Nők, akik rajongtak a vezetésért, és akik nem akartak többet, mint azt, ami a férfiaknak jutott: autót vezetni és élvezni a szabadsággal járó közlekedést.
A 20. század elején az autó még igen zajos kísérlet volt, egyáltalán nem volt magától értetődő a női sofőrök látványa. Mégis akadtak nők, akik gyorsan megtanultak vezetni és ezzel együtt egy minőségi változást indítottak el az életükben.
Inés Decourcelle neve ma talán nem mond sokat, mégis ő volt az első nő, aki a kormány mögé ült, és 1908-ban, Párizsban megszerezte a taxisofőri engedélyt. Belépett a férfiak világába, amelyről azt hitték, soha nőké nem lehet. De nem volt egyedül, mert Gaby Pohlen is rabja volt a vezetésnek, és bár nem maradtak róla hivatalos adatok, valószínűleg 1906 körül már autót vezetett.
1888-ban Bertha Benz megmutatta, hogy az új járművel, amit férje tervezett, de nem akart egy ideig kipróbálni, igenis hosszú utat lehet megtenni. Ehhez a döntéshez nagy bátorságra, elszántságra és szerencsére volt szükség, de Berthát kemény fából faragták, és bebizonyította, hogy az autó, mint egy földi csoda, elindulhat világhódító útjára, megvan hozzá minden lehetősége. És nem függ egyik nemtől sem.
Ott van még Camille du Gast, aki végképp nem elégedett meg azzal, hogy vezethet, ő már versenyezni kezdett egy olyan korban, amikor a sebesség, az erő és a kockázat csak a férfiak kiváltsága volt. Mindezeket férfias tulajdonságoknak tartották, ő azonban megmutatta, csupáncsak emberiek.
Ezek a nők attól voltak és lettek különlegesek, hogy nem akartak kevesebbek lenni a férfiaknál, nem azért, mert versenyezni akartak velük, hanem pontosan ugyanaz a kíváncsiág, szabadságvágy és elszántság vezérelte őket. A különbség akkor is és mai nem a képességekben volt és van, hanem a lehetőségekben.
Minden nő, aki mert, aki autóba ült, pedig azt mondták neki, ne tegye, egy kicsit szélesebbre nyitotta az ajtót, amin mi természetesen lépük be, és észre sem vesszük, hogy valaha mennyi harcot, dacot és makacsságot követelt az elindulás. Ma, ha a nő beül egy kocsiba, nem gondol arra, mennyire jó neki. Szabadon intézi a dolgait, bevásárol, találkozókra megy, egy olyan történet részese, amelyben nem keresi a múltat. Pedig a bátrak valaha kikövezték neki a sáros utat, és elindították a jövő felé, amelyet magának ír nap mint nap.
Így nem számít, ki volt az első, kinek a nevét jegyezték fel előbb, csak az a fontos, hogy lettek követői, és a nők ma valóban eldönthetik, hogy merre guruljanak járművükkel, ha iskolába mennek vagy épp a reptérre, vagy épp szabadon száguldhatnak, ha ahhoz van kedvük. Jussanak eszünkbe néha, mert minden, amit ma használunk, ami olyan hétköznapian unalmas és megszokott, eleink nem voltak restek alkalmazni.
Emeljük kalapunkat a valaha élt bátor és kitartó nők előtt, akik soha nem adták fel!
