyereket csinálni, ha úgy adódna. Ez azért is nagy teljesítmény, mert nem sportol. Olykor eljátszik a gondolattal, de aztán elveti.
– Hihetetlenül gyönyörű vagy! – mondja. Tudom, hogy nem hazudik, látom rajta.
Viszont készül valamire, a jobb szemhéja remeg, ez nála az idegesség jele.
– Köszönöm – válaszolom, és várok. Úgyis ki kell mondania, ami nyomja a begyét.
– Kérni szeretnék valamit! – kezdi.
– Mit szeretnél? Küldjük el hamarabb a vendégeket? Vagy ne legyek velük kedves? – Nevetek, de nincs kedvem hozzá.
– Nem, édesem, épp ellenkezőleg. Szeretném, ha az egyik ügyfelemmel különösen figyelmes lennél. Majd bemutatom, még nem ismered. Feltörekvő ifjú, most halt meg az apja és ő vette át a céget. Emiatt jött haza Svédországból.
– Én mindenkivel kedves vagyok – mondom óvatosan. – Mire gondolsz konkrétan?
– Nem sok embert ismer egyelőre, úgy tudom, kapcsolatai sincsenek, de SWD a világ egyik legdinamikusabban fejlődő cége. Szükségünk lenne rá.
Nem tiltakozom. Még azt sem kérdem meg, hogy miért én? Mi közöm nekem ehhez lényegében? Megkért, megteszem, csak a határokkal nem vagyok tisztában.
– Mit szeretnél pontosan?
– Légy elbűvölő, ne hagyd, hogy unatkozzon! Ennyi az összes. Fontos, hogy úgy érezze, Magyarországon nagy lehetőségei vannak, lesznek, nehogy kifelejtsen bennünket, mint az apja.
– Így lesz, de azért remélem, nem leszek bébicsősz… – mondom kacagva célozva arra, hogy fiatal az új cégtulajdonos.
A férjem hozzám lép, megölel és azt súgja a fülembe, hogy szeret, és az elkövetkező tíz évet is velem akarja tölteni, mert tökéletes vagyok. Most nem mosolygok, mert van a hangjában valami furcsa. A tíz év említése érdekes, főleg így az évfordulónkon. A kérése is az, de megpróbálok nem gondolni rá. Bevetne csalinak? Meg tud lepni, és ennek nem örülök. Mintha kezdene kicsúszni a kezemből a gyeplő.
Finom csókot lehel a számra, így a szájfényem alig tűnik el. Erős karjai közt egy pillanatra gyenge nő leszek, de azonnal megrázom magam, és tudom, hogy soha nem lehetek az. Résen kell lennem, mert a férfiak ravaszak, még akkor is, ha teljes odaadást mímelnek. Mégis tudom, hogy a kényelem és a lustaság ritkán hajtja új vizekre az ilyen típust.
Csengetnek. Biztos vagyok benne, hogy megérkeztek az első vendégek, de csak a pincér srác jött meg, akit a férjem felfogadott ma estére. Fehér ing van rajta, ujján feltűrve. Tetoválását így is épphogy eltakarja. Fekete nadrágja úgy passzol a fenekén, hogy a vendégeink feleségei mind a tíz ujjukat megnyalnák, ha belemarkolhatnának.
Férjem üdvözli, kéri, hogy mindenben legyen a vendégek szolgálatára, mosolyogjon sokat, azt szeretik. Látom messziről, hogy a srác ezen nincs meglepődve. Úgy látszik, megszokta, hogy ilyesmit kérnek tőle. Még nem mutatkozom előtte, semmi kedvem mustráló tekintetéhez. Mielőtt azonban erre gondolnék, újabb csengetéssel valóban megérkezik egy négyfős társaság. A férjem társa jön meg és még egy pókhasú alak, meg a feleségeik, akik alig várják, hogy körbejárathassák tekintetüket házunk minden pontján. Mindkettő elegáns, de csak mértékkel. Az egyiken feszült a ruha, elcseszték a méretet, ezért a derekán kiemeli a hurkákat. Így van az, amikor valaki amatőrökkel dolgoztat, vagy pénze van, de ízlése szemernyi sincs.
Eléjük sietek, és műcsókot váltva a pulthoz irányítom őket, ahol pezsgőt kérnek. A férjem igen jókedvű, az jár a fejemben, tervez valamit. Túlontúl simulékony és beszédes. Egyik sem jellemző rá.
Vanda és Nóra alaposan szemrevételezi a tágas ebédlőt, a hallt és a télikertet. Szemmel láthatóan tetszik nekik, de egyiknek sem akarózik kimondani. De én aztán nem erőltetem, a feladatomra koncentrálok, ami nem más, mint a kedvesség. És már jönnek is az újabb vendégek. Úgy tűnik, mintha nem is harmincan lennénk, egészen szépen megtelik a terem. Mindenki gratulál az évfordulónkhoz, ketten hatalmas virágcsokrot is hoznak. Az egyik tele liliommal, amit utálok, a fejem megfájdul a szagától. A másik azonban csodaszép.
A pincérsrácnak bőven akad dolga, látom, hogy azt se tudja, hová kapjon. Lehet, hogy a másikat is fel kellett volna fogadni? Aztán már nem érdekel a dolog, úgyis eltelnek egy idő után a vendégek, és ha ettek, akkor elkezdik a bájolgós kapcsolatépítést. Egy biztos, az a férfi sehol, akire különösebb figyelmet kell majd fordítanom.
– Minden rendben? – kérdi a férjem, és látom rajta, hogy nem vár igazi választ.
– Persze, tökéletesen – válaszolom könnyed hangon. – Szerintem, mindenki remekül érzi magát.
– Ebben biztos vagyok – súgja. – Amíg van elég pia, nem lesz gond.
Játékosan megbököm, erre megcsókolja a vállam. Ebben a pillanatban találkozik a tekintetem a pincérével, aki fölényesen vigyorog. Vajon mire ilyen fenemód elégedett? Legszívesebben rászólnék, de nem teszem. Inkább elfordítom a fejem. Megállapítom, hogy még annál is szexibb, mint amilyennek délután láttam. Talán a fehér ing teszi?
Újabb csengetés, és már nyílik is az ajtó. Egy férfi és egy nő áll ott, egyiküket sem ismerem. Mielőtt háziasszonyi kötelességem teljesíteném, a férjem már be is tereli őket.
A hall, amelyet egybenyitottunk a tágas könyvtárszobával, egészen megtelt. Halk zene szól a rejtett hangfalból. Mindenki cseverészik, eszik, és legfőképpen iszik. Mindez azért, mert ma van a tízéves házassági évfordulónk. És ezt is arra használjuk, amire kell: pénzteremtésre.
fotó: Pinterest
