Mónika vagyok, negyvenhárom éves, elvált és anya. Mindemellett dolgozó nő, született vesztes és maximális idióta. Pontosabban ez voltam egészen egy hónappal ezelőttig, amíg nem tettem semmit és vártam a csodát. Nem jártam sehová, a munkahely, a bolt és a...
Hiszek magamban, mert muszáj! Kiben higgyek, ha magamnak nem vagyok annyira fontos, hogy elhiggyem, érdemes? Nem várhatom el másoktól, hogy bizalmat, jót, erőt szavazzanak nekem, ha én nem vagyok tisztában azzal, hogy mindez meglehet bennem, csak az a dolgom,...
Amikor Alma magához tért, nem sejtette, mennyi idő telhetett el. Hozzávetőleg se érzett semmit a világból. Órák vagy csak percek? Azonban egy dolog változatlan volt. Viktor ott volt, mellette ült a kihúzható kanapén, és mosolygott.
– Nocsak, nocsak! – mondta....
A két nő hosszan hallgatott a vérfagyasztó csendben. Mi lehet borzalmasabb annál, ha valakit faképnél hagynak az oltárnál? Talán az, ha kiderül róla, hogy szélhámos. Hogy mi motiválhatta Ádám-Barnát, arra a két barátnő nem tudott választ találni.
Leültek a kanapéra,...
Van, de minek?! Van, de a gondolata is szörnyű! Nincs. Nincs, mert én nem vagyok benne. Ilyesmik nap, mint nap megfogalmazódnak az emberben, különösen, ha öregszik, ha egyre kevesebb ismerőse marad, vagy egyre több temetésre kell mennie. Különösen fájdalmas...
Vajon jó érzéssel tölt el bennünket, ha bántunk másokat? Valószínűleg igen, ha szándékos bántásról van szó. Vannak olyan helyzetek, amelyek akaratlanul is fájdalmat okoznak azoknak, akik részesei, vagy vétlen szereplői. Ezeket könnyebben megértjük, elfogadjuk és megbocsájtjuk. Viszont egyre jobban...
Alma úgy nyomta a gázt, hogy figyelmeztetnie kellett magát, hogy a végén még balesetet okoz, vagy ő sérül meg, ha nem higgad le. Olivér mindig is a finomabb lelkű, gyengébb testalkatú fiú volt a családban, nehezen bírta a terhelést,...
Az ég azonban ritkán szakad le a legnagyobb tragédiák következményeként. Az élet folyik tovább a saját medrében, és néha kiönt a partra, árvizet is okoz, de aztán mintha minden elmúlna nyomtalanul: az öröm is, a bánat is.
– Meghalt? –...
A piskóta, ha nem is lett tökéletes, azért nem kellett kidobni. Kicsit mintha összeesett volna, ahogy Alma gondolta, de nem zavart senkit.
Jó vele, jó mellette, ez zakatolt az agyában. Viszont ez kevés a boldogsághoz. Nem tud róla semmit, alig...
Felhívta Rékát, aztán Ivettet, a szülőtársakat, és kifaggatta őket, mit tudnak Eszter anyjáról. Kiderült, hogy rákos volt, mi más? Manapság minden második ember az. És Eszter nehezen bírta el ennek a terhét. Verekedett, egyre rosszabbul tanult, utált mindenkit, legfőképp...