A sors új lapokat oszt – 6. rész

Búcsúzáskor mégis mindketten egy kicsit zavartan topogtak és keresték a szavakat.
Holnap beszélünk?
– Nem bánom – mosolyodott el, majd a kulcsai után kezdett el kotorászni.
– Ennyi? – vonta meg a szemöldökét a férfi.
– Hát… én nem vagyok olyan – mondta szemforgatva, de azért egy gyerekes puszit nyomott a meglepett Ákos arcára.

A sorozat további részeit itt olvashatod

A tökéletes randi, a mély beszélgetések és a kedves puszi a végén mindkettejüket felvillanyozták: másnap mindenki észrevette rajtuk, hogy “valami van”.

“Nem, nincsen semmi. Jó volt a hétvége, kipihentem magam, és voltam egy klassz helyen fotózni, ennyi” – terelt az irodai pletykafészkek előtt Ákos.

 
 

“Történt egy-két izgi dolog, de még nem akarom elkiabálni. Ne aggódjatok, ha lesz mit mesélnem, az elsők között tudjátok meg…” – magyarázkodott az osztályon ő.

Ákos alig bírt magával a munkaidő végéig, legszívesebben azonnal tárcsázott volna… a harmadik kávé után azonban úgy volt vele, hogy ezt a kis időt már kibírja.

Éjjel kettőig szöszölt az utómunkával, majd reggel friss fejjel és szemmel vizsgálgatva a fotókat, elégedetten nézegette a végeredményt: “Káprázatos fények, csodaszép tekintetű nő – nem rossz kis sorozat! Oda is adom neki a legjobbakat. Jó ürügy a találkozóra…” – summázta a férfi.

Az irodából kilépve azonnal pötyögni kezdett a telefonján. Öt csengés után azonban letette. “Biztos még tart a műszak. Vagy éppen sír egy baba. Vagy hazafelé tart bringával… Esetleg az sem kizárt, hogy… ” – egészen belefeledkezett a gondolataiba, olyannyira, hogy észre sem vette a piros lámpát. A fékcsikorgás, a duda, és az autó ablakán kiszűrődő szitkozódás és anyázás egy pillanat alatt felébresztette. Felemelte a kezét, megadóan és bocsánatkérően, még hozzá is rikkantotta, hogy „bocs, haver”, majd visszalépett a járdára. 

Másoknak egy kellemetlen jelenet az egész, az ő agyában azonban egy sor egészen fájdalmas és félelmetes emléket elevenített fel a dolog… Azt a hat évvel azelőtti éjszakát. A sötét aszfalton megcsillanó fényeket. A sebességet, amelyet nem elég körültekintően választott meg… a csattanást. A sokkot és a tagadást. A kérdéseket. Az élettelen húst, amely egy perccel azelőtt még élt és mozgott, de, látta jól: már soha többé nem fog.

Keserűt nyelt és egészen elhomályosodott előtte a pesti utcakép. A lámpa végül zöldre váltott, ő pedig sietősre vette a lépteit, de a szavak utolérték. “Gyilkos vagy, nincs mit szépíteni…” – röfögte a fülébe a démon, és ha már ott volt, lihegte is a nyakába azt az ismerős, romlott, forró leheletét. 

Mire a vaskapu elé ért, és előtúrta a kulcsait, már szakadt róla a víz. Alig kapott levegőt, és a szíve is majd kiugrott elegáns inge gomblyukai között, ő lift helyett mégis a lépcsőt választotta. Miután felkaptatott a lakásig, azonnal a konyhába rohant, és feltépte a szekrény ajtaját. A fűszereken és a konzerveken kívül azonban nem talált semmit. De mit is keresett volna? Pia már rég nem volt a háznál, ebbe a lakásba talán még sosem hozott alkoholt egyáltalán. Így védte magát, saját maga elől.

A démon nem adta fel: a postaládából felhozott szórólapok egyikén épp egy piafutár cég hirdette gátlástalanul a jókedvet és enyhet ígérő színes-ízes löttyeit… de hiába. Ákos hirtelen jobban lett, el is ment tusolni, meg bekapcsolta egyik kedvenc bugyuta Jim Carrey-s filmjét. 

Aztán sikeres terápia ide vagy oda, valahogy mégis végigfutott benne az a régi logikai folyamat, ami anno az öngyilkossági kísérletig gyötörte: ha kioltotta más életét, és ő mégis életben maradt, akkor legalább vezekeljen a halála pillanatáig, és ami a legfontosabb: tegye ezt egyedül… hiszen nem érdemli meg mások szeretetét, sem a boldogságot.

A sötét gödör mélyén eszébe is jutott, hogy elfelejtett felhívni valakit, aki elkezdett fontos lenni a számára… és akinek az érzéseit, és szép szívét ő nem érdemli meg…

– Szia. Bocs, hogy csak most hívlak, de korábban nem voltál elérhető, utána meg máshogy alakult. Arra gondoltam, hogy kérnék egy kis gondolkodási időt… nem, én is jól éreztem magam a randin. Csak tudod, te egy nagyon tiszta nő vagy. Aki nem ilyen embert érdemel, mint én… Tudom. És ne haragudj. Jó… Jó éjt neked is.

Aznap éjjel egyiküknek sem jött álom a szemére.

Előző rész
Következő rész

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here