Lovagok régen és ma

Volt abban valami roppant kényelmes és otthonos, hogy a társasház földszintjén egy kávézó üzemelt. Bori már a nyitás napján feltérképezte magának a helyet: napos terek, kényelmes székek, ízletes kávék, és mindig tiszta és feltöltött süteményes pult. Egyszóval: tökéletes törzshely.

Zitát is gyakran invitálta ide, aki meló után a közeli irodaházból csak átsétált egy kis csevegésre. Ő meg, mivel otthonról dolgozott, csak lecsoszogott a kávézóba, és, mire Zita megérkezett, már meg is rendelte a kávéját és azt a bizarrul pink macaront, amely olyan meggyőzően kacsintott rá az üveg túloldaláról.

 
 

“Ma el kell neki mondanom.” – sóhajtott magában egy nagyot.  –“Nem húzhatom tovább.”

Zita széles mosollyal, és egy nagy cipősdobozzal köszöntötte. “Bocs a késésért, de beugrottam megvenni álmaim cipőjét, várj, mindjárt megmutatom, el fogsz ájulni…” – hadarta a nő, miközben lehuppant a puha fotelbe. Azzal a lendülettel el is kezdtek beszélgetni, és persze csak nagy lassan sikerült mederben tartani a csapongó csacsogást.

“Meséltem? Anyámat gimis korában ostromolta egy srác. Mindig valami gáláns dologgal lepte meg, de anyámnak egyáltalán nem kellett ez a nyomulós gyerek. Egyszer még egy banánnal is beállított csórikám, gondolj bele, abban az időben egy banán… na, mindegy, anyám kikapta a kezéből a gyümölcsöt és elköszönt. Becsukta az ajtót, és mohón elkezdte falni a banánt. Persze, héjával együtt, mert fogalma sem volt, hogy hogyan kell megenni… Attól kezdve mindenkinek elmondta, mennyire utálja a banánt, és persze a srácot.” – Zita úgy kacagott a sztori végére, mintha egy stand up comedy fő attrakcióját adta volna elő. 

Bori mosolygott illedelmesen, mivel kicsit untatta Zita anyjának őskori sztorija, majd elérkezettnek látta az időt, hogy elmesélje, mibe is keveredett két hónapja Istvánnal… Nem volt éppen büszke rá, hogy “szerető lett”, mégis, azt gondolta, a legjobb barátnőjének tudnia kell róla. “Apropó, pasik, képzeld el, lett valakim…” – nyögte ki Bori, de abban a pillanatban a kávézó előtt meglátta István autóját, majd a férfit. “Mindjárt jövök, ne mozdulj!” – bökte oda Zitának, aki egy kukkot sem értett az egész jelenetből.

A váratlan látogatás, a lehűlt levegő és a gyomorideg megvacogtatta Bori fogait. Annyira remegett, hogy nem tudott értelmes mondatokban válaszolni a férfinak, aki csak azért jött, hogy elmondja, ennyi volt, köztük mindennek vége, az asszony mellett marad. 

Bori visszament a kávézóba, de még hosszú percekig nem tudott megszólalni… a barátnője persze türelmesen kivárta, sőt zsepit is adott, amivel a könnyeit felszáríthatja. 

“Mit is mondtál az anyád levakarhatatlan lovagjáról, mi volt vele a baj? Milyen kár, hogy ma már nincsenek ilyen banánnal hódító figurák, hehe…” – vigyorodott el párás szemmel Bori, és nagy nehezen elmesélte, miért volt olyan szórakozott és fura az elmúlt időszakban. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here