A világon a legtermészetesebb dolog az lenne, ha kiállnánk magunkért. Vajon mi lehet ennek az akadálya? Miért nem tudunk a saját véleményünk mögé állni teljes vállszélességgel? Miért nem vagyunk elég erősek, hogy vállaljuk szavaink, tetteink következményét?
Mindez persze fakadhat abból is, hogy nem vagyunk elég bátrak. Meglehet, hogy bizonytalanok vagyunk döntéseinket illetően. Hogy ez miből fakadhat, annak is ezer oka lehet. Tévedhettünk sokszor, és ezt az orrunk alá dörgölték. Vagy nem tévedtünk, mégse hagyták kimondani, amit gondoltunk. Ez eredhet a neveltetésünkből is. Szüleink egyszerűen nem voltak kíváncsiak az érzéseinkre, gondolatainkra, és azokat belén fojtották. A 21. század embere ezt a tényt nehezen tudja feldolgozni, ugyanis ma úton-útfélen kimondjuk, amit gondolunk, és a gyerekeket is sokszor felesleges döntésekre kényszerítjük. Pár évtizeddel ezelőtt azonban közel sem volt ennyire természetes, hogy kimondjuk, ha valami ellenünkre van, bánt, de az örömünket is ugyanígy palástolnunk kellett, mondván, nem kíváncsi arra senki. Folyamatosan arra tanítottak, szocializáltak bennünket, hogy hallgassuk el, ami kikívánkozik belőlünk. Még akkor is, ha az a mi érdekünket szolgálja. Ma a másik véglet zajlik: akkor is beszélünk, véleményt mondunk, akkor is harcolunk magunkért, ha semmi szükség nem mutatkozik. Tulajdonképpen mindenért harcolunk a harc kedvéért. Sokszor az az ember érzése, hogy nincs semmiféle belső nyugalmunk, de nem is akarjuk, hogy legyen. A világ küzdelmek hadszíntere lett, de már nem azoké, amelyek igazán fontosak.
Visszatérve az önmagunk védelmére: végtelenül fontos, hogy rájöjjünk, kik vagyunk és mit akarunk, mert csak ekkor tudunk eredményesen küzdeni. Olykor magunkkal se egyszerű, más esetben azonban akkor is ki kell állnunk, ha mindenki ellen megyünk. Nem szabad mindenkor elhinnünk, hogy a többség szava a nyerő vagy a döntő. Nekünk kell felülbírálnunk ezt, és el kell hinnünk, tudnunk kell száz százalékban, hogy amit akarunk, amire vágyunk, jó. Porszemek vagyunk a világmindenségben, elképesztően jelentéktelenek, de a földi világban, amelynek ideig-óráig a részesei vagyunk, úgy kell élnünk, hogy ne hagyjuk eltiporni, megalázni magunkat.
Higgyük el, kevesen emelnek szót az érdekünkben. Előfordulhat, de az én megérdemlem, nekem jár-világban nem törekszenek sokan mások miatt szólni, vagy támogatni másokat, mert manapság az önérvényesítés mindenki számára a legfontosabb. Mondhatjuk bátran, sokkal erőszakosabbá, könyörtelenebbé vált a világ, és igazunk is lesz, bár régen sem volt díszmenet az élet.
Ha kiállunk magunkért, képesek leszünk jobban becsülni és szeretni önmagunkat. Ez fordítva is igaz. Senki helyettünk nem fog megfelelő önbizalmat tolni belénk. A család az egyetlen hely, ahol ezt megalapozhatjuk. Ha meg velünk nem tették meg, akkor ideje, hogy változtassunk ezen. A nevelés erre a legjobb. Ez nem jelenti, hogy folyton csak dicsérnünk kell a gyerekünket, hanem építő jelleggel, keretek közé téve, igenis bírálnunk kell őket, meg kell mondanunk, mutatnunk, hogy miben hibáznak, mert ha mi nem tesszük, megteszi más. A rossz, semmitmondó dicséret, amelyet folyton sorolunk, nem visz előre. Az egész élet arról szól, hogy minden változik: a jó, a rossz, az öröm, a bánat, a siker és a kudarc is. Ha mi esetleg nem kaptunk elég jó szót, dicséretet, akkor most adjunk mi. Legyünk jobbak, mint a szüleink, a környezetünk, úgyis mindig őket kritizáljuk, hibáztatjuk. Merjünk jókat mondani magunkról, merjük kimondani, ha valamiben célt értünk, de ne feledjük el bevallani, ha tévedtünk, vagy épp melléfogtunk. Az egyensúly a lényeg. Ekkor vesznek bennünket komolyan, ekkor fognak értékelni, és nem akkor, ha panaszkodunk vagy áskálódunk.
Egyetlenek és megismételhetetlenek vagyunk. E szerint kellene élnünk, de ezt sem kell túlzásba vinni, gondoljunk csak a millió galaxisra, amelynek egyetlen apró bolygóján élünk milliárdok társaságában, akik nálunk jobbak, eredményesebbek, netán rosszabbak, ostobábbak. Emberek vagyunk, adjunk ennek hangot és teret, de ne úgy, hogy másokat eltiporunk. Kiállni magunkért nagyon fontos, de legyalulni a világot nem az.
Kép forrása: Pinterest
