Ha a lány nem tanul, kevesebb lehetősége lesz dolgozni. Ha kevesebb lehetősége van dolgozni, kevesebb saját jövedelme lesz. Ha nincs saját jövedelme, nagyobb mértékben függ másoktól. Ha pedig függ másoktól, sokkal nehezebben tud kilépni egy rossz házasságból vagy egy kizsákmányoló helyzetből. Az oktatás tehát nem pusztán tudást ad.
És persze nem hagyhatjuk ki a ma is zajló háborúkat. Háborúban pedig az iskola is célponttá válhat. Ahol háború van, ott az oktatás rendszere is szétesik. Iskolák zárnak be, tanárok menekülnek el, családok költöznek, utak válnak veszélyessé, és a gyermekek életében egyik napról a másikra megszűnik az a rendszer, amely korábban valamiféle kiszámíthatóságot adott. A lányok helyzete ilyenkor különösen sérülékennyé válhat, mert a konfliktusokkal együtt nőhet a nemi alapú erőszak, a gyermekházasság, a kizsákmányolás és az iskolából való kiesés kockázata is.
Az oktatási egyenlőség nem azt jelenti, hogy egy statisztikában ugyanannyi fiú és lány szerepel egy iskolai névsorban. A valódi egyenlőség azt jelenti, hogy a lány el tud jutni az iskolába, megengedheti magának, hogy ott legyen, biztonságban érezheti magát, van megfelelő mosdója, van tankönyve, nem kell otthon dolgoznia, nem adják férjhez tizenöt évesen, nem zaklatják az iskolában, és a családja valóban hisz abban, hogy a tanulás az ő számára is érték. Egy tankönyv néha többet jelent, mint egy tankönyv. Egy könyv egy lány kezében nem pusztán könyv. Lehet belőle útlevél egy olyan élethez, amelyet a családja még nem tud elképzelni. Lehet belőle szakma. Lehet belőle saját fizetés.
Lehet belőle későbbi döntési szabadság. Lehet belőle az a tudás, amellyel felismeri, hogy amit vele tesznek, az igazságtalan. És lehet belőle egy egészen másfajta anya is: olyan nő, aki már a saját lányának azt mondja, hogy tanulj, ameddig csak szeretnél, mert a tudásodat senki nem veheti el tőled. Talán ezért olyan fontos a lányok oktatása: mert nem egyetlen ember életét változtatja meg. Egy tanult lányból lehet tanult anya. A tanult anya pedig nagyobb eséllyel akarja majd, hogy a lánya iskolába járjon. A lányából újabb tanult anya lehet. Így változik meg lassan egy család, aztán egy közösség, végül pedig egy társadalom.
És talán ezért félnek tőle annyira azok a rendszerek, amelyek ellenőrizni akarják a nőket: mert a tudás nem engedelmeskedik könnyen.
Talán néha érdemes lenne egy pillanatra más szemmel nézni a saját gyerekeink szeptemberi reggeleire. A gyerekre, aki azt mondja, hogy nincs kedve iskolába menni. Persze mondhatjuk neki, hogy induljon, mert elkésik. de közben gondoljunk arra is, hogy a világ egy másik pontján ugyanebben az órában van egy lány, aki talán ugyanilyen álmosan ül egy ágy szélén, csak neki nem az a problémája, hogy nincs kedve elindulni. Hanem az, hogy nincs hová elindulnia. És van egy anya, aki talán tudja, hogy a lánya okos.
Tudja, hogy gyorsan tanul, hogy szeret olvasni, hogy egyszer talán orvos, tanár vagy mérnök lehetne belőle. Csak azt is tudja, hogy az út, amely egy másik országban természetes része lenne a gyerekkornak, az ő lányának talán elérhetetlen.
Ezért amikor legközelebb természetesnek vesszük, hogy egy lány iskolába járhat, érdemes egy pillanatra megállni. Mert a történelem egyik legnagyobb vívmánya nem az, hogy vannak gyönyörű iskolaépületeink, modern tankönyveink és digitális tábláink. Hanem az, hogy egy lány leülhet egy padba, kérdezhet, vitatkozhat, hibázhat, újra próbálkozhat, és közben lassan megtanulhatja azt a mondatot, amely talán minden emberi szabadság kezdete.
És amíg a világ bármely pontján egy lányt azért küldenek haza az iskola kapujából, mert lánynak született, addig ezt a mondatot nem mondhatjuk ki úgy, mintha az egész világ számára magától értetődő igazság lenne.
