Két évvel később
Zsuzsó a tükör előtt állt és a ruháját nézte. Szép, állapította meg. Nagyon szép, ahogy ő is az volt azon a napon, ami élete legszebb napja lett, bár ezt sokáig nem merte elhinni. Az elmúlt két év nem volt könnyű, de minden pillanatát szerette. Azért, mert megélt benne jót is, rosszat is, voltak kemény időszakok, de semmit nem bánt meg.
Azon a napon, amikor szinte napra pontosan két éve elment a Pink Catsbe, megváltozott az élete. Ezt sokszor mondják az emberek, ő mégis tudta, hogy ebben nincs semmi túlzás. Ivánnal megkapta a boldogságot is. Persze nem rózsaszínű habos-babos boldogság volt ez, mégse cserélte volna el semmiért. Anyja és apja nem repdestek az elején. Annyit kértek csak, hogy Zsuzsó feltétlenül diplomázzon le, és ha akkor is dúl a szerelem, áldásukat adják.
Az első pár hónapban a nagy kibékülés után, keveset jártak a lányékhoz, mert István nem ölelte keblére a fiút, tudva, hogy nem egy makulátlan srác, de hát ki az ebben a zűrzavaros világban. Egyet azonban lassan megértett: szereti a lányát, és képes a csillagokat is lehozni érte. Bármit kérhetett volna tőle, mindent megtett volna, de ő csak annyit mondott, hogy a jövendő veje, már ha az lesz, vállaljon valami rendes munkát, és ha lesz neki, akkor ő egy rossz szót se fog szólni. Iván bólogatott, és határozott igent mondott erre. Egy takarító céget alapított, amelyben először csak hatan voltak, aztán már tízen. És lassan nőni kezdett a vállalkozás. Végül áttelepült Pestre, ahol irodaházak profi takarítását vállalták, majd valaki, Zsuzsó nem sejtette, de egy régi kuncaft a Pink Cats-ből, akinek szimpatikus volt a fiú, felajánlotta, hogy az emberei a metró kocsik rendben tartását is vállalják el. Így lassan ötven munkása lett, akik szerették, becsülték őt, ő pedig megfizette őket becsületesen. Neki az irányítás volt a feladata, végül azonban azt is átadta, és színtiszta bőr olasz lábbelik és táskák behozatala felé fordult. Nagy lett a lett irántuk. Iván megszedte magát, és ez Istvánnak már jobban tetszett.
Zsuzsó elvégezte a tanítóképzőt, és már alig várta, hogy taníthasson. Az első hetek után már biztos volt benne, hogy őt a jó isten is erre teremtette, bár nem sokat keresett. Mégis örömmel járt dolgozni Mezőszék egy újonnan nyíló magániskolájába, ami eleve nagy szó volt. Az emberek el se tudták képzelni, hogy van ilyen, de egy Hollandiából hazatelepülő idősebb hölgy fantáziát látott benne. Természetesen a környező városokból is hoztak gyerekeket, mert ez a magánsulis dolog menőnek számított. Az országban alig akadt még ilyen kezdeményezés, főleg nem arrafelé, amerre ők laktak. Kelet-Magyarország azonban nem hagyta magát, be akarta érni a nyugatot, ahogy mindig.
És most a tükör előtt állt, hófehér santung anyagból készült pazar ruhájában, és azt várta, hogy megérkezzen Karola és Juci. Még korán volt, de nem bírta ki, hogy ne bújjon bele a ruhába. A lányok ismerték őt, nem is számítottak másra. Olyan sikítással estek be az ajtón, mint kamaszkorukban, amikor minden szóra visongva tudtak nevetni, még ha a vicceshez köze sem volt.
– Juhé! Azt kurva…– kiáltott fel Karola, és gyorsan szája elé kapta a kezét.
– Micsoda beszéd ez! Normális vagy, a lányom még eltanulja! – rivallt rá röhögve Juci.
– A lányod még nem hall semmit odabenn! – szólt rá amaz. – De most mondd, hogy nem bombázó?! Jaj, magasságos szűzanya, belőlem meg egy fehér konyhaszekrény lesz egyszer!
Ezen mindhárman visítva nevettek.
– Nem viccelek! Megint híztam két kilót! Két hét alatt. Én nem értem.
– Jól van, Kari, ne aggódj, mire megjön az igazi, le fogsz fogyni! – jegyezte meg Zsuzsó.
– Boldog vagy? – nézett rá Juci, aki rózsaszínű ruhájában, hat hónapos terhesen enyhén emlékeztetett egy vattacukorra.
– A legboldogabb! – válaszolta a lány. – Nem hittétek, mi, hogy eljön ez a nap?
– Nem igazán! – mondták egyszerre.
– Bevallom, én se mindig. De semmit nem akarok jobban, mint Iván felesége lenni, gyerekeket szülni és boldogan élni az idők végezetéig.
– Pfuj, nem vagy te egy kicsit nyálas? – fintorgott Karola. Rajta lila ruha volt, mondván az a kedvenc színe. A fején lévő virágdísz kiemelte szeme színét, de az igaz volt, hogy a ruha néhol feszült rajta. Zsuzsó nem akarta megbántani, ezért nem vágott vissza, ahogy szokott.
– Az vagyok! Cseppet se érdekel, hogy ez tetszik-e neked vagy sem. Ma lehetek akármilyen!
– Igaz, igaz – bólogatott Juci. – Azért csendben megjegyezném, hogy szívesen elkezdeném a sminkelést, mert még lekésed az esküvőd. Vedd le ezt a csodát, mert nem állok jót magamért.
A menyasszony kelletlenül kibújt a csodálatos, vállát látni engedő szépségből, és feltette újra fogasra. Épphogy lehuppant a székre úgy melltartóban, bugyiban, kopogtak.
– Tilos az átjárás! – sikoltott Karola. – Iván, menj innen!
– Csak én vagyok – mondta valaki halkan.
– Engedd be a mamát, te idióta! – kacagott Zsuzsó. – Szegény, még azt hiszi kitiltod.
– Csókolom, mamika, tessék bejönni! – tárta ki gyorsan az ajtót a kelekótya Karola. – Íme a mi csodálatos Zsuzsánk, aki nem sokáig lesz már lány.
A nagymama megállt a küszöbön, szája elé kapta a kezét, és nem tudott megszólalni.
– Anyád is szép volt, de te… – mondta sírós hangon. – A legszebb ara vagy, akit életemben láttam.
Zsuzsó szeme megtelt könnyel.
– Jaj, ne tessék ezt csinálni, szétfolyik a szemfesték – mondta vattacukor Juci.
– Jól van, jól van! – mosolygott a mama. – Hoztam ám valamit. – Azzal egy kék combcsipkét nyújtott át az unokájának.
– Tudod, kincsem, kell valami kék, valami régi is a menyasszonyra. Ez mindkettő. Igen ócska darab, de eltettem és most elhoztam neked.
Zsuzsó felpattant és színtiszta alsóneműben a mamához futott. Megölelte és hagyta, hogy a sírás erősebb legyen nála.
– Remek – suttogta Juci. – Kezdhetem elölről.
A meghitt pillanatot újabb kopogás zavarta meg.
– Bejöhetek? – kérdezte a vőlegény ravaszkásan.
– Na, gyorsan húzzál el innen! – kiáltott a két koszorúslány.
Iván olyan hangosan nevetett, hogy mindkettőt elfutotta a méreg.
– Rendben, addig koccintok az örömapával! – közölte és hangos dübörgéssel távozott. Mindannyian tudták, hogy játszik velük.
– Zsuzsikám, én annyira boldog vagyok! – mondta a mama. – Ez a széltoló végül kiérdemelt téged. Nem lesz rossz életed mellette.
– Tudom! – felelte Zsuzsa.
A nap egyik eltévedt ekkor bevilágított szobája ablakán, és nyomában ragyogni kezdett a vállfán lógó ruha. A legszebb a világon. Ahogy a menyasszony is, amint a nagymama közölte percekkel előbb.
Kép forrása: Pinterest
