“Szex ma 3-kor?” – 2. rész

“Dávid megsemmisülése másodpercek alatt zajlott le, mégis hosszabb időnek tűnt, mint a házassága. A 15 év hirtelen elszállt és nem látott mást csak egy nőt, aki már nem veszekedett, hanem csúnyán sírt. Nem hatotta meg. Semmi más nem érdekelte, csak az, miért nem vette észre, hogy Emmának van valakije.”

A novella első részét itt olvashatod

 
 

Rögtön elindult benne a felmentő gondolatsereg: alig volt otthon. Folyton a cég ügyeit intézte. Amikor fellégezhetett volna, akkor is mindig akadt valami. Hosszú évekbe telt, hogy apró, jelentéktelen szállítmányozási vállalatot felfejlesztette. Ma már a nevével díszített ponyvás kamionok járták Európa nagyvárosait. Ez természetesen azzal járt, hogy napi 16-18 órát dolgozott, a telefonja mindig be volt kapcsolva és négy éve egyetlen szabadnapot sem vett ki.

Néhanapján látta csak a gyerekeit, iskolai előadásaikra vagy sportrendezvényeikre elvétve jutott el. Semmi más nem éltette, csak a pénz. Minden reggel azzal nyugtatta magát, hogy csak pár év kemény munka, és utána egyenesben lesz. A gyerekek biztonságban nőhetnek fel, megvan mindenük. Két éve nagyobb házba költöztek és tavaly megvehette álmai terepjáróját. De ennek ára volt. Korán őszült, a szeme alatt árulkodó árkok húzódtak. Sokszor fájt a háta és a szíve is néha furán dobogott. Nagyobb baj nem volt. Úgy tűnt, ez az élet rendje. Hajtani kell, és akkor meglesz minden. Hát meglett. Emmát lassan elfelejtette. Mentségére legyen mondva, más nőre sem nézett. Zombi üzemmódban teltek a napjai eddig a pillanatig.
– Szex ma háromkor? – csak ennyit tudott kinyögni.

Emma felhördült. Hát tényleg semmit nem hallott abból, amit mondott? Nem értette meg, hogy az élet nem a pénz hajszolásával egyenlő? Csak ez az egy, ami izgatta? Az üzenet.  Igen, a sértett húság nagy úr. Olyan, mint a métely, ami belülről rágja az ember lelkét egészen addig, amíg az el nem fogy.
– Te bolond vagy! – mondta megadóan. Üres tenyerét Dávid felé nyújtotta, aki gondolkodás nélkül adta vissza a telefonját. Úgy szabadult meg tőle, mintha égette volna a markát.

A férfi felvette a dzsekijét. Lassú mozdulattal húzta fel a cipzárt, mintha filmszakadás történt volna nála. Táskája szinte magától kúszott a kezébe. Pár másodpercen belül az ajtón kívül volt. Ahogy becsapódott a drága, több ponton záródó ajtó, akkor vált világossá számára, hogy kizárta magát a saját életéből. Nem tudta, lesz-e alkalmuk még beszélgetni, abban sem volt biztos, hogy lenne miről. A megcsalás az megcsalás, akárhogy ragozzuk. Nincs rá mentség, még akkor sem, ha mindkét fél hibás. Azt a nőt, akit ő érintett, aki az ő gyerekeit hordta a testében, most más kényezteti. Ez a gondolat, mint a kígyómarás, hasított belé. Csak a fizikai rész bántotta. Az, amikor elképzelte Emmát azzal az idegennel.

Emma lelkének sérülési nem hatották meg. Mindent megadott ennek a nőnek, hogy jól érezze magát. Költekezhetett, nem kellett dolgoznia, bejárónőjük volt. Ha ez nem volt elég, akkor mi? Még fele ekkora jómódban sem élt a szüleivel. Többet költött egy nap, mint mások havi keresete. A karácsonyra kapott órája potom kétmilliós volt. A táskái halmokban álltak a szekrényében. Más nő kezét-lábát törte volna, hogy az ilyen férj kedvét keresse. De az ő felesége inkább szeretőt tartott. A ribanc.

Dávid szája tele lett keserű ízzel. Hol rontotta el? Hogy túl engedékeny volt? Hogy túl sok pénzt adott Emmának? Hogy elvette tőle annak lehetőségét, hogy fontosnak érezze magát? Mikor ment tönkre a házassága? Vajon ez az első megcsalás volt? Vadul kutatott az elméjében nyomok után, de ő is, mint a legtöbb férfi, semmi jelét nem találta a változásnak. De. Mégis. Emma mostanában nem panaszkodott annyit, hogy soha sincs otthon. Nem nyaggatta, hogy utazzanak el kettesben. Ez őt nagyon megnyugtatta, mert nem szerette a rinyálást. Most értette csak meg, hogy az nem nyafogás volt… A segélykiáltást elengedte a füle mellett és hagyta vízbe fúlni a pórul jártat. Vak volt és süket, de legfőképpen ostoba.

Emma nem omlott össze, amikor a férje elment. Mitől omlott volna? A lebukástól? Attól pláne nem, azt titkon várta. Nem is hitte, hogy 8 hónapig megúszhatja. Odafigyelt minden részletre, mert feleslegesen nem akarta Dávidot bántani, mert szerette. De már nem úgy.

Annyit érzett, amennyit egy olyan ember iránt érez az ember, aki mellette volt a bajban, de ezért nem akarna neki élete végéig hálás lenni. Megtett mindent a házasságért. Próbált apró dolgokkal kedveskedni, próbált nő maradni.
A férfiak többsége nem érti meg, hogy a nő nő akar maradni akkor is, ha anya, ha öregszik, ha fonnyad. Ettől él csak igazán. Kell a lelkének valami több, valami vigasz, ami átsegíti az időn. Még az sem baj, ha ez a vigasz hamiskás, vagy túl egyszerű, csak jelezze, hogy még belül lakik valaki, aki szeretne feloldódni egy ölelésben és pár gyönyörű szóban.  Ezt nem kapta meg. A férje nem ilyen volt. De a férje mellett nem lehetett. Ő olyan se hús, se hal lett az évek során. Biztos volt benne, hogy Dávid még álmában is a pénzről fantáziál. A kisebbik gyerek alig találkozott vele. Mire hazaért, már régen aludt. A kis cirógatást, amit kapott, meg sem érezte. A pénz elvette a férje lelkét, de csak azért, mert hagyta. A munka hőse érdemrendet pedig már kalapálták egy ideje, lassan megkaphatta volna.

Elismerte, valóban részese volt a millió más jónak A körmei ragyogtak, a haja mindig rendben volt és a bőre csak a legdrágább kenceficék mellett lehetett fiatal. De a lelke gyorsan öregedett. Először csak magányos volt, utána fásult, majd dühös és kétségbeesett. 39 éves teste hiába kiáltott ölelés után, nagyritkán jutott neki valami. Lehetett dögös, parádézhatott méregdrága csipke bugyikban, ledolgozhatta a nem létező zsírpárnákat a testéről, Dávid már nem látta meg.
– Ne haragudj, fáradt vagyok – mondta tízből kilencszer. Ez még a nőknél is ócska kifogás volt.  De valóban az volt. Látszott minden mozdulatán.

Emma kezébe vette a telefonját. Gergőre gondolt, aki volt is, meg nem is. Aki valahol szerette is, meg nem is. Aztán kikereste az üzenetét, és annyit írt neki:
– Ott leszek!

Aztán lerogyott a padlóra. Nem kezdett el sírni. Már nem volt miért.

Vége

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here