Milán igazán elégedett volt az első belépőjével, hogy színházi nyelven fogalmazzunk. Csodásan sikerült a beugró és a koktéljai hatalmas siker arattak. A nyerőt azonban semmiképp nem vetette be, csak azokkal próbálkozott, amik beváltak otthon is, amikor még az apja engedélyezte a kísérletezést.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Eljutott arra a pontra is, hogy elhívta vacsorázni a gyönyörű nevű Mirellát, bár ebben a meghívásban volt némi gikszer. De ennyi belefért. Érezte, hogy izgalomba jön, ha a lányra gondol, bár nem értette, miért látta arcán a tétovázást, miután beleegyezett, hogy találkozzanak. Az időpontot abszolút elfelejtették egyeztetni, ami csak azért fordulhatott elő, mert őt hirtelen megrohamozták a vendégek. Persze szemmel tartotta a lányt, és örömmel gondolt az estére, de ettől még nem tisztázódott a mikor kérdése.
Amikor végzett, és bezárt, a portán kért egy darab papírt, majd ráfirkantotta, hogy fél nyolc. Aztán felsétált a lány szobájához és becsúsztatta a levélkét az ajtó alatt.
Kicsit sajnálta, hogy nincs ideje hazaugrani újdonsült albérletébe, de az megnyugtatta, hogy nem kell sokáig várakoznia Mirellára. Úgy gondolta, ideje felhívnia az anyját, aki talán elérhető lesz. Még szerencse, hogy indulás előtt vett egy eldobható készüléket, ami lenyomozhatatlan.
– Édesem! De jó, hogy hallak! – kiáltott fel az anyja. – Tudom, hogy a világ másik végén vagy, de most megnyugodtam, hogy élsz. Minden rendben?
– Igen, anya, tökéletesen. Holnaptól dolgozni fogok és nem lesz semmi gond. Remélem. Mi újság nálad?
– Gyuszi nagyon jó fej, csak ne akarna folyton pesztrálni – mondta nyűgösen az asszony. – De ez nem sokáig lesz így, mert keresek egy olcsó albérletet.
– A jó öreg Gyuszi – nevetett Milán. – Szabadulj meg tőle gyorsan, mert a végén még örökbe fogad. Nincs senkije, akivel törődhetne?
– Jaj, fiacskám, egyikőtök sem igyekszik megházasodni… Még barátnője sincs, hogy lesz nekem így unokám?
– Anya, te nem vágytál soha unokára. Mi lett veled odakinn?
Hallotta, hogy anyja felsóhajt. Tudta, hogy nincs minden rendben, de az asszony soha nem volt panaszkodós fajta.
– Semmi, csak valahogy átértékeltem mindent. Más itt kinn…
Milán megértette, hogy anyját gyötri a honvágy. Pedig nem is régen ment el, de annak tudata, hogy nem biztos, hogy visszajöhet, rányomta bélyegét a kint létre.
– És itt mintha sose lenne igazán meleg…
– Tudom, anya, de egyelőre nem tudunk mit tenni. Hidd el, azon vagyok, hogy eladjuk a bárt és a különbözetet megfizessük. A barátom intézi a dolgokat. Bízom benne, hogy nem hiába futottunk szanaszét a világban. Csak megveszi valaki jó áron.
Ahogy ezt kimondta, csörögni kezdett a másik mobilja. Sietve elköszönt, látta, hogy az ügyvédje keresi.
– Na, világ vándora, van egy jó hírem – mondta a hívó azonnal. – Hangjában fura izgalom motoszkált.
– Ne kímélj, halljuk!
– Ketten is jelentkeztek, hogy megvennék a helyet. Egyiküket sem ismerem, de mindketten készpénzzel fizetnének.
Milán álla leesett a csodálkozástól. Ketten és készpénzzel. El sem hitte, hogy ilyen szerencse érheti.
– Te jó ég! Azt mondd, mennyit adnának! – kiáltotta izgatottan.
– Kétszáz körül, de már tárgyalásban vagyok velük.
– Semmit nem tudsz róluk? Biztos, hogy fizetőképesek?
– Most járunk ennek utána. Az egyiket Sipos Alfrédnak hívják, nem ismered? Azt mondta, ő ismerte apádat, a másikat Szikszai Józsefnek. Ő elég zárkózott, még nyomoztatok utána.
– Sipos Alfréd? Soha életemben nem hallottam ezt a nevet. Szerintem, kamu. Tuti, hogy Szurok embere. Valószínűleg kevesebbet fizetne, mint a másik, nem érdeke, hogy csökkenjen a tartozásom.
– Ebben biztos lehetsz. Ez a fickó azt is megemlítette, hogy édesanyáddal volt régebben közelebbi kapcsolata.
Milán összevonta a szemöldökét? Mit jelenthet ez? Milyen közeli és ez mikor történhetett?
– Mást nem mondott? Ez elég kevés információ. Ha anyát megkérdem, talán segíteni tud…
– Rendben, akkor te indulj el ezen a szálon, én meg majd a másikat követem. Aztán szólj, ha megtudtál valamit.
A Maya Biru csendesen felöltötte esti fényeit és a paradicsomban életre keltek a vendégek. Sokan jöttek-mentek, nem akartak a szállodában vacsorázni, mert nem volt igazán messze Kuta, így könnyű terepjáróba szálltak és átrobogtak a közeli városba. Milán annyit tudott már róla, hogy túlságosan forgalmas, a turisták kedvence, főleg ausztrálok lepik el, akik egész nap söröznek. Kutában minden arról szól, hogy a helyiek megpumpolják a gazdagnak hitt európaiakat. A hangzavar, a nyüzsgés és a félmeztelen turisták látványa azonban nem vonzotta.
Úgy döntött, talán Denpasar alkalmasabb lehet egy vacsorához, és a net szerint az Il Pomodoro az egyik legjobb étterem a városban, bár olasz és nem a helyi jellegzetességekre specializálódott, nem bánta. Egy jó pizzára Balin is vágyhat az ember, gondolta könnyedén.
Még tíz perc volt a lány érkezésig, amikor megcsörrent a telefonja. Nem az ügyvéd és nem az anyja kereste, bár ez utóbbi tudta, hogy nem keresheti.
Alex volt az, akinek szinte semmit nem mondott a céljairól. Nagyon meglepődött és óvatosan szólt bele.
– Cimbora, örülök neked, de nem tudom, hallottad-e, hogy baj van!
– Baj? Mi történt? – kérdezte idegesen Milán. Nem tudta elképzelni, vajon mi a jó ég történhetett, amiről Alex tud, ő meg nem.
– Nem is tudom, hogy mondjam… Ég a White Star!
– Micsoda? Ez komoly? Nem viccelsz? Hiszen üres!
– Én semmit nem tudok, de az egyik volt dolgozótok, aki a szomszédom, azt mondta, kigyulladt a bár.
– Szentséges szűzanyám! – kiáltott fel elsápadva Milán. – Mi a fene történhetett?
Alex nem válaszolt.
– Felgyújtották? Vagy mitől gyulladt ki? – kérdezte kábultan.
– Arnold szerint biztosan nem a véletlen műve, hisz senki nem tartózkodik benne.
– A kurva életbe – mondta Milán és kifutott az arcából minden csepp vér.
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
