Feleségem naplója 1. rész – Kedves Marci!

"Két héttel a temetés után bukkantam rá az ágy aljára ragasztott dobozban. Leesett a tollam, de nem hallottam koppanni, így tudtam, hogy az ágy alá gurult. Ahogy lehajoltam, félig lógó felsőtesttel, orromon a szemüvegemmel, amellyel csak olvasok, megláttam. Nem illett oda."

Két héttel a temetés után bukkantam rá az ágy aljára ragasztott dobozban. Leesett a tollam, de nem hallottam koppanni, így tudtam, hogy az ágy alá gurult. Ahogy lehajoltam, félig lógó felsőtesttel, orromon a szemüvegemmel, amellyel csak olvasok, megláttam. Nem illett oda.

Széles ragasztószalaggal rögzítette valaki, olyannal, amilyennel a kartondobozokat zárják le, meg az elrabolt személyeket tekerik körbe egy széken. Hogy ez utóbbi miért jutott eszembe, nem tudom, talán, mert előző este egy skandináv sorozatot néztem, és abban láttam. Nyomasztó volt, tele csúnya emberekkel. Ezekben a filmekben nincs kiló smink a nőkön, ami nem baj. Mégis zavart, hogy a főhős kifejezetten kellemetlen arcú volt.

Nem értem el, hiába nyújtóztam, így lemásztam, és térdelve nyúltam be érte. Pókhálós volt odalenn, és bele is akadt a kezem. Senki nem takarított már hónapok óta, ezért nem volt min csodálkoznom.

 
 

Nem ebben az ágyban feküdt a feleségem. A másik szobában volt a közös ágyunk, ide csak vendégeket szállásoltunk el, például az utóbbi időben Dani anyját. Nem kedvelem, de szükség volt rá. Már azt se értettem, hogy miért hívják ők Daninak az én Daniella névre anyakönyvezett gyönyörű nejem, de megszoktam. Néha láttam, hogy az emberek felkapják a fejüket, ha így említem, de már csak mosolyogtam.

Hat közös év jutott nekünk. Ebből négy házasságban, az előző kettő ismerkedésben. Majdnem azt írtam, szerelemben, de ez hazugság lett volna. Kezdetben csak kóstolgattuk  egymást,  voltak pokoli veszekedéseink. Minden veszekedés apró dolog miatt robbant ki, és ha két makacs ember nem enged, akkor abból napokig tartó jégverem lesz.  Ha megkérdezte volna valaki Danit, ki kezdte a békülést, biztosan rám mutogatott volna, mert még azt se lett volna képes elismerni, hogy észre tért. Én se mondtam volna mást, mint az ellenkezőjét. Amikor terhes lett, megfordult a fejünkben, hogy a gyerekünk, ha örökli a természetünket, akkor pórul járunk vele. De a lányunk egy angyal lett. Hároméves, és tényleg tündér. Kicsit szeszélyes, de valljuk be, nem ilyennek képzeljük őket?

Dani egy éve lett beteg. Még csak huszonnyolc volt, így nem hittük, hogy elveszíthetjük. Ki gondolná, hogy egy ilyen fiatal nő szervezete nem tudja legyőzni a rákot? Senki, mert hinni akar. Gyűlölöm azokat, akik állítják, hogy a beteg feladta. Ki tudná feladni az életet, pláne, ha fiatal, férje és gyereke van? Még azok sem, akiknél már nem maradt, aki szeresse őket. Még ők is kapaszkodnak az életükbe.

Nem tudjuk, mi vár ránk odaát, ezért még az itteni rossz is jobb lehet. Tényleg nem akartuk felfogni, hogy vége lehet egy életnek ilyen gyorsan. És még ott volt a lányunk a babafürtjeivel és hisztijeivel. Érdekes módon, ahogy kiderült az anyja betegsége, mintha megértette volna, hogy zavarja őt ezekkel, és attól kezdve jó kislány lett. Csendesebb is, de ezen nem lepődtünk meg.

Tudom, hogy nem foghatta fel, mi zajlik, viszont érezte.

A napló egy vastag, barna fedelű füzet volt, amolyan mágneses kapoccsal, amit könnyedén ki lehetett pattintani. Nekem szólt, nekem íródott, tévedés ne essék, az első lapon az én nevem állt: Kedves Marci!

Így! Minden drága és egyéb fellengzős megszólítást mellőzve. Ahogy kinyitottam és megláttam, azonnal letettem. Mintha tüzes vassal értek volna hozzám, úgy égetett a megszólítás. Nem akartam egyetlen sort se olvasni arról, miként végrendelkezik. Azt se akartam tudni, hogyan bánjak a gyerekünkkel, mert még azt se tudtam, hogyan bánjak magammal. Képtelen voltam Noncsi lelkével törődni. Anyám haragudott is rám emiatt. Érdekes módon, anyósomék jobban elfogadták a tényt, ezért, elvitték magukhoz a kicsit. Biztonságban volt, és tudtam, nem hagyják magára. Rám azonban nem vigyázott senki, mert én felnőtt vagyok, no meg férfi, dolgozzam fel, ahogy akarom.

Hogy dolgozza fel az ember a felesége elvesztését? Mit kell ahhoz tenni, hogy ne gondoljon rá a nap minden percében, hogy tudjon aludni, és az utcán ne lássa folyton az arcát?

A halál az itt maradókra a legveszélyesebb. Ha már jönnie kell, és el kell vinnie valakit, vajon miért a fiatalok közül válogat? Miért nem jó neki az, aki már sokat élt, és előfordul, hogy vele menne? Ha hívő lennék, most átkoznám az istent. Az isten nem szereti az idős embereket, vagy unja őket. Ezt kell hinnem, különben nem válogatna a gyerekek és az ifjak közül. Tudja az öreg, mitől döglik a légy! Vágyik némi vidámságra és kacagásra?! Menjen a jó büdös francba! Ha egyszer találkozom vele, biztosan szemébe mondom.

Még nem sürgetem a találkozót, de beolvasni jó lenne. Dani haragudna rám ezekért a szavakért. Sose bírta, ha pöröltem istennel. Azt mondta, értsem már meg, hogy kis porszem vagyok, és ne ugráljak. De én ugráltam, mondván, nem félek, és ha el kell menni, akkor elmegyek. Mennyire megijedtem, amikor kiderült, hogy nem engem választott az öreg, nem a szomszédot, a kiállhatatlan Jóska bácsit, nem öreganyámat, aki anyám nagyanyja, és kilencvenhárom éves.

Neki a feleségem kellett, és ezt sose bocsátom meg neki. Amíg élek, haragudni fogok rá.

Kedves Marci!

Így kezdődik, pedig én minden vagyok, csak nem kedves. Nem bírom elolvasni, inkább félrehajítom. Ahogy leesik a földre és koppan egyet, azonnal utána nyúlok. Megsimogatom. Én barom, rajta van Dani keze nyoma, benne meg a lelke. Kis híján elsírom magam. Majd megtörlöm a fedelét, és a párna alá dugom. Mennem kell az oviba, Noncsi vár.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here