„– Édesanyám tudna ebben segíteni.
– Rendben! Menjünk is azonnal. Szólok a társamnak, hogy kísérjen el bennünket. A nyakéket is el kell juttatnunk a tulajdonosához. Nem hiszem, hogy hálátlan lesz.
– Mehetünk?
Odett bólintott és csillogó szemmel karolt újra Miklósba, aki csodálkozva látta, hogy a lányban nincs egy szemernyi félelem sem.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Négyen baktattak csendesen a szürkületben. Odett, Miklós, és a nyomozó, akiről kiderült, hogy Balog Lajos a neve, meg az egyik embere, aki úgy nézett ki, mint egy díjbirkózó, és Dezső névre hallgatott.
A nyomozó néha mormogott valamit, de nem sokat szólt. Az embere sem, akinek már kinézete félelmet keltett az emberben. Csak a tekintete volt jámborabb a kelleténél. Odett megállapította, hogy olyan üss, és utána kérdezz-fajta lehet, de ez cseppet sem zavarta, hiszen az ő védelmükre rendelték ki. Azt egyelőre nem tudta, hová is vigye el anyját, hogy biztonságban tudja. Hosszasan töprengett, de végül csak egyetlen megoldás maradt: a nagynénje Borosjenőn, akinél biztosan ellesz. Milyen furcsa, hogy pár nappal ezelőtt még csendben élték a mindennapjaikat, a rendőrséget csak hírből ismerték, most meg itt gyalogolnak két képviselőjükkel.
A zajos pesti estében lassan kigyúltak a gázlámpák, és valamivel barátságosabbak tűnt az utca.
Miklós is elmerült gondolataiban, mert megfogalmazódott fejében egy terv, csak nem tudta, hogyan álljon elő vele. Félt, hogy a lány leharapja a fejét, vagy egyszerűen csak csalódik benne. Érezte, hogy vonzódnak egymáshoz, de a pár napos ismeretség nem jogosította fel, hogy egyszerűen csak elé álljon és megkérje, költözzön hozzá, amíg az ügy lezajlik. Igaz, hogy vele lakott az édesanyja, de ez akkor sem volt illendő dolog. Viszont a veszély elsöpri az illendőséget ebben a helyzetben, gondolta. Mégsem merte megemlíteni.
A nyomozó, mint egy vérbeli kopóként szimatolt végig Odették bérházánál. Minden apró szegletet szemügyre vett, nyugtázta magában a sötét oszlopokat, a beugrókat, és amikor Odett megmutatta neki az áldozat lakását, hümmögött. Nem ment be, nem is kérte el a kulcsot a házmestertől.
Egyenesen Odették lakásába mentek, ahol a pislákoló fényben Gitta néni varrni próbált, hogy elterelje gondolatait. Feje még sajgott, de határozottan jobban volt, leszámítva a félelmét. Fellélegzett, amikor meglátta a lányát és a három férfit.
A nyomozó bemutatkozott a riadt asszonynak és kérte, hogy csomagoljon össze. El kell hagynia a lakást. De Gitta néni megmakacsolta magát.
– Nem megyek sehová? Ugyan hová mennék? Ha itt lesz velünk a nyomozó úr, biztosan nem lesz bajunk – mondta.
Erre senki nem számított. Dezső a vizeskék szemeivel meghökkent. Nem találkozott még ennyire bátor és makacs asszonnyal. Azt hitte, sikoltozni fog, és villámgyorsan összepakol.
– Asszonyom – szólalt meg Balog. – Értse meg, hogy kettejüket óvni nem egyszerű feladat. A lánya élete is veszélyben lehet, ha visszajön a férfi. Rá nem gondol?
– De gondolok, ilyet ne is mondjon! Mégse szívesen mennék el. Nincs is hová.
– Anyuskám, én azt találtam ki… – kezdte Odett, de Miklós a szavába vágott.
– Van egy ötletem, de ne vegyék tolakodásnak! – mondta gyorsan.
Mindannyian kíváncsian néztek rá.
– A kisasszony eljöhetne hozzám erre a pár napra. Ne értsék félre, semmilyen rossz szándék nincs bennem. Édesanyám is velem lakik.
Odett elmosolyodott. Micsoda fordulat! Miklós közelében maradhat, érezheti finom borotva kölnijét és jobban megismerheti őt. Kell ennél több a mai estére? A minden rosszban van valami jó mondás ma abszolút bebizonyosodott. Az izgága huszonegy éves lány majd kibújt a bőréből örömében.
Gitta néni homloka ráncba szaladt. Vajon helyes és észszerű ez a kérés? Mielőtt azonban válaszolhatott volna a türelmetlen Balog elvágva a gondolat fonalát megszólalt:
– Kisasszony, megnézhetném a nyakéket, amiről beszélt?
Helyette azonban az asszony mozdult meg, hiszen ő volt az, aki új rejtekhelyet keresett neki. Odalépett a kanapé oldalához és finoman megérintette. Egy titkos ajtót nyílt ki erre a mozdulatra. Odett szája tátva maradt a csodálkozástól, mert soha egy pillanatra sem jött rá, hogy azon a régi bútordarabon ilyen különleges titok rejtőzik. Az asszony lehajolt és kiemelte a míves darabot. Valóban csodálatos volt.
Balog Lajos nyomozó elvigyorodott. Tudta, hogy megfogta az isten lábát. Semmit az égadta világon nem kellett tennie, és mégis a szerencse kegyeltje lett. Ha a nagyyágos úr meglátja a felesége ékszerét, akkor őt biztosan kitünteti vagy kinevezi valami előkelő pozícióra, ami fizetésemeléssel jár. Más előre örült, és csak az járt az eszében, hogy kár, hogy nem várja otthon egy asszony, aki büszke lehetne rá.
– Ez a két éve elrabolt ékszer, amiről azt hittük, soha nem lesz meg. Medgyessy tanácsos el lesz ragadtatva, hogy megtaláltuk. Javaslom, hogy vigyük el hozzá holnap, és megkérném Odett kisasszonyt, tartson velem, hiszen neki köszönhetjük.
A lány elpirult. Jól estek neki az elismerő szavak, de a fejében még mindig az járt, hogy vajon beleegyezik-e végül az anyja, hogy Miklósnál lakjék pár napig, amíg el nm kapják a délutáni támadót.
– Örömmel! – mondta udvariasan. Gitta néni fülét nem kerülte el a megjátszott kedvesség. Sejtette, hogy lánya esze máshol jár.
– Akkor holnap déli 12-kor várom a kisasszonyt az irodámban. Addig egyeztetek a tanácsos úrral. Alázatos szolgája! Dezső, maga pedig álljon készenlétben, mert nem tudjuk, mikor szándékozik visszajönni az a férfi. Lehet, hogy akár ma éjjel próbálkozik, mert a sötét mindenképp segítségére lesz.
– Igenis! Ne aggódjon, minden rendben lesz – válaszolta a gorillatermetű Dezső.
A nyomozó kabátja zsebébe süllyesztette az ékszert, mintha valami jelentéktelen tárgy lenne és már vette is a kalapját. Ahogy kilépett az ajtón, mindannyian kicsit megkönnyebbültek. Nem mintha kevésbé lett volna veszélyes a helyzet. Gitta néni azonnal a konyhában termett, és pálinkát hozott be. A pálinka mellé egy kis aprósüteményt, ami nem illett az italhoz, de a nagy ijedtségre jól jött.
Miklós le sem tudta venni a szemét Odett kipirult arcáról. Egész életében ilyen talpraesett nőről álmodozott. Erre most ott volt neki kéznyújtásnyira. Hihetetlenül boldog volt, hogy Odett közelében lehetett.
Gitta néni néha a párra pillantott, ahogy csendben falatoztak. Dezső két kupica barackpálinka után úgy érezte, még több ereje lett az éjszakához. Titkon azt is megállapította, hogy Odett anyja még cseppet sem öreg, és bár van néhány ősz tincse, igazán fiatalosnak tűnik. A beszélgetésből az is kiderült, hogy özvegyasszony, és ez külön jó érzéssel töltötte el. Többet nem akart inni, mert tapasztalatból tudta, hogy a pálinka csak kezdetben ad bátorságot, később tompítja az érzékszerveket.
– Én nem bánom, ha elviszi Odettet, kedves Miklós! Ugye nem baj, ha így szólítom? – mondta Gitta néni váratlanul. – Csak arra kérem, vigyázzon rá. Ő az egy szem lányom.
Miklós meglepődött az asszony engedékenységén. De nem volt ellenére. Odett felugrott és átölelte az anyját.
– Csak semmi hebehurgyaság! – szólt rá az anyja. – Kizárólag azért hagyom, mert ebben a helyzetben ezt látom helyesnek. Azt hiszem, Dezső úrnak elég lesz velem bajlódnia, nincs igazam?
A hatalmas rendőr lágyan elmosolyodott. Micsoda asszony, gondolta.
– Nem igazi gond az, asszonyom! – morogta zavartan.
– Köszönöm a bizalmát – állt fel Miklós és kezet is csókolt. – Úgy hiszem, ha Odett kisasszony összerakja a legszükségesebbeket, indulhatunk is.
A lány már ott sem volt. Szélsebesen pakolni kezdett és az arca ragyogott az örömtől.
Ezalatt Balog nyomozó sietős léptekkel hagyta el a házat és az utcára érve sajnálni kezdte, hogy a csípős est ellenére nem tekert sálat a nyaka köré. Ahogy ezen morfondírozva felhajtotta felöltője gallérját, valaki hatalmas ütést mért a fejére. Hang nélkül csuklott az aszfaltra. A dohánytól erősen bűzlő férfi letérdelt mellé és kisebb kutakodás után megtalálta, amit keresett. Kivette a nyakéket a kabát belső zsebéből és a zsebébe csúsztatva egy pillanat alatt el is tűnt az üres pesti utca ködében.
fotó: Pinterest
