Ismerem a törlés gombot és nem félek használni!

A facebook berobbanásakor tértem haza Angliából. Pont kapóra jött a közösségi oldal: így legalább tudtam tartani a kapcsolatot a kint megismert és megszeretett arcokkal. Aztán teltek az évek, és egyre több itthoni munkatárs, majd egyetemi cimbi, és végül a szülőfalum határát soha el sem hagyó általános iskolai osztálytársam került az ismerősi körömbe. 

 
 

Mire feleszméltem, már ezer “barátom” volt, noha ez a szám a valóságban még mindig csak öt maradt. Egy ráérős hétvégén elérkezettnek láttam az időt a szelektálásra:

  1. Az egy dolog, hogy simán elmennék mellette az utcán… de így meg, hogy a gyereke fotóját tette ki profilképnek, pláne! Nem tagadom, jól sikerült kis lurkó, na de könyörgöm, még sose láttam, nem ő az ismerősöm. A fala is tele van a drága poronty pelusos, kakilós, nyuszis-motorozós képeivel… Majd újra bejelölöm a gyerek érettségije előtt. De most “Törlés”!
  2. Szép se vagyok, és megtakarításom sincs. Sminkcuccokra, ingatlan-beruházós vagy deviza-megtakarítós ajánlatokra ezért a legkevésbé vagyok vevő. Belőlem senki nem gazdul meg, aki ezeken a területeken kezdett el mozgolódni. A tíz éve nem látott gimis osztálytársam “Szia, hogy vagy mostanában? Érdekelne egy tuti lehetőség? Dolgoznál a Bahamákról? Nem elérhetetlen!” üzeneteitől meg egyenesen falra mászom. Hol is van a “Törlés” gomb?
  3. Ha reggel hatkor kómásan rálesel a facebook faladra, és kiveri a szemed egy pár kőkemény műcici, az egy újabb jel arra, hogy át kellene nézned (és esetleg online szexuális aktivitás alapján le kell szűrnöd) a facebook ismerőseidet. Ha a fedetlen keblek sokasága (általános iskolai osztálytársad szerint: “dögös csöcsök”) nem hoz lázba, akkor nincs más hátra, mint “Törlés”! 
  4. Egy étteremben illik késsel-villával enni, egy kis falu boltjába lépve illik nagyot köszönni… de semmi efféle illemszabály nem vonatkozik az exek facebook ismerőseink között tartására. Azaz, ha egy kicsit is zavar, hogy Tódor most egy zavarba ejtően fiatal (konkrétan idén érettségiző) csajjal fotózkodik a kabriójában – amivel még anno téged is szédített – akkor ne hezitálj: szerinted mire való a “Törlés” gomb?

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here