Eger, a csodálatos, mozgalmas és gyönyörű! Zsuzsó számtalanszor járt már a városban, de azt a nyüzsgő életet, amit a főiskola elkezdése hozott magával, még sose tapasztalta. Hirtelen sokkal több ismerőse lett, mint egész élete során. Nem voltak ezek valódi barátságok, de arra mindenesetre jók voltak, hogy ne legyen egyedül.
A kollégiumi szobában két pesti lánnyal lakott, mindkettőt kedvelte, de Juci és Karola voltak az igazi barátnői. A hetek úgy repültek, mintha valaki szélsebesen felcsévélte volna az időt, pedig az idő amúgy is sietni akart. Október közepén, a gyönyörű napsütésben már minden aggodalom alól felszabadult, mert már nem kellett reszketve arra gondolnia, vajon terhes maradt-e.
Az az első nem épp olyan volt, mint ahogy elképzelte, semmi extra, de nem bánta. Idegesek voltak, kapkodtak mindketten és tényleg arról szólt, hogy legyenek már túl rajta. Zsuzsó nem érzett semmit, fájdalmat is alig, pláne vágyat. Hazugság lett volna azt mondani, hogy nem kedvelte Zsoltot, de az is, ha azt állította volna, hogy szerelmes belé. Szóval, adieu szüzesség, most már végérvényesen a nagy nők sorába került. Senkinek sem mesélte el a családban, mert úgyse simogatták volna meg a fejét. Apjának semmiképp, férfiember nem tudott volna mit kezdeni a ténnyel, hogy pici lánya szerelmeskedik. Anyja szörnyülködött volna, a nagyi pedig nem vette volna komolyan, ami szintén zavarta. Úgy érezte, odaadni valakinek meztelen testét, igenis sokat számít, mert az a másik birtokba veszi, és olyan helyeken ért hozzá, aminek gondolatára utólag is elpirult. Nem, az az este nem volt szerencsés, de rossz emlék sem. Arra mindenesetre jó volt, hogy eltöprengjen, miért is vannak oda annyira az emberek a szexért. Zsolt állította, hogy neki jó volt, de Zsuzsó tudta, hogy sose mondana igazat, mert odavan érte. Néha már túlzásba is vitte a ragaszkodást.
Egyik szombaton, amikor megjelent minden előzetes telefon nélkül, megharagudott rá. Úgy volt, hogy a lányokkal kirándulni megy Lillafüredre, erre kopogtak az ajtón. Épp öltözködtek és azt vitatták, kell-e melegebb pulcsi vagy csak lengén öltözzenek.
– Értsétek meg, huszonhárom fok van kinn! – kiáltotta Andi. – Nem fogok bundabugyit húzni, mert szerintetek az október őszi hónap.
– Az október nemcsak szerintünk az – jegyezte meg Marcsi. – De csak legyél nagyon okos, aztán, ha befagy a hátsód, ne panaszkodj. Én aztán nem cipelek felesleges cuccot miattad!
– Ja, mert átmelegítenek a nagy költők szellemei – tette hozzá Zsuzsó. Marcsi irodalommániás volt, folyton versekkel bombázta őket, az Ódát József Attilától kívülről fújták, mert másfél hónap alatt vagy kétszázszor hallották.
– Gúnyolódj csak, majd meglátod. Van ott valami a levegőben, ami elvarázsol.
– Legyek, netán? – nevetett Andi. Mielőtt a két lány megdobálta volna kispárnákkal, megint kopogtak.
– Már megint ki a fene az? Ugye, nem az a béna Lajos, aki nem bír lekopni rólad? – fordult Marcsi Andihoz. – Én nem értem, hogy miért nem értik, hogy a nem az nem? Vagy nem mondasz neki nemet?
– Hagyjál már! Szabad! – kiáltott ki Andi és bemenekült a szekrényajtó mögé, miközben a másik kettő bugyiban visított a szoba közepén.
Zsuzsó nem volt boldog, amikor meglátta Zsoltot. Pár napja mesélte neki a kirándulást, a srác tudta, hogy oda készül, mégis ott állt kissé szerencsétlenül, olyan bánatos kiskutya tekintettel, amit talán egyesek vonzónak találtak, de ő nem. Bosszantotta a fiú túlzott igyekezete.
– Nem zavarok, lányok? – kérdezte. – Új dzsekije volt és a farmerja is menőbb volt a szokásosnál. Látszott rajta, hogy elégedett önmagával.
– Nem, alig vártuk, hogy öltözködés közben jöjjön valaki – kacagott Andi. – Fordulj már el, és mindjárt viheted a szerelmed! Gondolom, azért jöttél, hogy elrabold.
– Valami olyasmi – hebegte a fiú. – Zsuzsika, kijönnél a folyosóra?
A lány felkapta cipzáros pulcsiját és már kinn is volt. Zavarta, hogy a lányok kibeszélik majd, és az is bántotta, hogy most nem mehet Lillafüredre.
– Ugye, nem azért jöttél, hogy ne mehessek kirándulni? – kérdezte ingerülten. – Mondtam neked, hogy megyünk, és azt is, hogy alig várom.
– Meg se csókolsz? – kérdezte a fiú félszegen. – Nagyon hiányoztál. Az az igazság, hogy még akkor is hiányzol, ha velem vagy.
Zsuzsó felnevetett. A fiú kutyaszeme valóban csillogott, amikor rá nézett. Látta benne a szerelmet. Látta, de nem érdekelte. Elfogadta a helyzetet, olykor élvezte is, de nem volt ebben a fiúban semmi, ami megmozgatott volna benne valamit. Azért közelebb lépett hozzá és egy gyors puszit nyomott a szájára.
– Úgy beszélsz, mintha egy filmből vetted volna – mondta könnyedén, de a fiú belepirult. Valószínűleg onnan kölcsönözte a mondatot, csak ott jobban hangzott.
– Lehet. De nem bírtam ki, hogy ne mondjam el, hogy munkát kaptam itt a városban. Így gyakrabban találkozhatunk.
– Itt? – lepődött meg a lány.
– Igen, igaz, hogy gyakorlaton leszek, de egy jövendő mérnöknek is fontos, hogy benne legyen a szakmában. Nem is örülsz?
– Dehogynem, csak váratlanul ért.
– Ha gondolod, bérelhetünk egy közös lakást is. Most már jobban lesz pénzem.
Zsuzsó belesápadt a gondolatba.
Nem, ehhez egy csepp kedvet sem érzett. Szülei se egyeztek volna bele, hála az égnek. Ha összeköltöznének, az egyenlő lenne egy vadházassággal. Senki nem mosná le róla, hogy bűnben él, és anyja belebetegedne ebbe.
– Tudod, hogy ez lehetetlen, minek mondod? – mordult rá. – Én nem olyan lány vagyok, aki csak úgy összeköltözik valakivel esküvő előtt. Jó helyem van nekem itt.
A fiú megszeppent. Lehajtotta a fejét és új tornacipőjét bámulta, amit nemrég hoztak neki Törökországból. Igaz, hogy egy számmal nagyobb volt a kelleténél, de vattával kitömte az elején és így nem kényelmetlen. Szerette Zsuzsót, és ez a szerelem minden gondolatát kitöltötte. Nem akarta elveszíteni, ezért azonnal hátrálni kezdett.
– Jó, igazad van. Ostobaság ilyet mondanom, de nagyon jó lett volna…Bele se gondoltam. Ne haragudj, kérlek! Eljössz velem ebédelni? Kárpótlásul óriási somlóit veszek neked. A legnagyobbat a városban!
A lány szíve megesett rajta. Látta, mennyire igyekszik. Azt pontosan tudta, milyen a reménytelen szerelem, ezért nem akarta tovább kínozni.
– Maradj itt, közlöm a lányokkal, hogy nem megyek velük. Nem fognak szeretni, ebben biztos lehetsz. Aztán mehetünk enni!
Mindkét lány csúnyát mondott, amikor szobatársuk közölte, hogy nélküle kell menniük. Sőt Marcsi azt is megjegyezte, hogy Zsolt direkt csinálja, nehogy véletlenül Zsuzsó mással is jól érezze magát. Nem érdekelte, hogy a fiú hallja-e a folyosón, olyan dühös volt, hogy legszívesebben elküldte volna a jó büdös francba azt a szerencsétlent.
Andi csak elfintorodott, és megrántotta a vállát.
– Azért mi nem maradunk itthon, ha nem bánod! – közölte haragosan. – Jó étvágyat, mi meg húzzunk el gyorsan, mielőtt még csúnyábbat mondok.
Zsuzsó felsóhajtott. Pedig olyan jól indult a reggel! Jó kedve volt, nagyon vágyott egy kis kirándulásra, de nem akarta elküldeni a fiút.
Egy pillanatra felvillant előtte Iván, akit a nyár óta nem látott, és Karola és Juci sem tudott róla semmi újat mondani. Vajon mi történt vele? Már nem dolgozott a bárban, de Mezőszéken sem. Lehet, hogy visszament Gyergyóba? Ezt nem nagyon hitte, nem véletlenül jött át, de tudta, hogy Iván kiszámíthatatlan, ahogy az öccse is. Lehet, hogy rég Ausztriában vannak. Ha ez így van, talán soha többé nem látja az életben. Ettől a gondolattól összefacsarodott a szíve.
Kép forrása: Pinterest
