Egész éjjel nem aludt. Próbálta visszatekerni agyának filmjét azokra a régi időkre, de nehezen ment. Tényleg akkora szemét volt? Tényleg nem szálltak le arról a kövér lányról? Tudta, hogy Írisznek igaza van. Gonosz módon viselkedtek, és kismilliószor megalázták a lányt. Egyszerűen azért, mert valaki kitalálta, hogy jó buli, és ha a lavina elindul, görget magával minden szennyet. Tetszett nekik, ahogy a lány elvörösödik, az is, hogy tajtékzik a méregtől, és lángoló fejjel üldözőbe veszi őket. Később, amikor már csak sírt, nem volt annyira érdekes a dolog. Az osztályfőnök egyszer elbeszélgetett velük, de nem vette komolyan az egészet. A világ, az iskola úgy működik, hogy mindig léteznek menő tanulók és velük párhuzamosan lúzerek is.
Visszagondolva a régi Zsoltra, hányingere támadt önmagától. El se tudta képzelni, milyen károkat okozott egy másik ember lelkében. Hiába lett Írisz vékony és csinos, a fájdalom nem múlt el belőle. Valószínűleg nem sírdogált már naphosszat, de a bosszút nem felejtette el.
Megértette őt, és hatalmas disznóságnak érezte, amit csinált. Hogy volt képes valakiből gúnyt űzni csak azért, mert kövér? Mintha nem lenne mindegy, hogy kövér vagy sovány test takar egy lelket? Úgy érezte, szétesik a feje, úgy lüktetett benne a szemrehányás önmaga felé. Hány éves lehetett? Talán tíz-tizenegy? Nem számított, mert fájdalmat okozott, és olyan sebeket ejtett a másikon, amely nem voltak képes begyógyulni. Nem mondhatta, hogy dolgozd fel, majd jobb lesz, hisz elmúlt két évtized. A mély fájdalom gyökerei nem tépődnek ki az idők múlásával. Pláne, hogy nem egyszeri alkalomról volt szó, hanem folyamatos szekálásról. Valószínűleg száz meg száz alkalommal alázták meg a többiek előtt, hozták elviselhetetlenül kínos helyzetbe, csakis azért, mert jól szórakoztak rajta. Mélységesen fájt a szíve az akkori gonoszságáért.
Csak arra tudott gondolni, hogy valahogy jóvá kellene tennie. Viszont ehhez nem elég egy szimpla bocsánatkérés. Nem elég annyit mondani, hogy sajnálom, megváltoztam. Zsolt egyre jobban haragudott önmagára. Felvillant előtte a lány szomorú, mosolytalan arca, amelyről sütött a szemrehányás. Mit tegyen, hogy elfogadja a bocsánatkérését? Mit tegyen, hogy valamivel könnyítsen a múlt terhein? Az a kislány nincs már sehol, de a fiú sem, aki bántotta. Úgy döntött, levelet ír, jobb nem jutott eszébe.
Kedves Írisz!
Nem tudom, mit mondjak. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, amiért olyan ostoba és gonosz voltam régen. A mai eszemmel nem is értem, mit miért tettem, és ha ott lehetnék szemlélőként, jól felpofoznám magam. De nem vagyok és visszaút sincs. Hogy miért voltam olyan veled, nem tudom, talán mert azt hittem, az olyan nagyfiús, és akkor többiek bevesznek a bandába. Tudom, hogy ez nem mentség, mert nem egyszer, hanem folyamatosan csúfoltunk, gúnyoltunk, és nincs ember, aki ne gyűlölt volna minket hasonló esetben.
Sajnálom, és ezerszer is azt tudom mondani, hogy sajnálom azt a mérhetetlen gonoszságot, amit feléd mutattam. Kérlek, bocsáss meg, ha képes vagy rá. Azt a régi lányt már nem tudom kiengesztelni, de a mostanit talán igen. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejted a régi dolgokat, hanem, hogy pontot tehetsz a dolgok végére, mert megismertél engem. Bármit megtennék, hogy elhidd, remek ember lett belőled, és hatalmas erővel rendelkezel, hogy nem roppantál össze. Mondanám, hogy nagyon szép vagy, de ez mit se számít, főleg azok után, ahogy elbántam veled. Kérlek, hidd el, hogy a sebek begyógyulnak. Nézz a tükörbe, és vedd észre, hogy azok a szemét alakok, akik voltunk, hazudtak.
Szép és okos vagy, és nem keserítheti tovább az életed, hogy akkor mi szörnyetegként viselkedtünk. Ha bárhogyan ki tudlak engesztelni, ha bármi módon jóvá tudom tenni az akkori időket, írd meg. Próbállak kerülni az irodában, de nem azért, mert kellemetlen, csakis téged óvlak magamtól.
Zsolt
Nem sokat töprengett, rányomott a küldésre, majd várt. Mondja valaki, hogy a karma nem létezik? Merje állítani valaki, hogy nem fizetünk meg a rosszért? Már hajnal volt, mire elnyomta az álom. Amikor meghallotta az ébresztőt, azt se tudta, hol van. Nyitott szemmel bámult a plafonra, és az járt a fejében, hogy mit tehetne még, hogy Tünde, azaz Írisz nem legyen tovább szomorú. Kihez fordulhatna segítségért?
Úgy döntött, megvárja, válaszol-e valamit a lány, aztán majd eldönti, hogyan tovább. Benn az irodaházban addig se találkoztak sokszor, ezután se fognak, ez nyilvánvaló volt. Így tette a dolgát, csak akkor lepődött meg, amikor a főnök hívatta.
– Jöjjön csak be Zsolt! Szeretném, ha még egyszer átnéznénk a számításait, mert a múltkor nem ilyennek láttam őket.
Hirtelen nem értette, miről beszél, de amikor megnyitotta a táblázatokat, azonnal észrevette, hogy nem stimmel valami. Valaki belenyúlt, új grafikonokat szerkesztett, és megváltoztatta a tervezet adatait.
– Ezek nem az én eredeti terveim! – nyögte nagy nehezen. – Ezt nem én csináltam.
– Tudja, el is hiszem, mert konkrétan emlékszem bizonyos dolgokra. De akkor mondja meg nekem, mi történik itt? – kérdezte a magas, erősen kopaszodó férfi némi türelmetlenséggel a hangjában,
– Még nem tudom, de kiderítem. Viszont nekem megvan mindenből az eredeti, elküldöm önnek. Jó?
– Várom, és ha rájön, hogy ki nyúlt bele a számításaiba, azonnal jelentkezzen.
Zsolt bólintott. Tudta, de nem merte elhinni. Egyszerűen nem fogta fel, hogy Írisz ily módon próbál keresztbe tenni neki. Visszament az asztalához, leült, és hagyta, hogy a lüktető fejfájás teljes erőből átvegye a hatalmat felette. Feltűnt neki, hogy mailje érkezett, de most nehéz szívvel nyitotta meg.
Menj a pokolba! Ennyi állt benne. Megértette. Egy bocsánatkérés nem teszi semmissé a múltat. Felsóhajtott, és gyógyszer után kezdett kotorászni a fiókjában.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
