Iván nem volt gyáva, de ereje sem volt harcolni, elvégre ő mondta, hogy legyen vége. Ő akarta szánt szándékkal elveszíteni a lányt, mert úgy hitte botor módon, hogy jobb lesz nekik. De semmivel nem lett jobb, mert úgy feküdt, úgy kelt, hogy Zsuzsó után sóvárgott, és nem múlt el nap, hogy ne akart volna utánamenni.
Aztán megrázta magát, és azzal győzte meg, hogy az igazi férfi nem váltogatja a véleményét naponta, mint más az alsónadrágot. Ha kimondta, akkor ahhoz kell tartania és kész. Ez azonban közel sem bizonyult könnyűnek. Mezőszék üres lett a lány nélkül, aki hiába nem volt ott az év nagy részében, mégis tudta, hogy odatartozik. Eger utcáit járva számtalanszor vélte látni karcsú alakját, finom járását. Amikor majdnem utána eredt, az ismeretlen vagy megfordult, vagy tett egy olyan mozdulatot, amelyből kiderült, hogy még véletlenül se az ő szerelme. Hogy is lenne, hiszen Milánóban van?!Két hónapja, azaz hatvan napja nem látta, ami elviselhetetlennek tűnt.
És akkor döntötte el, hogy ha lebonyolítják a Pinc Cats körüli bérleti vitákat, és kiegyezik az öccsével, azonnal kocsiba ül és elmegy a lányért. Vagy a lányhoz. Elege volt már a klubból, a körülötte lévő bonyodalmakból, a tisztázatlan ügyekből, amelyekbe Áron egyre jobban belefolyt. Próbálta megállítani, de a fiú legyintett és közölte, hogy tisztességes módon kevesen gazdagodtak meg a világban. Ha neki ez büdös, akkor menjen isten hírével.
Ekkor támadt az az ötlete, hogy kilép. Végleg. És ha megteszi, biztosan szerez jó pontot Zsuzsónál, pláne a szüleinél. Nem hitte, hogy menten angyalnak fogják látni, ez nyilvánvaló volt, de hátha megpróbálják elfogadni, hogy szereti, és ezért minden áldozatra képes.
Így valóban megnyugtatta a lelkiismeretét, és Áronnal hosszas huzavona, kisebb-nagyobb alku árán megegyeztek, hogy kiszáll és átengedi az egész bárt. Áron úgy örült, mintha karácsony lett volna. Végre szabad kezet kapott, és ettől teljesen elszállt. Maga előtt látta a tornyosuló forintkötegeket és a lehetőséget, amely majd Amerikába viszi, az álmok hazájába.
Amikor eljött a május tizenharmadika, közjegyző előtt, hivatalosan is megkötötték a szerződést, amelyben Ároné lett minden. Kifizette a bátyját, és elengedte. Annyit mondott neki, hogy meg fogja bánni.
– Dehogy fogom, öcskös! – felelte ő nevetve.
– Ugyan már! Ne légy naiv! Te is tudod, hogy manapság a legtöbb pénz a piában és a nőkben van. No, meg a drogban.
– Én nem hiszek ebben. Ne hidd, hogy nem tudom, hogy halom pénzt hoznak, de nem akarok többé nyugtalanul aludni. Nevess ki, de családot akarok.
– Családot? – gúnyolódott Áron. – Persze, hogy a fenébe ne akarnál, de azért ne tagadd, hogy inkább Zsuzsót akarod. De egy szoknya miatt feladni egy ekkora üzletet, nagy marhaság!
– Szerinted! Bevallom, féltelek, mert nem látom, hogy neked is lennének hasonló terveid! – Iván öccse szemébe nézett, aki fekete bőrdzsekijében úgy terpeszkedett az iroda foteljében, mint egy kiskirály.
– Te elfelejted, hogy mennyire fiatal vagyok! Mit akarsz tőlem? Éljek valami nyomorult faluban hat gyerekkel és azt lessem, meg tudom-e etetni őket? Dolgozzak estétől reggelig azért, hogy épp, hogy ne haljunk éhen? Felejtsd el!
– Szüleink, nagyszüleink se éltek másképpen, és mi itt vagyunk. – Iván hangjában volt némi keserűség, mert érezte, hogy Áront nem tudja megállítani azon az úton, amin elindult. Ez az út lehet, hogy egyelőre bankjegyekkel volt kidíszítve, de nem volt kétsége afelől, hogy nem egyenes Meglesz az ára. Ha mások is ráharapnak az üzletre…Márpedig a pia és cigaretta csempészet, no meg a kábítószer sose lesz veszélytelen.
– Igen, ebben igazad van, bátyuskám! Épp ezért nem akarok hasonlót. Elegem van már ebből a nosztalgiából! Megváltozott a világ, nekünk is változnunk kell.
– Ez igaz, csak nem mindegy, hogy hogyan. Én más utat akarok.
– Tegyél úgy, de engem hagyj! Itt leszek neked bármikor, de ettől a pillanattól kezdve, a magam ura akarok lenni. Ha szarságot csinálok, majd tanulok belőle. Vagy nem. De az én szarságom lesz, és nem keverek bele senkit.
– Ahogy jónak látod!
Azzal Iván felállt és elhagyta az irodát. Észre se vette, hogy mennyire megkönnyebbült, csak akkor, amikor a kocsijához ért és beült. Irány Milánó, mondta magának. Irány egy új élet, ha Zsuzsó még szereti.
Az a nyomorult autó azonban halkan pukkant egyet, aztán elnémult. Bárhogy próbálkozott, a járgány megadta magát.
– Ennyit az új életről! – gondolta dühösen. – Jól kezdődik.
Így az indulást el kellett halasztania, sőt egy vagyonba került a motor megjavítása. Legszívesebben kidobta volna a kukába a kocsit, de most nem volt ideje új után nézni. Viszont biztos lehetett benne, hogy alaposan átnézik. Mire készen lett vele Gyuszi haverja, baráti áron is alaposan megkopasztotta.
Olyan vadul és türelmetlenül nyomta a gázt, hogy már-már attól lehetett tartani, hogy megállítják az úton, ezért megpróbálta lenyugtatni dübörgő szívét.
A határon viszonylag gyorsan átjutott, és amikor meglátta a Milánó táblát az út mentén, egyre idegesebb lett. Mi van, ha hiába jött? És ha Zsuzsó már nem szereti? Egy remek új helyen él, új emberek között, akik szeretik, hiszen ki ne szeretné őt. Nem tudott nem gondolni arra, hogy észre fogja venni más is, hogy a lány gyönyörű. Aztán ezek az olasz dzsigolók ki tudja, milyen trükkökkel, de képesek lesznek elfordítani tőle a szívét.
Ahogy beért a városba, azonnal látta, hogy bulihangulat van. Megérezte, hogy nem mindennapos esemény közepébe cseppent. Szombat volt, hullámzott a tömeg, mindenhol mutatványosok, koncertek, játékok folytak, ahol csak volt egy talpalatnyi hely a dóm környékén. Az emberek jól öltözöttnek, vidámnak tűntek, messze volt mindez a magyar valóságtól. Kicsit össze is szorult a szíve.
Elég gyorsan megtalálta a házat, ahol Zsuzsó vendégeskedett és dolgozott. Giulia asszony sajnálkozva közölte, hogy a lány nincs odahaza. Egy barátjával bálba, vagy ahogy ő mondta fiestára ment. Elmagyarázta, hogy juthat oda Iván, de látszott az arcán, hogy nem örül maradéktalanul Iván megjelenésének. A fiú érezte, hogy valami nem kerek.
Aztán ott a palazzo kertjében minden világos lett. Mielőtt megtalálta volna a lányt, már inába szállt a bátorsága. Neki, aki arra született, hogy hódítson, ott meg úgy viselkedett, mint egy csalódott kamasz. Amikor megpillantotta Zsuzsót, aki annyira gyönyörű volt, mint még soha, összeszorult a szíve. Nem volt egyedül. Ezért nem ment oda hozzá. Úgy leste, mintha attól tartana, hogy bekövetkezik, amit várt. Be is következett. Az a nyikhaj folyton a nyakán lógott, aztán felment a színpadra, tapsoltak neki, majd Zsuzsó első lett. Milánó legszebbje. Elöntötte a büszkeség, és már lépett is volna ki a tömegből, ha nem látja meg, hogy az a srác megpuszilja, és megöleli. Sütött róluk az összhang. Látszott, hogy egymáshoz tartoznak. Már nagyon szégyellte, hogy előzetes jelzés nélkül beállított. A francnak kellett levezetnie több száz kilométert, hogy pofára essen? Ennyire nyilvánvalóan nem számított a kudarcra.
Amikor fellőtték az első tűzijátékot, megfordult, és eltűnt a tömegben. Nem tartozott oda, nem akart tovább maradni. Zsuzsó viszont már otthon volt, hiszen jól beszélte a nyelvet, barátja volt, és az az asszony se mondta neki, hogy nagyon várta már a lány.
Visszaballagott a kocsijához, beszállt és egy hatalmasat csapott a kormányra.
– A rohadt életbe! – kiáltotta. – A rohadt, szemét mindenségit ennek a világnak! Hogy lehet minden ekkora rakás szar?!
Azzal kétségbeesetten gáz adott és kis híján beletolatott egy apró Fiatba. Szentségelt egy újabbat, aztán elindult haza. Haza, ahol nem várta már senki és semmi.
Kép forrása: Pinterest
