Angyalkapu

Sajgott a sebe, és nem tudta eldönteni, hogy az izzadságszag, vagy a hajának zsíros tapintása zavarja-e jobban. Esetleg a nappali közepén fityiszt mutató porszívó – erre sem jut már ideje…

 
 

Gyorsan el is pakolta, legalább ne legyen szem előtt. Mire kicsoszogott a kamrából, ahová komótosan betuszkolta azt a szerencsétlen porszívót, már letette a hívó fél. A védőnő mindig csak egy párszor csörgeti meg, hátha pont szoptat vagy elment pisilni – ez is micsoda luxus lett hirtelen! Visszahívta őt: röviden és kölcsönösen megnyugtatták egymást, hogy minden rendben van, és lesz…

Leereszkedett a fotelbe, amelybe három hét alatt sikerült fészket ülnie a “fiókájával”, és szoptatni kezdett.Tudta jól, hogy az egész világ időtlenségbe dermedt, de most csak azzal volt elfoglalva, hogy ő maga is abba süppedt… álma éber volt, ébrenléte meg mámoros. Anya lett.

Karjában egy kisfiú piheg, aki nemrég még az ismeretlen messzeségben, az angyalok felhőpárnáján szunyókált, most pedig itt szuszog a karjaiban. Nappalija egy résnyire nyitott angyalkapunak tűnt: a földi létből itt még szinte át lehet tekinteni a mennyeibe…

Biztos volt benne, hogy a védőnő igazat beszélt. Ha megadatott neki ez a finom, gyengéd csoda, akkor biztos ezután is minden rendben lesz. Nem lehet másként.

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here