Editet pokolian zavarta valami napok óta, de nem tudta, mi lehet az. Furcsa nyugtalanság vett erőt rajta. Régebben is érzett hasonlót, de aztán azok az érzések is, ahogy jöttek, úgy múltak el nyomtalanul. De a mostani jobban fojtogatta.
Amikor megcsörrent...
– Bringával vagyok, és nem félek használni. Legyen inkább hétvége? – kacsintott rá huncutul, és az arcára nyomott egy puszit.
– Legyen! – intett Ákos, és még hosszan nézett a lány után.
A sorozat további részeit itt olvashatod
Az, hogy Ákos jelenlétében ilyen felszabadult volt,...
Ülök a köveken. Lábam a vízbe lógatom. A nap nem akar ma sütni, borongós az ég. Gyenge szél kergeti a korán lehulló leveleket. Azok menekülnek előle ebben az augusztusi őszben. Várok, mint már oly sokat. Tulajdonképpen mindig csak várok....
A reménnyel úgy vagyunk, mint vízbefúló a kötéllel. Kapaszkodunk bele még akkor is, ha már a nyakunkra csavarodik. A reményt nem lehet feladni, elhallgatni, kiiktatni az életünkből, mert az egyik legerőteljesebb érzés az életünkben. Ha valaki elveszíti, talán vele...
“Szia, Ákos. Sajnálom, hogy így alakultak köztünk a dolgok – és azt is, hogy nem tudhatom meg, miért. Megpróbálom elfogadni. Remélem, menni fog. A szoborparkban készült fotókra azért még kíváncsi lennék. Megmutatod?
- Szia. Meg. Nyomtattam is neked belőle. Holnap...
- Szia. Bocs, hogy csak most hívlak, de korábban nem voltál elérhető, utána meg máshogy alakult. Arra gondoltam, hogy kérnék egy kis gondolkodási időt… nem, én is jól éreztem magam a randin. Csak tudod, te egy nagyon tiszta nő...
Hétfőn, a kopott reggeli rohanásban, amikor mindenki unott vagy feszült, Gerda ragyogott. Máshogy sminkelt, a haját sem fogta össze. Csípős hideg volt, mégis szoknyát vett fel, és magas sarkú csizmája ütemesen kopogott az aszfalton, ahogy a munkahelye felé gyalogolt.
Az...
Búcsúzáskor mégis mindketten egy kicsit zavartan topogtak és keresték a szavakat.
– Holnap beszélünk?
– Nem bánom – mosolyodott el, majd a kulcsai után kezdett el kotorászni.
– Ennyi? – vonta meg a szemöldökét a férfi.
– Hát… én nem vagyok olyan – mondta szemforgatva, de...
A postaláda már évek óta csak a számlák gyűjtőhelye volt. Gerda emberemlékezet óta nem kapott olyan levelet, amelyet dobogó szívvel bontogathatott volna. A számlák néha okoztak erősebb szívverést, de olyan örömteli, belesajdulót, mint régen más levelek, természetesen nem. Ha...
– Érted jövök. Kettőkor nálad? – kérdezte Ákos.
– Jó. Akkor szombaton. Jó éjt – válaszolta mosolyogva.
– Jó pihenést, szia – búcsúzott Ákos.
A sorozat további részeit itt olvashatod
A XXII. kerület (vagy, ahogy Ákos mondta: a huszonkettő) finoman fogalmazva sem tartozott a napi...
































































