Régebben volt egy sorozat a tévében, amely pontosan ezzel a címmel futott. Gondoltam, érdemes lenne bizonyos dolgokat feleleveníteni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, vagy hagyjuk, hogy a felejtés homályába vesszenek.
Igen, volt az iskola, aminek értéke volt, ahogy a tudásnak is. Hiába mondja a mai generáció, hogy boomerek vagyunk, mert kiöregedtünk a mai világból, hisz nem tudjuk hüvelykujjal kezelni a telefont, és nem akarjuk megérteni, hogy a tudás ott van a neten, csak elő kell tudni bányászni, félig van igazuk csak.
Igen, ehhez kell tudás, hiszen nem mindegy, mit és hogyan kérdezünk, hogy megfelelő válaszokat kapjunk. Valaha, talán nem az őskorban, de utána nem sokkal, képesek voltunk megjegyezni mások telefonszámát, ma már sokan a sajátjukét se tudják. Az emberek odataláltak GPS nélkül is egy bizonyos helyre, és képesek voltak egy, írd és mondd egy adott dologra koncentrálni. Az iskola azért létezett, hogy tudást töltsenek a fejünkbe, jó esetben megtanítottak gondolkodni, tanulni és megtalálni az összefüggéseket egyes események vagy történelmi szereplők cselekedetei között.
Az iskola színtere volt életre szóló barátságoknak, olykor szerelmeknek, és természetesen akadtak negatív élmények is bőven. Mégis oktattak bennünket tiszteletre, fegyelemre (és ez nem negatív felhangú kifejezés), arra, hogy a legtöbb dolog csak kitartással érhető el. Iskolába azért jártunk, mert muszáj volt, de igyekeztünk sokat hülyéskedni, nagyokat beszélgetni, és ha cikiztük is a tanárokat, titokban tettük, mert úgy volt buli. Ha szerencsénk volt, találkozhattunk olyan emberekkel, akik megmutatták nekünk, hogy a tudás érték, és annak elsajátításával nagyot léphetünk előre a világban. Még akkor is, ha nem mindig idehaza.
Viszont lettek szakemberek, akik villany, gázt, háztartási gépeket szereltek, kinevelődtek orvosok, akik keze között túléltük a műtéteket, akik meghosszabbították az életünket, akadtak olyanok, akik pékek, cukrászok, cipészek, bőrdíszművesek, varrónők akartak lenni… A gyerekeknek voltak álmai és vágyai, ami mostanában szinte kiveszőfélben van, vagy mondjuk úgy, átalakul: ma a legtöbben a médiában szeretnének szerepelni, pénzt akarnak keresni, de a legkevesebb erőfeszítéssel, még több pénzt olyan munkával, amit a telefon nyomogatásával tudnak előteremteni. Ezzel nem lenne semmi baj, ha lenne még valaki, aki mást akar. Nem lehet mindenki informatikus, influencer vagy vlogger. Hiába telne meg a világ, buszt vezetni, kenyeret sütni, tanítani ki fog?
Egyszer volt, hol nem volt az iskola, ami többet nyújtott, mint csak a tudás. Nevelt takarékosságra, empátiára, kudarctűrésre, elfogadásra, ma azonban legfőképp versenyekre nevel. A versengés egyidős az emberiséggel, mégse mindegy, hogy ki mikor, milyen képességekkel teszi. Ma a gyerekek már az oviban versenyeznek, mert annyira fontos, hogy ki a legjobb futó, aztán az iskolában meg az is verseny témája lehet, hogy ki fut ki előbb az ajtón. Azon túl, hogy milyen óriási elmaradásunk van a világgal szemben, érdemes lenne valami olyasmit is tanítanunk és tanulnunk, ami fontos a mindennapokban: pl. nem kell mindent eldobni, ami elkopik, de azt se, ami jó, de nem hipertrendi, mert elmúlt három hónap amióta megvettük. Meg kellene tanítanunk egymásnak, tanárok a gyerekeknek, hogy nem lehet mindenki első, és az erőszakosság és hazugság csak rövid ideig célravezető. Az egyik legfontosabb, amit csak a gyakorlatban tapasztalhatunk viszont az, hogy szabad hibázni, és veszíteni se a világvége, de ha bántunk valakit, akkor egy idő múlva visszakapjuk mástól máshogyan. Mondhatná erre valaki, hogy ez nem az iskola feladata. Igaza lenne, de csak félig. Nagyjából tizenkét évig biztosan a suli keretei között élünk, lélegzünk, egyáltalán nem mindegy, mit viszünk onnan haza. És akkor nem említettük az egyetemet, de az már egy másik közeg.
Az iskola nem álom, nem tökéletes, mert nem azok azok sem, akik benne vannak. Viszont ad(na). Még a mai világban is. Ha van rá kereslet, ha valaki szeretne és akar tanulni. Jól, rosszul, de vannak céljai, amiket el akar érni. Olyan intézmény, ahol meg lehet tanulni, hogyan kell építeni és nem rombolni, hogyan kell alkotni és nem bírálni, ahogy a benne lévők olyasmikről hallhatnak, amikről máshol nem. Mert az internet is csak annak elérhető, aki megtanulja, mit, hol érdemes keresni, aki tudja, hogy milyen hívószavak segítenek neki a tájékozódásban. De a világháló se tökéletes. Nem mosolyog, nem dicsér, nem kacsint, ha valamit jól csinálsz. A smileyk, emojik nem veregetik vállon az embert, nem biztatják, ha elakad, és nem adnak tanácsot. Ellenben az emberrel, aki figyel rád, aki elmagyarázza, amit nem értesz huszadszorra is, és elfogadja, ha azt lódítod, hogy nem volt időd leckét írni, mert edzeni voltál.
Az iskola maga az ember. A tanulás és a tudás egyetemes helyszíne, ahogy ennek az ellenkezője is. Még egy ideig…Addig, amíg nem ülünk majd egy szürkére mázolt üres szobában a mobilunkkal, mert egyedül maradtunk, csak nem vettük észre, hogy a világ megváltozott.
A boomerek* már csak így gondolják…Tévednek netán?
*A boomer szót az Egyesült Államokban az 1946 és 1964 között született generációra szokták használni. Használata más országokban is elterjedt, ugyanakkor jelentése kultúrafüggő.
A boomer kifejezést gyakran kerül elő, amikor a fiatalabbak bizonyos témáknál lesajnálva emlegetik az idősebbeket („Boomer, ehhez te már nem értesz!”).
Az „ok, boomer” vagy „oké, boomer” egy tinik, illetve a fiatal generáció által használt kifejezés, mellyel elutasítanak minden olyan dolgot, illetve viselkedésformát, ami a boomer generációhoz köthető.
A boomer jelentése példamondattal:
- Egy tipikus boomer számára a mai világ szinte felfoghatatlan, sokszor nehéz számukra lépést tartani a technikai fejlődéssel.
- A boomerek az 1946 és 1964 között született, második világháború utáni generáció, akik nevüket a baby boomer (bébibumm) kapcsán kapták, mivel a háború után rengetegen születtek egyszerre.
(Idegen szavak és kifejezések szótára)
Kép forrása: Pinterest
