Zsombor – Egy vacsora és egy cserfes kiscsaj
Már majdnem készen lettem az aznapra felhalmozott szerződésekkel, amikor Judit hívott és egy nagyon rossz beszélgetést folytattunk. Én, marha soha nem mondtam el neki, hogy az öcsém kiköpött én, tényleg nagyon hasonlítunk egymásra egypetéjű ikrek lévén. De ez csak addig van így, amíg valaki meg nem ismer bennünket.
Az tény, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy esetleg látni fogja őt a városban, és majd azt gondolja róla, én vagyok. Nagy ez a város, esélytelennek tűnt, hát nagyot tévedtem.
És abba meg pláne nem gondoltam bele, micsoda kavarodást okoz majd ez. A telefon után tudatosult bennem, hogy mennyire rosszul érintette Juditot a látvány. Piszkos kemény lehetett találkozni úgymond velem, és látni, hogy nem reagálok rá.
Most is, mint legtöbbször meggyőződhettem arról, hogy Judit szeret engem. Nem azért, mert fájt neki, hogy mással látott, inkább azért, ahogy megkönnyebbül és amilyen boldog lesz, amikor kiderül, hogy tévedett. Mióta vele vagyok, talán kicsit jobban belelátok a női lélekbe. Hangsúlyozom, nem nagyon, épphogy kevéssé jobban, mint eddig.
Miután átbeszéltük a dolgot, fantasztikus dolog történt: meghívott vacsorára hozzájuk méghozzá úgy, hogy nem terveztünk előre semmit. Random vacsora lesz, hadd találkozzak a lányával, akinek nem mondjuk meg okvetlenül, hogy együtt vagyunk, inkább ismerkedünk egymással.
Nem akarok rosszban lenni vele, és azt se szeretném, ha gyűlölne. Apja helyett apja meg soha nem tudnék lenni, mert röhejes is lenne, meg teljesen abszurd.
Majd úgy teszünk, mintha szimplán a munkatársa lennék, akit elhívott egy finom tésztavacsorára.
Még nem voltam nála soha. Tudom, hogy emiatt is izgul, de nem hinném, hogy a lakás számít egy kapcsolatban. Engem nem érdekel, mennyire kicsi vagy kényelmetlen, nem azért megyek, hogy ezzel foglalkozzak. Egy biztos, van bennem is egy adag feszültség. Soha hasonlót át nem éltem, és most egy kiskamasz véleményétől jobban félek, mint az érettségitől. Vajon mivel kenyerezhetném le? Mennyire kell viccesnek, jó fejnek lenni egy kislánnyal? Vajon melyik a jobb: ha kislányként vagy nagyobbacskaként kezelem? Tudom, hogy ezek furcsa kérdések, de tényleg soha még hasonló szituációban sem voltam.
Mivel egyszerű kollégaként érkezem, úgy döntök, viszek egy üveg bort, virágot, és Anitának csokit. Ezekkel nem lehet melléfogni.
Amikor megállok a parkolóban, esküszöm, jobban ver a szívem, mint amikor a folyosón Rátkay tanár úr magyar szóbelijére vártam. Az irodalom sose volt erősségem, de akkor kis híján kiugrott a szívem a helyéből, ahogy most is.
Kiszállok, fogom a bort és a virágot, a csokit meg majd elejtem, de aztán összekapom magam. Nem lehetek ennyire gyáva egy tini előtt. És mi van, ha nem vagyok neki szimpatikus? Megy tovább az élet, és kész. Az is megeshet, hogy ő nem rokonszenves nekem. Megrázom magam és minden határozottságomat magamba sűrítve elindulok a ház felé.
Becsengetek, várok. Judit kérdezés nélkül kitárja az ajtót és kétségem sincs afelől, hogy mennyire örül nekem. Nem borul a nyakamba, csak udvariasan megpuszil, így egyeztünk meg. Én is játszom a szerepem, ezért átnyújtom a kis frézia csokrot és a bort. Anita ekkor óvakodik elő a szobájából.
– Szia! – köszön rám keresetlen egyszerűséggel. – Te vagy anya munkatársa? Mondta, hogy beugrasz vacsorára, mert nincs senki, aki főzne rád.
Elnevetem magam. Van ebben némi igazság magamat leszámítva.
– Zsombor vagyok és tényleg nincs – mondom somolyogva, miközben Judit a szemét forgatja és próbálja jelezni, hogy mindenre helyeseljek. Veszem a lapot.
– Akkor nem baj, hogy jöttél, anya nagyon jól csinálja a carbonara tésztát. Az a kedvencem az összes tészta közül.
– Farkaséhes vagyok – jegyzem meg. Judit elveszi a kabátom és felakasztja a csöppnyi előszobában. Valóban kis helyen laknak, de otthonos, elegáns és minden szegletében jellemző a kedvesemre.
– Anita, légy szíves, teríts meg! – mondja a lányának. – Addig megkínálom valami itallal a vendéget.
– Igenis, főnökasszony! – szalutál a kislány.
– Látod, mekkora bohóc? – mondja nekem félhangosan. Anita persze vihog, mert mindent hall.
– Mit kérsz inni? Van kóla, víz meg talán egy kis almalé. Gondolom, vezetsz, ezért nem kínálok egyebet… Habár a bor…
– Nem, a bor egy másik alkalomkor jó lesz, most viszont kólát kérnék!
Ezalatt a kislány látványosan sokáig pakolgatja a tányérokat, igazgatja a szalvétákat és nem tudom nem észrevenni, hogy engem figyel.
– Neked van gyereked? – kérdi váratlanul.
Nem néz rám, de azért tudom, hogy érdekli a válaszom. Nagyon hasonlít az anyjára, nem külsőleg, inkább gesztusaiban. Az biztos, hogy nagyon szép lány, idővel biztosan meggyűlik a baja az anyjának.
Ettől a gondolattól kicsit elrestellem magam… Miféle klisékben gondolkodom én? Basszus, tényleg öregszem, ha ilyesmik jutnak eszembe.
– Nincs – mondom gyorsan.
– És feleséged?
– Az sincs.
Rám néz és vizsgáztat tovább.
– De ugye szeretnél?
– Feleséget vagy gyereket?
– Gondolom mindkettőt, mert ez együtt jár.
– Ezen még nem gondolkodtam.
Felhúzza a szemöldökét. Nem érti a válaszom. Mondjuk én sem.
Judit épp a tésztát szűri le, és nem avatkozik még véletlenül se a beszélgetésünkbe. Tudom, titkon élvezi, hogy kutyaszorítóban vagyok.
– Hogyhogy nem gondolkodtál? Már elég öreg vagy ahhoz, hogy családod legyen.
Erre kirobban belőle a nevetés és kis híján kiborítja a tésztát a mosogatóba.
Érzem, frappánsan kell válaszolnom, ami hirtelen nem megy.
– Igazad van – közlöm lassan és lázasan gondolkodom, mit is mondjak még. – Egyszerűen még nem találtam magamnak olyan lányt, akit szívesen elvennék.
– Az meg hogy lehet?
– Anita, zavarba hozod a vendéget. Nem kellemes ilyesmiről faggatni valakit.
– Jaj, anya, ne légy ilyen! Zsombor szívesen válaszol nekem. Igaz, Zsombor?
Hát lehet erre igazat felelni. Inkább vadul bólogatok.
– Na, látod? Csak azt nem értem, miért nem sietsz megházasodni, ha nincs, aki főzzön rád.
Megint nevetünk. Judit felpúpozza a tésztát egy üvegtálban, majd a szószt mellé teszi egy másikban. Egy kisebb tálkában létféle sajtot is odakészít.
Int a fejével, hogy foglaljunk helyet.
– Szerintem, most hagyd a vendéget, hadd egyen, mert hallottad, hogy éhes. Talán kicsit fellélegzik már, mert eddig levegőt sem vett, úgy lerohantad.
Az este további részében megtudok mindent Anita baráti köréről, arról, hogy Judit szigorú anya, de ezt persze viccesen meséli Anita, hiszen látom, hogy imádattal csüng anyján. Ahogy befejezzük az evést, már pattan is fel és közli, hogy neki sürgősen beszélnie kell a barátnőivel, mert érdekes dolgokat kell megvitatniuk.
Végül pedig hozzáteszi, hogy tudja, hogy a felnőttek szeretnek egyedül lenni, az apukája is sokszor mondja, ha nem tudja őt lerázni.
Vicces, életrevaló, gyorsan megkedvelem. Úgy érzem, én is jó benyomást tettem rá, de persze nem tudja, hogy az anyja barátja vagyok, munkatársnak meg megfelelek.
Ahogy átvonul a szobájába, azonnal megölelem Juditot.
– Annyira hiányoztál – mondom neki. – Pocsék érzés volt, hogy nem érhettem hozzád.
– Ha már olyan öreg vagy, hogy nősülnöd kellene, akkor kérlek, ne ölelgess engem – nevet hangosan és a szeme tele vidámsággal.
– Na, hallod, ezt se mondta még senki, de eljött az ideje…
– Ugye nem haragszol Anitára? Mindig is túlságosan nyílt mindenkivel. Néha szeretném, ha visszafogottabb lenne.
Legyintek.
– Szerintem, így jó, ahogy van. Egy dologban azonban igaza van: a tésztád fantasztikus. Azt hiszem, gyakrabban kell jönnöm, hiszen nincs senki, aki főzne rám.
Arcomon vigyor, Judit finoman meglegyint.
– Ma délután nem hittem volna, hogy ilyen kedélyesen csevegünk majd pár órával később…
Hallgatok. Az én hibám, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam és hagytam, hogy mást higgyen, pedig megelőzhettem volna a kínos szituációt.
– Haragszol még rám, amiért nem mondtam el, hogy van egy ikertesóm?
– Nem, dehogy! Látod, minden jól alakult. De azért azokat a perceket nem kívánom senkinek.
Odalépek hozzá, átölelem. Nem tiltakozik. Megcsókolom, és azonnal érzem, hogy elönt a vágy. Nagyon szeretném kihámozni csinos ruhájából, kibontani a haját és végigcsókolni a tarkóján lévő apró hajszálak tövét. De nem lehet, ezért igyekszem visszafogni magam.
Inkább leülünk tisztes távolságra egymással szemben és hagyom, hogy elmesélje nekem a barátnője lányát, és mindent, amit az ügyben kiderített. Erősen kell koncentrálnom a mondandójára, mert ha a szájára téved a tekintetem, azonnal erőt vesz rajtam a kívánás. A büdös francba, akarom ezt a nőt mindenestül, ahogy van.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
