Zsolttal madarat lehetett volna fogatni, amikor Zsuzsó úgy döntött, inkább vele tölti a napot, nem a szobatársaival. Boldog volt, hogy ilyen gyönyörű barátnője van, és azért is, mert úgy érezte, miután a lány neki adta a szüzességét, minden rendben van. Tudta, hogy ez a lányoknál különös nagy dolog.
Nézte vékony arcát, hatalmas szemét, és a világon a legszerencsésebb fickónak érezte magát. Nem mintha nem hallotta volna a pletykákról.
Nem volt sok barátja, de ha lakatlan szigeten élt volna, akkor is lett volna valaki, aki megkeresi, és elmondja neki, hogy az a hír járja a városban, hogy a csodaszép Zsuzsó, aki minden ujjára két fiút is kaphatna, egy után ácsingózik, de az nem vesz róla tudomást.
Ez hazugság, ostoba szóbeszéd, nyugtatta magát. Soha nem tapasztalta, hogy a lány ne lett volna vele kedves. Mindig nevetett suta poénjain, élvezte, ha együtt mennek valahová, nem nyafogott semmiért, maga volt a tökély. Az ő szemében biztosan.
Most is, amikor a vár lábánál sétálgattak a bágyadt őszi napsütésben, nem tudott másra gondolni, csak arra, milyen jó neki, hogy ezen a szombaton csak az övé a lány. És milyen jó lesz ezután, ha ideköltözik Heves megye központjába!
Zsuzsó elgondolkodva karolt bele a fiúba, és így indultak kifelé a kollégiumból. Már nem is bánta olyan nagyon, hogy nem ment kirándulni. Zsolt tényleg mindent megtett érte, a nagymama is gyakran mondogatta, hogy mindig a fiú szeressen jobban, kislányom, akkor jó életed lesz. Nehéz volt ezt elfogadni, mert a szerelmet lehet patikamérlegen adagolni. Vagy ad és kap, vagy nem, de akkor keserves kínlódás lesz a vége.
Fehér dzsekijében, tökéletesen passzoló farmerjában és vadonatúj bakancsában, amit Ausztriából hozott valaki, de a lányának kicsi lett, Zsuzsó valóban csinos volt. Arca kipirult a könnyű szélben. Csak mesélt és mesélt a tanárokról, a lökött évfolyamtársairól, és arról mennyire vágyik gyerekek közé, ahol majd világhíres tanító néni lesz.
A város szombat délelőtt lévén még élénken készült a hétvégi pihenőjére. Nagy forgalom volt, mindenki vásárolt. Megfigyelte már, hogy déltől azonban a fű se nő itt, az emberek visszahúzódtak házaikba, és hétfő délelőttig ki se dugták az orrukat. Egyedül a presszók erőlködtek, meg pár kisebb étterem, ahonnét kihallatszódott a muzsika. Mások valószínűleg otthon heverésztek.
Maga előtt látta anyját, aki biztosan valami finomat süt, apját, akinek mindegy milyen nap van, autókat javít. Hiányzott neki a nagymama, aki úgy eresztette el a nagyvárosba, ahogy ő hívta, hogy meg kellett ígérnie, nemcsak tanul, szórakozni is fog. Nem kell minden hétvégén hazarohannia, mondogatta. Merüljön csak el Eger életében, sokkal többet kaphat, mint az ő kis porfészkükben.
– Éhes vagy? – szólalt meg váratlanul Zsolt. – Én nagyon, egy fél disznót is megennék.
– Igen, nagyon. Jó sokat sétáltunk, nem is bánom, ha leülünk.
– Elfáradtál, kicsim? – nézett rá aggódva a fiú.
– Jaj, nem, ennél azért többre vagyok képes – nevetett a lány.
– Mindig tudtam! Az egyik haverom ajánlott egy jó éttermet, azt mondta, a vár alatt van az egyik mellékutcában, de nem eldugva. Állította, hogy ott istenien főznek.
A lány elgondolkodott. Kettőt is tudott, de hagyta, hogy Zsolt találja ki, hová menjenek. Fiatal volt, azt azonban megtanulta, hogy a férfiak nem szeretik az olyan nőket, akik helyettük akarnak dönteni. Az irányítás képességét nem szabad elvenni tőlük. Főleg annak illúzióját…
– Melyik lenne az? Itt van pár kisebb, de mi nem nagyon járunk étterembe a lányokkal. – Ez nem volt teljesen igaz, de mire kimondta, már nem lehetett visszaszívni. Hogy miért kellett hazudnia, maga sem tudta. Nem szívesen ettek a menzán, és mivel Zsuzsónak mindig volt pénze, gyakran kötöttek ki egyik-másik presszóban.
– Akkor legyen az, amelyiket előbb megtaláljuk.
Ez nem volt különösebben izgalmas feladat, mert a következő sarkon befordulva meglátták a Falatka nevű helyet. Még féléves sem volt, és igen menőnek számított. Azt mesélték, hogy a tulaj Pesten is sikeres vállalkozó, jó körökben mozoghat, mert sok pénze van, az biztos. Volt, aki azt pletykálta, hogy Hollandiából települt haza, mert megérezte a változás szelét. Mindenesetre, az étterme nem hasonlított az addig megszokottakra. Piros bőr székei messze elütöttek az átlagtól.
– Hoppá, meg is van! – kiáltott fel Zsolt. – Találd ki gyorsan, mit akarsz enni, mert ha rám várunk, akkor hátul már perzselik a malacot.
– Az előbb még disznót mondtál! – nevetett a lány.
Az ajtóban egy pillanatra megálltak és Zsolt váratlanul megcsókolta. Ez a fajta nyali-fali nem volt a lány ínyére, ennél visszafogottabb volt. Amikor beléptek és egy pillantással végigmérték a terepet, Zsuzsó elsápadt. Érezte, hogy minden erő kifut a lábából.
– Na, hová szeretnél ülni? – súgta oda a fiú, de amikor rápillantott, látta, hogy baj van. Az előbb még csicsergős lány remegett és falfehér volt.
– Sehová…Menjünk innen, jó? – hadarta.
– Mi történt, kicsim? Rosszul vagy?
A fiú aggódva átkarolta, de Zsuzsó a válla felett is látta, hogy az egyik asztalnál Iván ül egy szőke lánnyal. A fiú egyenesen rá nézett.
– Igen, megszédültem, szeretnék kimenni a levegőre!
– Nem lehet, hogy az éhség miatt?
– Nem, de menjünk már! – Azzal ingerülten megfordult és szinte kifutott.
Kinn olyan erős hányinger tört rá, amilyen talán még soha.
– Nem bírom azt a szagot, ami odabenn volt – mondta magyarázatként.
– Sima ételszag volt! Csak nem vagy beteg?
– Nem, csak felfordult a gyomrom…Ne haragudj!
– Ne beszélj butaságokat! Gyere, üljünk le arra a padra, aztán, ha jobban leszel, megkeressük a másik helyet, jó lesz így?
A lány nagy levegőt vett. Legszívesebben elsírta volna magát. Hogy a fenébe került oda Iván? Hát nem külföldön van? És ha meglátta, miért kellett így reagálnia? Ez nevetséges.
Ez lüktetett az agyában, miközben lassan visszatért az élet az arcába.
Minden elromlott. Még a nap is eltűnt az égről. Zsuzsó egy falatot nem bírt lenyelni, inkább azt kérte, kísérje vissza a kollégiumba a fiú, lefeküdne. Megígérte, hogy másnap egész nap vele lesz. Az csak bólogatott, és az járt a fejében, mennyire igaz, hogy elég egy pillanat ahhoz, hogy a jóból rossz legyen.
Nem hibáztatta a lányt, látta, hogy remeg, hogy valóban vacakul van, és az jutott eszébe, hátha terhes, csak nem mondta el. Ha meg az, ő azonnal elveszi, a sulit sem kell befejeznie, majd ő dolgozik kettejük, sőt hármójuk helyett is, csak boldogok legyenek. Ez a gondolat kicsit megvigasztalta, amikor bérleménye felé ballagott a szürkülő ég alatt.
Kép forrása: Pinterest
