Én és B! 4. rész – Fel a hegyre!

"Otthon vad rohanásba kezdtem. Mi kell a nőnek, hogy jól nézzen ki? Ó, kb. egymillió dolog, főleg, ha nem húszéves, bár láttam én már elég trampli fiatalt, már bocs a kifejezésért. Nekem senki ne mondja, hogy az úgynevezett cicanadrág mindenkire való, csak mert éveinek száma alig kétjegyű. Tényleg elgondolkodtató, hogy azért, mert valaki fiatal, még nem tart otthon tükröt?"

Otthon vad rohanásba kezdtem. Mi kell a nőnek, hogy jól nézzen ki? Ó, kb. egymillió dolog, főleg, ha nem húszéves, bár láttam én már elég trampli fiatalt, már bocs a kifejezésért. Nekem senki ne mondja, hogy az úgynevezett cicanadrág mindenkire való, csak mert éveinek száma alig kétjegyű. Tényleg elgondolkodtató, hogy azért, mert valaki fiatal, még nem tart otthon tükröt? Mert nem tart, ebben biztos lehet akárki, mert az én narancsbőröm napfényes sivatag ahhoz képest, amit bizonyos cicanadrágos lányokon szoktam látni. Ilyenkor az is felmerül bennem, hogy senki sincs, aki megmondja nekik, hogy kisanyám, ne próbálkozz, hiába vagy huszonkettő, egyszerűen sikít rajta az a nadrágnak csúfolt harisnya.

Szóval mi kell? Természetesen csupaszság, ha lehet, tetőtől talpig, maximum némi szőr engedélyezett a szem felett, lásd szemöldök, az is ritkítva, majd a szemhéjon sűrítve,(gyengébbek kedvéért szempilla vagy műszempilla)  de az igazi az, ha máshol még mutatóban sincs. Tudtam, hogy nem lehetek se túl kihívó, se túl egyszerű, mert feleségnek készülök. Olyan ember ígérte meg, hogy elvesz, akit ma láttam először. Eszement vagyok, hogy elhiszem? Noná, de lehetne ezt másképp csinálni?!

 
 

A lányok először még leültek a kanapéra, és végigmozizták a kétségbeesett próbálkozásaimat. Némi aggodalmat csak akkor pillanthattam meg az arcukon, amikor úgy jöttem ki a fürdőből, mint egy másodosztályú horrorfilm aktív szereplője: vádlimon csorgott a vér, mert életlen borotvával próbáltam eltávolítani magamról a szőrszál-dzsungelt.

– Anya, lehet, hogy a férfiak nem szeretik a vérző nőket! – szólalt meg nagyobbik csemetém, de azonnal torkára fojtottam a szót szigorú tekintetemmel.

Kivéve, ha vámpírral találkozik – súgta a kisebbik. – Este is van, vér is van…

– Azt hiszem, olvasás és tévézés is van – közöltem haragosan. – Azonnal megérkezik a bébicsősz, és nektek végetek lesz, ha nem hagyjátok abba. Összenéztek, és tényleg elhallgattak.

Mi van, ha átver? Mi van, ha nem is jön értem, lüktetett bennem a kérdés, de azért hajat mostam, kentem pár kenyeret a lányoknak, aztán hullámosra varázsoltam szögegyenes tincseim. Maradt a legnehezebb kérdés, amellyel egy nőt öngyilkosságba lehet kergetni: mit vegyek fel?

Úgy döntöttem, csukott szemmel választok. Sikerült. Egy lila sál akadt a kezembe, ahogy benyúltam a szekrénybe,  ami talán nem lenne a legalkalmasabb viselet.

Így egy kellemes krémszínű nadrágot és egy barna, közepesen dekoltált felsőt választottam magassarkúval. Negyed nyolckor puccparádéban pördültem meg a szoba közepén, de a lányok reakcióját nem várhattam meg, mert csengettek. Arcomon fülig mosollyal tudatosítottam, megjött Mr. B. és mehetünk bárhová, nekem tetszik az ötlet.

Az ajtóban azonban nem a királyfi állott, hanem a szomszéd nem mosolygós, cseppet sem kedves Angéla nevű lánya.

– Időben? – kérdezte.

– Abszolút – feleltem kissé csalódottan.

– A lányoknak mikor kell ágyban lenniük?

– Legkésőbb kilenckor, de ne hagyd, hogy trükközzenek! – mondtam és beengedtem.

– Anyaaa! – kiáltott fel egyszerre a két áldozat. – Te vagy a leggázabb a világon.

– Sajnálom, de nektek ez jutott! – mondtam vigyorogva.

– A szemfestéke elfolyt – jegyezte meg komoran Angéla, ahogy végigmért. Kezdtem arra gondolni, hogy a lányok nem véletlenül tartanak tőle. Lehet, hogy ez a lány mégis ijesztő egy kicsit a mély hangjával és mosolytalan arcával.

Már nem tehettem mást, a lányokat át kellett adnom a Végzetnek, mert amikor másodszor csengettek, biztos voltam benne, hogy a jövendő férjem áll az ajtó előtt. Kitártam és úgy vigyorogtam, mint aki meglátta a Szűz Máriát. Az ajtóban azonban egy ragyás arcú, marcona, legalább 190 cm magas férfi bámult rám, meg a szétfolyt szememre.

– A kocsi előállt! – közölte minden köszönés nélkül.

A szobában lévők lefagytak. Mi az, hogy a kocsi előállt? Mondhatta volna, hogy a hintó! És hol a még nem férjem? Felküldte ezt a jóembert értem? Hát mit mondjak, csodás ötlet! Nem fogom szó nélkül hagyni, ebben biztos lehet Mr. B.

– Köszönöm! Melyiket küldték értem? A Bugattit vagy a Mazerattit? – kérdeztem tudálékos fejjel.

A sofőr elképedve bámult rám, és nem felelt.

– Mindegy is, csak ne az a nyavalyás Rolls jöjjön, azt ki nem állom, annyira hangos!

Éreztem, hogy lányaim arca megnyúlik. Már ők se tudták, komolyan beszélek-e. Felkaptam a táskám, és puszit dobtam nekik, majd kivonultam az ajtón. Zsebkendőért kiáltottam volna legszívesebben, mert a szemem…

A ház előtt egy sima BMW várakozott, fekete, hatalmas és ijesztő. Arra gondoltam, ha most el akarnak rabolni, sikerülni fog nekik.

Ahogy közelebb értem, már nyílt is az ajtó és kipattant belőle a Férfi.

– Pontos vagyok? – kérdezte kedvesen.

– Mint a svájci óra, ami tegnap jött ki a gyárból. Csak azt sajnálom, hogy fáj a lába.

Mr. Butler meghökkent.

– A lábamnak semmi baja, amit látja, még a maratont is lefutnám, ha kérné.

Istenem, annyira, de annyira jól nézett ki a sötétkék ingben, farmerban, hogy az államat a térdem alól tornásztam vissza, mire újra meg tudtam szólalni.

Valóban? Akkor talán fél két kiskorútól? – mosolyogtam rá bűbájosan.

– Ja, értem már! Egyszerűen még el kellett intéznem egy telefont, de ne aggódjon Mónika, be fogom bizonyítani, hogy a lábam tökéletesen működik.

– Ezt hogy érti?

– Az étterem, ahová viszem, fenn van a hegyen. Oda a kocsi nem megy fel. Szóval gyalogolnunk kell.

Végignéztem magamon, és megállapítottam, hogy épp egy gyalogtúrához öltöztem. Csinos ruci, tűsarkú! Úgy látszik, emberemre találtam ebben a pasiban. Igyekeztem nem elképedni, mert ez is a játék része volt, hiszen nem sokára mellette fogok dolgozni, nemdebár?

Beszálltam, és elhelyezkedtem. Életem pasija is beült, majd elindultunk.

– Nagyon izgul? – szögezte nekem a kérdést. – Nem tart attól, hogy valóban el fogom rabolni?

– Nem hinném, mert arról még nem tud, hogy feketeöves karate bajnok vagyok, azaz voltam, de nem felejtek.

Ez igaz is volt, mert karatéztam is általánosban, övem is volt, bőrből, selyemből, és ha ezt a kettőt összeadjuk, akkor minden szavam igaz volt.

– Akkor igyekszem távol tartani magam! – mondta nevetve. Az is megfordult a fejemben, hogy még egy ilyen rossz poén és én teszek erőszakot rajta. Most mondjam azt, hogy teljes transzban voltam az illatától, a tekintetétől és a helyzettől, amelynek részese lehettem? Igaz, vagy nem, nem érdekelt, az viszont igen, hogy magas sarkúban én a hegyre nehezen tudok felcaplatni, de ezt neki nem kell tudnia.

– Milyen gyűrűre vágyik? – szólalt meg, miközben az autó csendesen gurult az éjszakában, és fogalmam sem volt merre járunk.

– Függönykarika is megteszi – rebegtem. – A szerelem az szerelem, nem igényli a külsőségeket, csak attól, aki nem akar mást.

– Ahogy akarja! – bólintott. – Viszont reklamációt nem fogadok el, értve?

Csak nem fog egy fakarikát szerezni nekem, mérgelődtem, mire megállt a kocsi. Valóban a hegy lábánál álltunk, előttünk a Duna, pazar kilátással. Előttem azonban egy repedés volt az aszfalton pazar nem látással. Így, ahogy kitettem a lábam a kocsiból, azon nyomban a repedésbe akadt a cipőm sarka, és a következő mozdulatnál klasszikus módon le is tört.

Winter Marcell úgy nevetett, amikor estemben elkapott, hogy azt hittem, nem állok jót magamért, és megcsapom.

– Szemtelen! – kiáltottam.

– Kétballábas! – felelte jókedvűen. – És még én nem tudok szekrényt szerelni! – tette hozzá halkan.

– Ha nem hagyja abba…

– Akkor mi lesz, kedves Mónika? Talán nem engedi meg, hogy a karomban vigyem fel a hegyre?

Van nő, aki erre tudott volna válaszolni? Én nem. Csak azt éreztem, hogy felnyalábol és elindul velem. Fel a hegyre. Tíz lépésnyit. Ekkora volt a hegy. Mert nehogy már elhiggyük, hogy ő gyalogolni akart.  Már kezdtem volna elhelyezkedni a karjában, amikor szépen lerakott az aprócska étterem küszöbén, és szélesre tárta előttem az ajtaját.

A sofőr meg mielőtt megszólalhattam volna, kezembe nyomta a cipőm sarkát, és szó nélkül faképnél hagyott bennünket.

Én és B.! – 5. rész – A pacal

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here