“Kezdj új életet!” Vannak, akik nagyonis megtették

A közelmúltban több duplikált életre is fény derült. Két vagy több feleség, több, akár ugyanazt a nevet viselő gyermek, két otthon, két teljesen más identitás.

A bizarr sztorik közül is talán Richard Hoagland története a legelképesztőbb. A férfi 1993 február 10-én felhívta a feleségét, Lindát, azzal, hogy nagyon rosszul érzi magát, ezért bemegy a kórházba. Onnan azonban már nem tért haza. Egy idő után aztán halottá nyilvánították.

A felesége csak 23 évvel később tudta meg, hogy élete egykori párja, az ő szeretett Richardja nem csak, hogy nem halt meg, de egy új személyazonossággal éli világát új feleségével és annak fiával.

Új neve Terry Symansky volt: ezt egy 1991-ben elhunyt férfitől “kölcsönözte”. A turpisságra akkor derült fény, amikor az igazi Terry Symansky unokaöccse családfa-kutatásba kezdett, és az interneten döbbenten talált rá évekkel korábban elhunyt “nagybátyjára”, aki elvileg nem sokkal azelőtt megnősült és pilóta vizsgát tett. Richardot ekkor csalásért feljelentették, és kénytelen volt szembenéznie a múltban “felejtett” nejével, Lindával, valamint két fiával is.

Az eredetileg Új-Zélandon élő Alec Stevenson Ausztráliában kezdett új életet. Nem is lett volna ezzel semmi baj,

csak azt felejtette el közölni az új feleségével, hogy ő tulajdonképpen nős, és három gyermek apja.

A dolog azért is pikáns, mert Alec, a liberális katolikus egyházban lelkészként szolgáló férfi rendszeresen adott össze párokat. Sőt, Alec még ezt is überelni tudta: két különböző asszonytól született két gyermekének is ugyanazt a nevet adta. Alec Stevensont Canberrában bigámiáért elítélték és felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Mischele Lewis az amerikai Hadügyminisztériumban találkozott az éppen ott dolgozó brit Liam Allennel. Egymásba szerettek, Mischele teherbe esett és boldogan mondott igent Liam lánykérésére. Aztán egy napon, amikor belenézett vőlegénye tárcájába, fény derült a férfi piszkos múltjára. Az igazi neve ugyanis William Allen Jordan volt, a Google szerint pedig

hazájában hírhedt házasságszédelgőként tartják számon.

Egy online könyvre is rábukkant, amelyet Liam második felesége írt mindazokról az aljas csalásokról, amelyeket a férfi elkövetett ellene. Mischele értesítette a hatóságokat, de Liammel maradt, hogy minél több bizonyítékot szerezhessen ellene. Nem akarta, hogy ez a becstelenség más nőkkel is megtörténhessen. Liamot, azaz William-et végül többrendbeli csalás miatt elítélték.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here