Valós történet a mindennapok sodrásából:
– Tegnap randim volt!
Ez a mondat nem volt mindennapi, de csak azért, mert Csilla szájából hangzott el. Kolléganője ismerte már, az a hír járt róla, hogy túlságosan független, nem szívesen hódol be, miközben, aki ismerte, tisztában volt vele, mekkora szeretetéhség dúl benne. Csilla még saját magának is azt hazudta, hogy jó neki egyedül. Tulajdonképpen semmi baja nem volt, mert annyit költhetett, amennyit a pénztárcája engedett, és nem kellett a neten vásárolt ruhacsomagokat eldugdosnia, mondván, régi rongyok azok. Régen hozzászokott ahhoz, hogy nem kell beszámolnia arról, hová megy, mit tesz, de mégis volt valami, ami hiányzott neki. Ez nem a szex vagy a meghittség volt feltétlenül, hanem a figyelem és a szenvedély. Ezt a kettőt mindennél jobban értékelte és évek óta hiányolta.
– Igazi? – kérdezett vissza másik, bár a kérdés bután hangzott.
– Dehogy, hologram ült az asztal másik oldalán! Persze, hogy igazi, túlságosan is az.
– És? Akarsz mesélni róla, vagy hagyod, hogy mindent harapófogóval húzzak ki belőled? – Anita nem szerette, ha valaki túlságosan titokzatoskodó. Ha mondani akar valamit, tegye, mert rövid az ebédszünet, kíváncsisága viszont végtelen.
– Elmondom, de nyeld le a falatot előbb, mert a torkodra fog menni. Egy viszonylag jó pasival találkoztam! Tíz éve még tízes lett volna, de a kor rajta is fogott. Mondjuk, nyolcas a tízes skálán.
– Nyelem, de ne így adagold, mert ideges leszek! Mesélj, és ígérem, nem fogok közbeszólni!
Csilla felnevetett. Ki se bírta volna, tudta, mindig közbeszólt, de nem érdekelte. Ádám megért egy hosszabb körítést, de nem azért, mert annyira elvarázsolta.
– A város legforgalmasabb cukrászdájában sikerült találkoznunk, bár én azt hittem, sétálni fogunk. Előző este másfél órát beszélgettünk, és megnyugodva láttam, hogy vannak még intelligens pasik, akik humorosak. Te, én úgy éreztem, most végre sikerülni fog. Még a lányomat is leállítottam, aki szerint genyaság nem felhívni valakit, ha megígérjük.
– Nem hívott fel?
– De, csak épp két nappal később, mint ígérte.
– Én elküldtem volna a fenébe.
– Jaj, te könnyen beszélsz, neked van a legmegbízhatóbb férjed a föld kerekén.
Anita férje az a jámbor, jótét lélek volt, akiről mindenkinek az volt a véleménye, hogy kedvesnek kedves, de kicsit mulya, ami egy házasságban nem akkora hátrány, főleg, ha a felek nem veszik észre.
– Nem küldtem el, mert a mai világ olyan, hogy nem mindig érünk rá…Neki is van élete, nem én vagyok a legfontosabb, hisz pár napja ismert csak. Nem fog kapát-kaszát eldobni, hogy telefonáljon.
– No persze…Azért megpróbálhatta volna, de lehet, hogy más köröket is futott.
– Érdekes, a lányom is ezt mondta. – Csilla zavarba jött, mert nem tartotta naiv nőnek magát, de a történtek lehet, hogy rácáfoltak erre. – Szóval a vicces és jóhangulatú beszélgetés után megérkezett egy magas, nem pocakos idegen, akinek azon túl, hogy picit sárgásak voltak a fogai, elsőre nem volt hibája. Addig, amíg meg nem szólalt. Attól kezdve viszont folyamatosan nyafogott valami miatt, pedig azt állította, hogy rugalmas és elfogadó.
Anita úgy nevetett, hogy kis híján megfulladt a víztől, amibe épp csak belekortyolt.
– Sárga fogú…Mi lehetett az a nagy baj, ami miatt ömlött szegényből a kín? Talán a felesége?
– Á, dehogy! Zavarta a meleg, a hosszú autózás Pestről, a tömeg, és a városunk, ahol nem lehet semmit csinálni. No, meg sok volt a kanyar idefelé, jegyezte meg. Kemény huszonpár kilométer kifogott rajta, és baromira szenvedett attól, hogy el kellett hagynia fővárost. Mert egy ilyen porfészekben az emberek csak vegetálnak, nem élnek, hiszen mit tudnának csinálni? Ezt sorolta, én meg megfogadtam, hogy azonmód kiegyenesítem miatta az utat.
– Ez hülye! – összegezte a másik.
– Ó, ez csak a kezdet volt. Kemény másfél órán át ostorozott, mert nem tudok vezetni, vagy mert Olaszország a kedvencem, ahelyett, hogy bejárnám a világot. De a kisméretű kapucsínó és az áramló embersereg is kiborította. Mert hát jöttek fagyizni, ami nem meglepő egy cukrászdában…
– Te, Csilla, hogy bírtad ezt? – Anitának eszébe jutott a férje, aki tizennyolc éve volt a társa. Úgy gondolta, hogy nála jobb embert sose találna, és ha elveszítené, biztosan a Dunának menne.
– Nem tudom. Talán fakír vagyok, mert még ontotta a tanácsait is. Kijelentett, hogy mekkora hülyeség, hogy csak egy emberrel ismerkedem egyszerre, ugyanis elszalaszthatom közben az igazit. Mindeközben ő érkezéskor nem üdvözölt, be se mutatkozott, csak mondta a magáét. Én ilyet még nem értem. Ott ült egy jóképűnek látszó ember, és minden szava után mentem össze. Esküszöm, ha azért küldték az égiek, hogy megleckéztessen, akkor sikerült nekik.
– Mindennel baja volt? Szerintem inkább te nem jöttél be, és nem tudta máshogyan levezetni. Neked amúgy tetszett?
– Te viccelsz? Utáltam, de megmozdulni se tudtam, ahogy faggatott. Milyen férfiak jönnek be, meg hasonlók. Mondtam neki, hogy nem vagyok tini, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Különben is a pasikkal nem lehet mélyen beszélgetni, mert nem olyanok, hogy nagy lelkizésre vevők lennének. No, ezért a fejem is leharapta, hiszen rengeteg mélyérzésű, érzékeny férfi van, aki szeret lelkizni. És kikéri magának, hogy én felületesnek tartsam őket, mert a focit és a politikát szeretik. Különben is hogy merek én így gondolkodni? Jesszusom, már a sírás kaparta a torkom, olyan hangon beszélt velem…
– És te hagytad? Miért nem álltál fel, és mondtad neki, hogy köszönöd, de ez az időpocsékolás nem jött be neked?
Csilla hallgatott. Kibámult az ablakon, és az járt a fejében, hogy talán azért, mert udvarias, vagy mert hülye és nem tud kiállni magáért, de talán az is benne volt, hogy képtelen volt kikeveredni a sarokba szorított mondatok mögül. Benne volt a hiba? Azt megértette simán, ha nem tetszett egy tíz évvel idősebb férfinak, aki úgy tartotta magáról, hogy remek coach és tele van barátokkal, de, hogy lenézéssel kezelte, hogy még azt is felhozta neki, hogy nincs kocsija, pedig anélkül élni se lehet, már nem tudta lenyelni. De nem pattant fel, nem vágta oda, hogy a soha viszont nem látásra, hanem megvárta, hogy a férfi tegye, akinek eszébe se jutott az a gesztus, hogy hazadobja. Nem, a mai randevúk se jobbak, mint régen, gondolta, vagy kiöregedett már belőlük.
– És most mi lesz? – nézett rá Anita. – Feladod egy idióta miatt? Most azt gondolod magadról, hogy nem vagy értékes, mert nem jöttél be neki?
– Nem tudom.
– Mit nem tudsz? Ha ő lenne az egyetlen férfi a földön, akkor is inkább vízbe ölném magam… Nem hiheted, hogy számít, amit mond! Hisz bántott. Verbálisan másfél órán át. Térj már észhez!
Csilla lehajtotta a fejét. Bántotta…Pontosan úgy, ahogy kiskorában az apja, hisz sose csinált semmit jól. Ismerős volt a helyzet, és vele minden érzés, ami felbukkant a múltból. Ha az apjának nem volt elég jó, vajon hogyan felelhetne meg másnak, aki nem is ismeri, de nem is akarta megismerni?
– Mindegy! – mondta végül. – Nem olyan rossz egyedül. – És ebben volt is némi igazság. Elvégre másnap érkezik meg az újabb csomagja a Sheinről, és senki elől nem kell elrejtenie. Három ruha és két nadrág lesz benne.
Jól van ez így…
Kép forrása: Pinterest
