Amikor reggel a nővér ébreszteni próbálta Márkot, azonnal látta, hogy meghalt. Teste már hideg volt. Megdöbbent, mert előző este nyomát se tapasztalta a veszélynek. Úgy látszott, a fiú a gyógyulás útjára lépett.
– Mi történhetett? – kérdezte félhangosan. A másik ágyon fekvő kinyitotta a szemét, arcán rémület ült.
– Meghalt? – kérdezte a nővért. – Még beszéltünk pár órája…Éjjel volt valaki nála.
– Igen, meghalt! – förmedt rá türelmetlenül a nő. – Hogy érti, hogy volt valaki nála?
– Ahogy mondom. Láttam, hogy az a magas orvos bejött, megnézte és kiment.
– Milyen magas orvos?
– Hát az, akinek a betege volt. Sötét volt, fel se kapcsolta a villanyt. De tudja, én már nem alszom mélyen, minden neszre felriadok. Ezért se értettem, mit keres itt a doktor úr. Nem volt olyan rosszul a fiatalember.
A nővér döbbenten hallgatott. Vajon mit akar sugallni neki az idős ember? Vagy csak össze-vissza beszél, az is lehet, hogy álmodta csak. Ugyan minek jött volna be Solymossy, nem ugrál ő annyira a betegek körül, főleg nem éjszaka. Ismerte régóta. Inkább futkosott nők után az ügyelete alatt, minthogy látogassa a kórteremben fekvőket. Nem, amaz félrebeszél…
– Szerintem, maga álmodta az egészet. Talán leállt a beteg szíve! – hadarta gyorsan.
– Le a francokat, hiszen negyven se volt! – kiáltott rá az öreg. – Ne nézzen már madárnak!
A nő legyintett. Nem akart vitatkozni. Ugyan mit tudhat egy ilyen vénember az emberi szervezetről? Mindig okoskodnak a betegek, ezt nagyon utálta. Még jó, hogy nem műtik meg magukat, mérgelődött, azzal elsietett. Nem sokkal később a már említett Solymossy doktorral tért vissza. Az orvos zsebre tett kézzel vetett egy pillantást a halottra, majd a kórlapjára. Intett a nővérnek, hogy takarja le Márk arcát, és kérte, hogy értesítse a hozzátartozókat, hogy a beteg elhunyt.
– Doktor úr, én úgy tudom, külföldön él! Hogyan érjük el a családját?
– Ezt is nekem kell tudnom? Maga minek van itt? Nem hinném, hogy ez az első ilyen eset az életében! Mintha nem tudná, hogy valamiféle kontaktja biztosan meg van adva az adatlapján. Derítse ki minél előbb, és ne engem nyaggasson ilyesmivel, megértette?
Az orvos hangja kimért és rideg volt, ahogy az arca is. A másik ágyon fekvő hosszan bámulta, majd lehunyta a szemét. Teljesen biztos volt benne, hogy őt látta éjjel. Megismerte a járását és a termetét. Legszívesebben megkérdezte volna, miért nem említi, hogy éjjel bejött a szobába. Miért hallgat el egy ilyen fontos eseményt?
A hajnali hívás, amire felriadt, a kórházból érkezett. Anna elfehéredett és nem kapott levegőt. Röviden annyit közöltek vele, hogy Márk az éjjel elhunyt, és kérték, hogy fáradjon be intézkedni. Így mondta egy női hang: intézkedni. Nem is hallotta pontosan, mit mond, azt se, hogy mondott-e mást, megszédült és nekiesett a szekrénynek. Mi történhetett, hiszen semmi olyan baja nem volt már. Úgy volt, hogy kiengedik. Az egész baleset végülis szerencsés kimenetelűnek tűnt. Marcello…Olyan erővel tört fel belőle a sírás, hogy azt hitte, szétszakítja. Szinte egész életében ismerte és szerette. Nem volt képes felfogni, hogy egy pillanatról a másikra elment.
– Jaj, Márk, mi lesz velem nélküled? Nem ezt terveztük! Azt hittem, jókat nevetünk majd együtt, és sakkozunk, mint régen, amikor egyszer se tudtál legyőzni. – A könnyek megállás nélkül ömlöttek a szeméből, és nem volt képes megmozdulni.
Maga se tudta meddig ült a földre roskadva, régi emlékek között kutakodva. Mennyire szerette őt, mennyire csodálta vagy haragudott rá, amiért nem veszi észre, és hogy gyűlölte a sok ostoba lányt, akiket az ujja köré csavart! Márk volt az első szerelme, és ha nem megy el, talán sose jött volna utána más. Ricsi…Talán így volt ez rendjén.
Ekkor ebben a pillanatban beugrott neki valami. A fenyegetés. Az a nő, aki azt mondta, a kórházban veszélyben van a fiú élete. Lehet, hogy igaza volt? Mégis történt valami, amiért Márk az életével fizetett? Mi az isten lehet az? Hisz nem ártott senkinek. Rápillantott a faliórára, és döbbenten tapasztalta, hogy fél tíz is elmúlt. Nem akarta felhívni Ricsit, képtelen volt beszélni vele, inkább írt egy üzenetet, majd lezuhanyozott, és felöltözött. Szeme felduzzadt a sírástól, a keze remegett, mire nagy nehezen el tudott indulni. Hogy volt-e valaki az utakon, hogy találkozott-e befelé menet a kórházba egy teremtett lélekkel is, arra később se emlékezett. Arra sem, hogy megírta Ricsinek Márk halálát. Alvajáróként ment fel a lépcsőn, azt se vette észre, mennyien várakoznak fásult tekintettel a folyosókon. Nem állt meg sehol, egyenesen Márk szobája felé tartott. Amikor ordaért, annyira reszketett, hogy alig tudta lenyomni a kilincset. Az ajtó hang nélkül feltárult, a fiú ágya üres volt.
– Jó napot! – mondta valaki. Anna összerezzent. Egy idegen szólt hozzá az üres ágy mellől. – Maga a felesége?
– Nem! – hebegte. – Régi barátja vagyok! – Azzal el is sírta magát.
– Becsukná az ajtót? – kérdezte a férfi idegesen. – Gyorsan!
A lány automatikusan cselekedett.
– Jöjjön közelebb! Nem akarok kiabálni, de mondanék valamit!
Anna tétovázott.
– Nem eszem meg, ne féljen! Csak nem akarom, hogy más hallja. Tudja, ebben a kórházban furcsa dolgok történnek. A barátja mielőtt meghalt, egészen jól volt. Egy újságot lapozgatott, azt ni! – mutatott a szekrényen heverőre. – Benne van a doktor úr is, akit éjjel láttam bejönni hozzá.
– Nem értem, miről beszél! – suttogta Anna. – Ki van benne, hol? És ki jött be?
– Nem fogok kiabálni, jöjjön már közelebb! Tudja, kedves, a barátjának én mutattam meg a doktor úr képét. Nem sejtettem, hogy még éjszaka is idelátogat.
Anna a kopasz férfira meredt. Kisimította arcából az odakúszó tincset és hallgatott.
– Bejött éjjel? Annyira rosszul volt Márk? Mi történt?
– Épp ezt próbálom elmondani! Egyáltalán nem volt rosszul. Aludt, ahogy én is, csak én nem alszom jól, ahogy már mondtam. Láttam, hogy fölé hajolt, majd kiment. Hajnalban meg halott volt ez az életerős férfi. Nem tetszik ez nekem!
– Maga szerint történt valami, aminek nem kellett volna? Céloz valamire?
– Én semmire nem célzok, lányom, de a maga helyében boncolást kérnék…Tudja, biztos, ami biztos.
– Köszönöm, de most megkeresem az orvost, hátha ő többet tud.
– Keresse csak nyugodtan, de arra kérem, ne említsen engem! Legyen óvatos, mert itt a falnak is füle van!
A lány hátrálni kezdett. Egészen elhatalmasodott rajta a rémület. Mi akart ez lenni? Előbb az a nő, most a nagybajuszú? Mindenki óvni akarja, pedig a kórház gyógyításra való.
– Üdvözlöm, kisasszony! – szólalt meg ekkor egy magas férfi az ajtóban. – Velem fáradna? Úgy gondolom, ön az elhunyt közeli hozzátartozója…
– Jó napot! A barátja vagyok. Úgy volt, hogy ma hazaviszem! Jaj, doktor úr, mi történt? Én nem értem ezt az egészet.
– Jöjjön, elmondok mindent! – Azzal maga elé engedve a lányt mindketten elhagyták a kórtermet.
Ez az orvos egy kígyó, egy szörnyeteg, gondolta a másik beteg. Látszik a szemén, hogy gonosz. Az ördög lakozik benne. Gyorsan keresztet vetett, és már meg is bánta, hogy annyira megsajnálta Annát, hogy szólt neki az éjszakai látogatóról.
Kép forrása: Pinterest
