“Szex ma 3-kor?” – 1. rész

Maga sem tudta, min múlt, de Dávid kis híján megütötte Emmát. Döbbenten állt és várta, hogy abbahagyja a kiabálást, de a nő nehezen hallgatott el. Mereven bámult rá. Két gyereket szült neki, de most, mint valami idegbeteg, sorolta a panaszait egy hatalmas, vinnyogó hisztibe csomagolva. Látszott rajta, telítődött benne a keserűség bevásárló szatyra. Kibomlott a madzag, a trutyi ömölni kezdett a végtelenségig. Már nem az a szép, barna lány volt, aki hatalmas szemeivel egykoron itta minden szavát és olyan hangosan tudott kacagni a viccein, hogy sokan méltatlankodva kapták fel a fejüket a közelükben.

És csak mondta, árasztotta, de Dávid csak annyit hallott meg, hogy nem volt jó férj, hisz soha nem volt otthon. Ha meg otthon volt, akkor csak aludt vagy gépezett. Folyt az undorító panaszlé. Már nem is nő volt, nem is feleség, csak egy lény, aki a vég szagát szimatolta. Ez az élet számára annyit sem jelent, mint a körme alatti a piszokcsík. Azt legalább kipiszkálja az ember, de ezt a házasságot nem lehetett csak úgy kipiszkálni, azt fel kellett borítani.

 
 

Dávidot az előszobában érte utol a vihar. A tükrös szekrénykén hevert Emma telefonja, amely hirtelen felvillant, amikor ő a dzsekijéért nyúlt. Az üzenet ennyi volt: Szex ma 3-kor?

Ennél nyíltabb, terhelőbb kérdés aligha volt a világmindenségben. Felemelte és megnézte a feladót. Három x volt, semmi több. Egy rejtett szám tartozott hozzá. Emma számára valószínűleg volt jelentése a betűknek és a rejtésnek is. Az elővigyázatlansága most bajba sodorta, ezért is visított ennyire. Tizenöt éve voltak házasok, és ez az idő meglepően sok ahhoz, hogy az érdeklődésük fenn maradjon egymás iránt. Viszont kellően kevés ahhoz, hogy ne jusson eszükbe a régen elfelejtett izgalom.

Emma csak másodpercekkel maradt le az üzenetről, mert a vasalt ruhákat pakolta el, amikor meghallotta pittyenést. A telefon rossz helyen maradt. Látta, hogy Dávid elolvasta, amit nem lett volna szabad látnia, és összepréselt ajkakkal nézett rá.

Csak egy elemi, ösztönös kiáltást sikerült kiadnia, ami undorító volt és megalázó. Aztán megindult a lavina. Soha nem hitte volna, hogy az akkor kimondott szavak egyszer utat törnek maguknak. Bármennyire utálatos volt számára a jelenet, nem várt semmit, csak azt, hogy a férje tekintete ne sugározzon megvetést. Pedig a pillantásában nem volt más. Sem szomorúság, sem csalódottság, csak valami mélységes szánalom. Ez dühítette fel a legjobban. 8 hónapja csalta. Ő ezt nem is annak nevezte, inkább jogos élvezetnek.

Amit otthon nem kap meg az ember, azt máshol keresi, mondogatta körülötte mindenki. Érdekes módon ezt soha nem a kétgyermekes családanyákra értették. Azoknak nem lehettek érzéseik, nekik vidámság volt a házimunka. A mosogatást este tizenegykor is fülig mosollyal csinálhatták. Nekik nem volt vibráló, ölelések után kiáltó testük, csak olyan lények voltak, akik a gyerekek után a LEGO darabkákat szedik mérhetetlen örömmel, akik lelkesen kaparják ki a parketták réseiből az intelligens gyurmát. Ha akadt egy szabad percük, akkor sem törődtek mással, csak online főzési tippekkel. Még jó, hogy a zokni stoppolás kiment divatból, mert azt is felvállalták volna.

Gergő, ahogy az már az összes ostoba filmben lenni szokott, véletlenül csöppent bele az életébe.  Emma nem ejtette el a bevásárlószatyrát, nem sétáltatott kutyát, hogy egy másik kutyás köré gabalyodjon, egyszerűen csak egy eltévedt levél gazdája lett. Hozzájuk dobtak be egy biztosítási csekket. Pedig a borítékon feketén-fehéren az állt, hogy Margaréta utca 38. Vicces kedvében lehetett a postás, mert ők a Pipacs utcában laktak, de a házszám stimmelt. Mivel a kisebbik gyerek iskolája arrafelé volt, gondolta, elviszi személyesen. Így indult a kaland. Simán bedobta volna a postaládába, ha épp nem akkor ér haza Gergő. A sors kavarta őket egymás útjába. Jött az első kávézás, utána a második, majd egy harmadik is. Nem ugrottak fejest az ágyba.
Gergő pontosan olyan volt, amilyenre vágyott üres éjjeleken. Mint Dávid 15 éve. A sablon azonos volt. Sármos, de nem nyálasan, viszont figyelő, érdeklődő tekintete minden nőt megszédített volna. Nem beszélt folyton magáról, nem éreztette, hogy ő az élet császára. Tudott hallgatni, érdeklődni, mosolyogni és vigasztalni. Főleg a beetetés időszakában.

Emma belesétált az ismeretlen férfi mézédes csapdájába. Úgy zuhant bele, mint nyári estéken a legyek a fedetlen limonádéba. Nem bánta. Soha, egyszer sem. Tudta, hogy ez a viszony alig több egy jó szeretkezésnél. Volt olyan időszak, amikor értékesebbnek hitte, akkor belekapaszkodott az érzésbe. Hagyta magát sodortatni. Heti kétszer találkoztak a férfi lakásán.  Az első pillanattól kezdve meg volt köztük az összhang az ágyban. Szédülés fogta el minden együttlét során. Fantasztikusan jó nőnek érezte magát. Ezt soha előtte nem tapasztalta.
Dávid kedves volt meg figyelmes, de nem éreztette vele, hogy ő lepedők királynője. Csak olyan házassági szexet éltek, mert az is a csomaggal együtt járt. Viszont a régi Dávidnak törékeny lelke volt. Olyan, amilyet nem szabad meggyötörni csak úgy kedvtelésből. Nem lehetett odaállni elé és azt mondani neki, hogy figyelj, szeretlek, mert… De az ágyban nem az vagyok veled, aki szeretnék lenni.

Két gyereket szült neki. Ez hazugság. Nem neki szülte, hanem maguknak. Az elsőt meg talán saját magának. A kisfiát, aki a mindene volt. Az a gyerek az összes szeretetét megkapta, amit képes volt valaha is adni. Talán a korán elhunyt öccse miatt. Peti 5 évesen választotta a másik világot. Két évig szenvedett, amikor is a szervezete úgy döntött, elég. Emma 7 éves volt. Épphogy elkezdte az iskolát. Szeptember volt. Ragyogóan sütött a nap. Szinte égette a hátát, amikor a temetőben a pap elbúcsúztatta a kisfiút. Soha azután nem ment ki a sírhoz. Felnőttkorában sem. Nem bírta átlépni a temető kapuját. Pedig megpróbálta. Amikor odaért a nehéz vaskapuhoz és elolvasta a vigasznak szánt feliratot, hogy Feltámadunk, akkor mindig megszédült és a lábai ólommá merevedtek. Szülei megértették és soha nem erőltették. A nevében is vittek virágot és gyertyát is gyújtottak. Évente kétszer. Egyszer látott egy képet a sírról az anyja telefonjában. Megdöbbent, hogy hányszor, de hányszor lefényképezte a kicsinyke halmot. Akkor jött rá, hogy sokkal, de sokkal gyakrabban kilátogat a temetőbe, mint azt bevallotta volna. Mindig azt hajtogatta, hogy rendben van, hogy gyógyulnak a sebei és, ha isten ezt akarta, akkor ez lett. Hívőnek nevelték, nem mondhatott mást. De Emma észrevette, hogy a feszület eltűnt a szülei szobájának faláról.

Dávid megsemmisülése másodpercek alatt zajlott le, mégis hosszabb időnek tűnt, mint a házassága. A 15 év hirtelen elszállt és nem látott mást csak egy nőt, aki már nem veszekedett, hanem csúnyán sírt. Nem hatotta meg. Semmi más nem érdekelte, csak az, miért nem vette észre, hogy Emmának van valakije.

A novella második részét itt olvashatod

 

 

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here