Élhetetlen, bizarr házak vagyonokért

A világon rengeteg csodaszámba menő történelmi épület várja a kíváncsi turistákat. Sokan el sem tudják képzelni, hogy a szép külső hasznavehetetlen belsőt takar: a szagok, a hideg, vagy más tényezők miatt ezek a káprázatos épületek gyakorlatilag élhetetlenek…

XIV. Lajos (a Napkirály) kapcsán csakis fennkölt jelzőket szoktak használni: a nevéhez fűződik például a Versailles-i kastély, amely a maga 700 szobájával korának, de még a mai kornak is egy elképesztően grandiózus építménye. Van azonban egy bökkenő: rettenetesen hideg. Volt, hogy a király asztalánál felszolgált italok egyszerűen megfagytak. A király és a személyzet állandóan vacogott: sokszor voltak betegek. Ezt fejelte meg egy másik probléma: a wc-k hiánya miatt az ürüléket és a vizeletet a folyosókra öntötték, ezért mindenhol rettenetes szag terjengett, és nagy volt a fertőzésveszély, mely a beteges, legyengült immunrendszerű kastély-lakókat igencsak megpróbálta.

1977-ben egy erős földrengés rázta meg Bukarestet. A szörnyű tragédiában 1500 ember halt meg, és rengeteg épület vált használhatatlanná. Ez utóbbinak a megalomán vezető, Nicolae Ceausescu nagyon örült: végre volt elég hely, hogy megépíthesse palotáját. A Versailles-inál hétszer nagyobb épületben hétezer luxus szobát alakítottak ki, és mintegy 3500 tonna kristályt használtak fel. A palota akkora lett végül, hogy egy órányi masszív gyaloglás után is még csak nagyjából tíz százalékát járta be az ember. Arról nem is beszélve, hogy a diktátor piciny lábaihoz igazított lépcsőfokokon egy átlag lábméretű ember nem tud normálisan haladni: mindez nyáron számít extrém kihívásnak, hiszen nincs légkondi. A sors fintora, hogy Ceausescu sosem tudta belakni palotáját: feleségével együtt kivégezték.

Az isztambuli Boszporusz mentén elterülő Topkapi palota évszázadokon át inspirálta az embereket. A XV. századi épület a már az UNESCO világörökség része és népszerű turisztikai látványosság. A világ minden pontjáról özönlenek ide emberek, hogy megnézzék, milyen lehetett itt élni, hát segítünk: rettenetes. A Topkapi Palota tele volt intrikával és brutalitással. A XVII. századig például teljesen normálisnak számított, hogy a szultán eltette láb alól férfi családtagjait, hogy pozícióját megvédje, és csakis fia lehessen az egyedüli utódja a trónon. Akkor sem javult a helyzet, amikor ennek a kegyetlen szokásnak II. Szelim véget vetett: attól kezdve a potenciális trónkövetelőket börtönbe vetették, és kivárták, amíg azok természetes halált nem halnak.

Frank Lloyd Wright Amerika egyik nagyra becsült építésze. Divatikonnak tartott házai még ma is dollármilliókért cserélnek gazdát. Pedig gyakorlatilag lakhatatlanok. Mindegyikkel más a probléma, az egyik beázik, a másik majdnem összeomlott strukturális problémák miatt, a harmadiknak meg csak 55 centis az ajtónyílása, így egy vagyonba került belogisztikázni a házba bármilyen bútort. Egyikhez sem tartozik tároló, garázs vagy pince, és megjavítani a házon bármit is kész anyagi rémálom. Egy Wall Street Journal cikk szerint akadt olyan vevő, aki a vételár kétszeresét költötte a házra, mire élhető otthont varázsolt belőle.

Fotó: Internet

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here