Anyaillat

Az ikrek meg a kései kislány érkezése utáni hónapokban is a babaillat szimatolás volt a kedvenc időtöltése. Hosszú perceken át csak fúrta az orrát a parányi koponyát őrző fejbőrbe, és szívta, szívta a mennyei-földi emberillatot. Később, amikor már kamaszodtak, mindig ezt a kellemes emléket idézte fel, hogy könnyebb legyen elviselni a sok drámát meg a kritikát. 

Minden nap megfenyegették, hogy elköltöznek, elmondták mindennek, aztán, miután enyhült a hormonok tombolása, valami kis sunyi okkal visszataláltak hozzá. 

 
 

Jó ideje nem tudta már felidézni a földöntúli, meleg, békét hozó illatot. Hisz kirepült mind. De most, ahogy az ágyra kuporodott, és behunyta a szemét, megint megérezte. Az orra napok óta el volt dugulva, meg is lepődött, hogy miként áraszthatja el a szeretetnek ez a szívig hatoló aromája. Kinyitotta a szemét, hátha megérti, mi történik vele, mi ez az érzéki csalódás. 

Mellette alvó anyja fordult egyet, így egészen közel került kettejük arca. A betegségtől apróra aszalódott nő békésen szuszogott. Hetek óta mosta, etette őt, és a menni vágyó hús szaga volt az, amit a legrosszabbul viselt. Most mégis – valami isteni kegyelem lehetett – újra babaillatot érzett. Az élet eleje és vége egyetlen rejtélyes pillanattá és megnyugtató érzéssé vált benne. 

Ez az anyaillat – fogalmazta meg magában. Így könnyebb lesz az elengedés is.

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here