Ha kalózokra gondolunk, mindenkinek ugyanaz a sztereotípia jelenik meg, amit a filmeken látunk: fejkendő, halálfejes zászló, szemkötő, vagy rumot vedelő matrózcsapat stb. Gondolatainkban gyakran ezek az emberek valamiféle romantikus klisé mögé bújnak, és természetesen csak a rosszakat bántják, no meg olyanokat fosztanak ki, akiknek túl nagy vagyonuk van, és mindeközben arra is van idejük, hogy női szíveket raboljanak. A valóság, főleg a 21. századi azonban egészen más.
A kalózok kegyetlen támadók, és kíméletet nem ismerve próbálják megszerezni a hajók rakományát. Kisebb hajókat is megközelítenek, olyanokat, amelyeken gazdag utasok szeretnék körbeutazni a földet, vagy egyszerűen hosszabb nyaralást terveznek, mert megtehetik. Ezek a rablók fegyverekkel alaposan felszereltek, és nincs bennük szemernyi romantikus hajlam sem, mert semmi más nem érdekli őket, csak a pénz. A legnagyobb veszélynek jó ideig a teherhajók voltak kitéve, de a kalózok idővel rájöttek, hogy az emberélet sokkal értékesebb, ezért mostanában inkább túszokat ejtenek jóval nagyobb pénzösszeg reményében. Gyakran csapnak le szorosokban, ahol a hajóknak lassítaniuk kell vagy nyílt vizeken, amelyeken nincs megfelelő védelem ellenük, mert az ún. „senki földjén” vannak. Manapság már nem nagy vitorlásokkal közelítik meg a kiszemelt áldozatot, és nem szemtől szemben próbálnak harcolni, hanem az éjszaka leple alatt kis csónakokkal, alattomosan, rajtaütve a hajók csekély számú legénységére.
Egyre nehezebb elfogásuk után elítélni őket, mert már más törvények uralkodnak, mint hajdan, amikor akasztás járt érte. Most még az is gondot okoz, hogy kiderítsék személyazonosságukat, ezért előfordul, hogy elengedik őket, mert nem tudnak mit kezdeni velük. A hatóságok attól is tartanak, hogy a nagyon szegény országokból érkezők „boldogan” vonulnak, vonulnának börtönbe, mert ott sokkal jobb életkörülményeket találnak, mint hazájukban. Emiatt nem szeretnék azt sugallni, hogy tárt karokkal várják őket.
Azt hinnénk, a kalózkodás tipikusan férfi dolog, de már az 1700-as években is, amikor ez a tevékenység fénykorát élte, voltak női kalózok is. Az egyik leghíresebb hölgy Grace O’Malley volt, aki beleszületett a rablásból élők bandájába és olyan sikeres lett, hogy húsz hajóból álló flottát vezetett. Kopaszra borotválta a fejét, és mérhetetlen erejéről legendákat zengtek. Állítólag egy nappal szülése után már csatasorba állt és küzdött. Még I. Erzsébetet is simán átverte azzal, hogy idős, beteg asszonynak adta ki magát, és bármit megígért neki, csak engedje el fiait. Természetesen szavát nem tartotta be.
A másik ilyen hölgy Mary Read volt, aki férfiruhába bújt, és rendíthetetlenül harcolt a férfiak oldalán. Azt azonban el kell mondani róla, hogy az efféle ruházat korántsem volt szokatlan számára, mert kiskorától fiúnak nevelték. Csak így menthette meg családját az éhenhalástól, ugyanis nagyanyja csak a fiúkat volt halandó támogatni, Mary féltestvére azonban korán elhunyt. Így lett ő Mark. Végül mégis elfogták és csak úgy úszta meg a kötelet, hogy bevallotta, hogy nő és terhes is. Mégis nem sokkal később betegségben elhunyt.
Csen-Ji sao prostituált volt egy kínai városkában, amikor úgy érezte, más módon is szerezhet pénzt. Férjhez ment a kor leghíresebb kínai kalózához, akivel sokáig hírhedt párost alkottak. Hatalmas, mintegy száz hajóból álló flottát vezényeltek, míg a férj egy szép napon el nem halálozott. Csen-Ji sao nem búslakodott sokáig, hanem szeretőjénél keresett és talált vigaszt, aki második férje lett. 1810-ben Nagy-Britannia és Portugália is rájött, hogy tehetetlen a kalózokkal szemben, így amnesztiát ajánlott nekik, amit Csen-Ji sao és férje el is fogadott, és ettől kezdve tisztességes életet próbált élni. Már csak szerencsejátékokkal foglalkozott, míg párja hivatalnok lett.
Hogy manapság milyen arányban vannak jelen a nők a kalózkodásban, nem tudni, de bizonyára nem kell már álruhába öltözniük, és az is biztosra vehető, hogy nem maradnak ki belőle, ahogy semmilyen más tevékenységből sem.
Kép forrása: Pinterest
